Ide jutottunk! Itt tartunk Csepelen is: a nyers, leplezetlen bosszú lehet az eszköze a fideszes városvezetésnek.

Egy apa  gondolataiért, amelyek nem tetszenek Németh Szilárdnak (képünkön), a falkaforradalmi polgármesternek, az apa gyerekét teszik ki az állásából, bocsátják el munkahelyéről.

Tudjuk, szűkebb pátriánk csak egy csepp, de jól ismert csepp a magyar tengerben. Horváth Gyulának, Csepel korábbi szocialista alpolgármesterének  írása erről a gyalázatos bosszút tajtékzó méregtengerről szól:

HORVÁT GYULA: A FIÚ

Csütörtök reggel van: az igazgató búsan ballag az irodája felé a rendelő zsúfolt folyosóján. Benyit az ajtón, üdvözli a vidám titkárságát. Bevonul a szobájába, előveszi az újságját és várja, hogy behozzák a kávéját. A kávé megérkezik. Az igazgató szürcsöli és a napi feladatok számbavételére gondol. Megcsörren a telefon!
A titkárnő felveszi, majd bemegy a másik irodába. Az igazgató felnéz és felhúzott vállakkal és széttárt karral jelzi a kérdést: Ki az?
A titkárnő halkan odasúgja, hogy: "a jégarcú" és az ég felé mutogat.
Az igazgató is az égre néz, majd mély levegővétel után átveszi a kagylót.
A speciális hanghordozásból, az akcentushoz hasonló beszédből kétséget kizáróan behatárolható a személy, aki kérdés nélkül mondja is a magáét.
- A főnök azt akarja, hogy a nálatok dolgozó "T"-t azonnal ki kell rúgni!
- De miér? Szalad ki a kérdés, kétségbeesve az igazgató száján.
- Mert azt mondtam! Csattant az ellentmondást nem tűrő fenyegető válasz.
Az apja túl messze ment a blogjaiban a bírálattal, amit nem hagyhatunk megtorlás nélkül! Vesz vissza lendületből "magyarázatként" a telefonáló.
- Mifelénk egyébként nem szokás ilyen kérdéseket feltenni, mert következményei lehetnek!
Fejezte be utasítását a telefonáló, hideg érzéketlen hangon, és már kattant is a vonal megszakítását jelző búgás.
Az igazgató lemondó szomorúsággal meredt az előtte álló titkárnőre, aki akaratlanul is hallotta a párbeszédet. A nőt az esemény, az információ terhe, kétségbe ejtette és menekvésre fogta a dolgot. Könnyes szemét rejtve akart észrevétlen távozni, de nem sikerült. Az ajtót a korábban megszokott udvarias puhaság helyett, keményen csukta az igazgatóra.
A fenti párbeszéd, csak a képzelet terméke!

Az eredmény, a végkifejlett viszont tény! Szomorú, tény!
No, nem az a legszomorúbb benne, hogy valakinek megszűntetik a munkaviszonyát, mert ilyen a világon gyakran előfordul. Az a nagyon szomorú, hogy ma olyan állapotok vannak Magyarországon, hogy ilyen módszerek alkalmazására is felhatalmazva érzik magukat emberek. Kiirtották a demokrácia azon intézményeit, amelyek megfékezhetnék a magukról megfeledkezetteket. Úgy hittük, hogy az apák tette miatt, nem lehet büntetni a fiút. Azért, mert ez emberi, és ezért demokratikus alapelv is!
Európában ezt az elvet, csak a bűnszervezetekben és a diktatúrák legsötétebb szervezeteiben a Securitatéban alkalmazták (hittük) utoljára.
Könyvekben olvashatunk, a meghaladott idők tanulságaiként hasonlókat. "A kommunizmus fekete könyve" című munkában olvashatunk egy mai diktatúráról, ahol a kihágást elkövető személy családját is büntetésben részesítik.
Nem gondolom, hogy hazánkban húsz évvel a rendszerváltás után ilyen állapot az általános. Úgy vélem, hogy a jelenség különleges. Egy magáról megfeledkezett, az itteni viszonyokat és magatartási normákat nem ismerő, tapasztalatlan ember túlkapásának lehetünk a tanúi. Azt sem hiszem, hogy a "főnöknek" említett valóban ilyen utasítást adott. A "főnök" ugyanis Csepeli! Ezer szállal kapcsolódik az itteni normákhoz. Itt tanult, majd tanított, volt iskolaigazgató, később a vasutasok szakszervezetének főállású szervezője, környezetvédő. Mély társadalmi, emberi gyökerei vannak ebben a dolgozói, munkás közösségben. Ha akarná, se tehetné meg, hogy ebben a kerületben testidegen normákat alkalmazzon, mert tudja, hogy ez az ő erkölcsi megsemmisülését jelentené. Ő ugyanis beleszületett ebbe a csepeli világba, és meg kellett tanulnia az itteni viszonyokat.

A nagy baj az, hogy nem az egyetlen az ilyen eset!
A demokratikus intézmények ritkítását és a fékek és ellensúlyok rendszerének megbolygatását követően az erre hajlamos sérült egzisztenciákban feléledhetnek a diktátori allűrök. Azért is fájt a hatalom gőzétől megittasult embernek az a korábbi írásom (Álszentek), ami a kisemberek, a dolgozók félelmét és megaláztatását jelezte, mert nem tudott tapasztalati alapon mérlegelni, ebből adódóan megkülönböztetni a speciális Csepeli jelenségeket és az általános, országosakat. Magára vett mindent és jó szervilisként kegyetlenül pusztított! Az a helyzet, hogy ez viszont egy óriási teher! Olyan, ami nem elsősorban azokat teszi tönkre, akikre rávágják, (rákényszerítik) hanem leginkább azt, akinek ezt a súlyt nap, mint nap viselnie kell. Ez erodálja az egyéniséget, felőrli az idegrendszert és rombolja, tönkreteszi az embert. Sajnálom!

Forrás: Horváth Gyula blogja

Újabb írás a témáról: A gyalázatos bosszú után