Nekünk azonban túl kell élnünk, sőt le kell váltani ezt a „visszatérő” őrületet. Mert nincs más utunk…

Azért az elkeserítő, hogy a magyar kormányfő – aki szeret például nem létező dakota közmondásokra hivatkozni –, rendkívül pontatlanul idézi kedvenc politikusait, íróit. Olvasom az indexen, hogy Orbán Viktor legutóbbi évértékelő beszédében  Ronald Reagantől idéz, pontatlanul. A számára kedves szavak mellől kihagyja a kényelmetlent, vagy Márai Sándornak tulajdonít, Ottlik Gézától származó, jól hangzó, tartalmas mondatot. Ez még akkor is nagy "égés", ha valószínűleg a beszédírója volt a hibás.

A cikk kapcsán rögtön eszembe jutott helyi vazallusa, Németh Szilárd  szarvashibával díszített újévi  üdvözlőkártyája. A polgármesternek ugyanis, hirtelen lett Wass Albert hívőként, minden szép versről, ki más, mint Wass Albert jutott az eszébe, pedig az általa akkor idézett gyönyörű, sorokat, a Mennyből az angyal c. verset – micsoda véletlen –, éppen Márai Sándor, s nem Wass Albert  írta.

Persze, lehet, hogy nála is a beszédírója volt a hibás.

Ezek után – s ez volt a következő gondolatom –, nem vagyok benne biztos, hogy Orbán Viktorhoz és Németh Szilárdhoz „közel állhat” Márai Sándor. Hogy miért? Csak egy példa.  A XX. század európai hírű írója, 1936-ban, a Kabala c. cikkgyűjteményében írta a következőket: „Egyszer mégis az írók csinálnak majd harminc országból Európát, az írók, a lélek aggályos kalandorai, az összes fináncok ellenére. Nehéz lesz!” .

Nehéz lesz. Különösen, ha egy letűnt, bukott korszakot, az országot a II. világháború szörnyűséges poklába vezető ideológiát megidéző, esetenként újjáépítésén munkálkodó vezetőink, éppenséggel Európától félve, unortodox gazdaságpolitikát folytatnak, hallgatólagosan megtűrik a szélsőjobb erőinek növekedését. Gazdasági csodáról, „magyar mű” születéséről, „tündérmeséről”, „Csepel újjáépítéséről” szónokolnak, meg arról, hogy „milyen jó lesz nekünk 18 év múlva”. Legszívesebben kiiktatnák hazánk, vagy éppen Csepel történelméből, az utolsó 50-60 évet, miközben gondolkodásukban, döntéseikben, módszereikben a kidobandó Rákosival kezdődő évtizedeket „hozzák vissza”. Nem tudnak tőle megszabadulni. Olyanok ők már, mint az az „ausztrál bennszülött, aki abba őrült bele, hogy új bumerángot akart venni, de nem tudta eldobni a régit”.

Nekünk azonban túl kell élnünk, sőt le kell váltani ezt a „visszatérő” őrületet. Mert nincs más utunk, mint Európa. Vagy, ahogy Márai Sándor írta a Kassai polgárokban: „Mindig nyugatra menj. És ne feledd soha, hogy keletről jöttél”.

V O X