CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Ismét pofára esett a Fidesz Csepelen!

2013. február 28. 10:47 - csú

Werner-Németh-333_1.pngA csepeli fideszes városvezetés a Werner Péter vezérigazgatóval fémjelzett Városgazda Zrt-vel együtt közpénzből fizetett külső jogi apparátusával azt szerette volna elérni, hogy a bíróság zár alá vegye Szenteczky János vagyonát. A bíróság immár másodszor, és most jogerősen is elutasította a kerületi Fidesz-vezérek ábrándját, megfellebbezhetetlen nemet vágott az ötletgazdák és segédeik szemébe.

Szenteczky János, az MSZP csepeli szervezetének elnöke, önkormányzati frakciójának vezetője, a Csevak Zrt korábbi vezérigazgatója sokkal visszafogottabban, mondhatnánk elegánsan fejezi ki mindazt, amit a Csepel újság címe kissé nyersen, karcosan így fogalmazott meg: Ismét pofára esett a Fidesz Csepelen. Szenteczky János saját weblapján így ír a fülkeforradalmárok újabb megszégyenüléséről: „Jogerős a bírói NEM a csepeli Fidesznek.”

Az cikkből részletesen megismerhetjük az ügy hátterét, a feljelentők indítékait. Többek között ezt olvashatjuk: „2010 ősze óta a csepeli önkormányzat vagy valamelyik gazdasági társasága megbízásából új és újabb ügyvédek járnak el a különböző peres ügyekben. Így ismerhettük meg dr. Kléber István, dr. Klinghammer Júlia vagy aktuálisan a Gíró-Szász Ügyvédi Iroda nevét. Jellemzően azokban az ügyekben, amelyek az előző vezetés politikai és büntetőjogi elszámoltatását, és így a következő választásokra való „kiütésüket” célozzák. Olyan „ügyekről” van szó, amelyek sorra dőlnek meg, vagy pattannak le az igazságszolgáltatásról például a megalapozatlanságuk miatt.”

A jogerősen elutasított vegzálás históriája ITT OLVASHATÓ.

Forrás: Szenteczky János weblapja

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr925109669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása