„Mit csináltak kendtek? Mi megszüntettük a jobbágyságot, és azt látom, hogy holmi simlisek olcsón kivásárolt, terebélyes birtokaikon zselléreket dolgoztatnak, sok helyütt napszámért! Sok az éhes gyerek, a hajlék nélküli, a munkanélküli, az urak holmi minimálbérről fecsegnek, és a tisztes megélhetést csöndesen követelő szegénymenetet kicsúfolják, kigúnyolják!” - Táncsics Mihály fájdalmasan aktuális szavait is tartalmazza a most következő írás, amelyet  az  érdeklődők figyelmébe ajánlunk.  A cikk szerzője Dobák István, az MSZP csepeli szervezetének elnökhelyettese, önkormányzati képviselője,  a szocialista párt Csepelt és Soroksárt magába foglaló 17. számú EVK választókerületi felelőse. A baloldali politikus az1848-49-es forradalom és szabadságharc 165. évfordulója alkalmából fejtette ki gondolatait, amelyeket változtatás nélkül ismertetünk meg olvasóinkkal:

Ma 1848-49 hőseire emlékezünk, de a magunk módján. Hagyjuk csak a hangzatos frázisokat azokra, akik ebben járatosabbak. A nagyhangú semmit mondásban gyakorlottabbak.

Élt Hódmezővásárhelyen egy fotográfusmester, Plohn József, a forradalom és szabadságharc nagy tisztelője. 1902-ben százötven portrét készített a még életben maradt 1848-as honvéd veteránokról. Azért tette, hogy nekünk, az utókornak fönnmaradjon arcuk, hogy lássuk aggastyánként is büszke tekintetüket és üzenetüket: „Mi megtettük a magunkét! Hát ti mit tesztek a hazáért?” A fotográfus később e portrékat albumban szerette volna megjelentetni, ám az 1920-as években az akkori rezsim – amely iránt néhány mai „díszmagyar” nosztalgiát érez – a mester származása miatt az albumot nem engedte kiadni. Plohn Józsefet 1944-ben egy ausztriai munkatáborban pusztították el. 

150 magyar honvéd portréfotó a több tízezerből! De milyenek voltak a szabadságharcát vívó ország vezetői? Csak egy kiragadott példát említek okulásképp. A pénzügyekért Duschek Ferenc felelt. Kossuth teljes bizalmát élvezte ez a csöppet sem forradalmi lelkületű volt bécsi hivatalnok. Ha ő beszélt a költségvetésről, azt mindenki komolyan vette. Hiteles ember volt. „Üres a kassza – mondta egyszer Kossuthnak –, mert ugye egy forradalmat könnyű finanszírozni, de már a szabadságharcot nehéz és költséges. Egyszóval nincs pénzünk. -„ Lesz pénz!”  – mennydörögte Kossuth, és vette a kalapját és ment népgyűlésről népgyűlésre, lelkesített, mert tudta, hogy a magyar néptől hogyan kell áldozatvállalást kérni, hogyan kell a népet megszólítani. Hiteles ember volt.

És akkor soha nem látott egységbe forrt a nemzet. Egyként adományozott a szent cél érdekében szegény és tehetős, ki mi tudott, adta. Aztán fegyvert fogott a pórlegény, a mester és inasa, a polgár és a nemesifjú. Csepel népe 65 nemzetőrt ajánlott a nemzetnek. Soroksáron 31 honvéd jelentkezett önként az 1848.augusztus 27-i újonclista alapján, ebből négy soroksári születésű.

 Európa az időben valóban rólunk beszélt, a magyarok hősiességéről, elszántságáról. Ekkor írta Heinrich Heine, a nagy német költő: „Ha ezt a szót hallom,  >magyarok< / szűknek érzem német zekémet”.

És most tessék elgondolni, ugyan melyik német érezné ma szűknek zekéjét a „magyar” szó hallatára. Mit mond, mit gondol ma országunkról Európa?

Ma nincs pénzügyi zseni, Duschek apónk. Nincsen Kossuthunk, és igencsak szűkében vagyunk a jelenleg kormányzó rezsimben is hiteles embereknek.

Ha feltámadnának, mit mondanának az akkori hősök? Duschek apó bizonyára zavarodottan olvasná a mai költségvetést, Kossuthnak vajon tetszene-e, hogy az ő címerükre felkerült a királyi korona? Hogy az Alkotmányt-alaptörvényt- kényük-kedvük, gusztusuk szerint toldozzák-foltozzák a ma uralgók, és hiányolná a szigorúan garantált jogbiztonságot. Ugyan mit szólna Széchenyi ahhoz, hogy mivé lett nagy gondolata: a kiművelt emberfők a jövő ígéretei? Vagy mit szólna a mai hitelezéshez?

S Petőfi? „Hé úrfik! Hogyan ápoljátok a respublika eszméjét? – kiáltaná –, és miféle ósdi eszmékkel és bálványokkal boldogítjátok a szegény népet? Nem elégedtek meg sanyargatásukkal, még a lelkükön is uralkodni akartok?”

És Táncsics, a szent öreg dús szakállába morogna: „Mit csináltak kendtek? Mi megszüntettük a jobbágyságot, és azt látom, hogy holmi simlisek olcsón kivásárolt, terebélyes birtokaikon zselléreket dolgoztatnak, sok helyütt napszámért! Sok az éhes gyerek, a hajlék nélküli, a munkanélküli, az urak holmi minimálbérről fecsegnek, és a tisztes megélhetést csöndesen követelő szegénymenetet kicsúfolják, kigúnyolják!”

De ne maradjunk említés nélkül mi sem, mai ellenzékiek. Mi is elgondolkozhatnánk!

A szabadságharc bukása után néhány magyar  ellenzéki összeesküvést szőtt egy faluvégi kurta kocsmában. Ahogy illik, megválasztották a bizottmányt, az elnököt, az alelnököt, a jegyzőt, a pénztárnokot, vitázgattak azon, kivel társulnak, ki nem kell ide, ez azért, az meg amazért. Majd rátértek a „roppant fontos” dologra: milyen legyen egyen viseletük. A dolmányon még úgy-ahogy megegyeztek, ám a nadrág színén, hogy az veres legyen vagy kék, hangoskodva, kiabálva összekaptak. Futott is az akkori III/III -as – a kocsmáros – a pandúrokhoz, azok nyomban megbilincselték e derék magyarokat, akik a lényegről már nem is vitázhattak.

De jó lenne, ha mi, a mai ellenzékiek abbahagynánk meddő vitáinkat (ki kivel, meg a nadrág színe, meg miért éppen Ő már túl öreg, ez meg túl fiatal), hiszen célunk közös: leváltani az országunkat rossz útra vezető jelenlegi rezsimet, és visszaszerezni a demokratikus Magyar Köztársaság (!) becsületét, megbecsülését!

Hiszen nem felejthetjük ezt akarták 1848-49 hősei is!

Forrás: csepelimszp.hu