Százdi Antal CSEPEL aláírással olvasói levelet közölt nem rég a Magyar Nemzet címen megjelenő újság vélemény rovata.  A szerző indulattól fűtött sorai azt nehezményezik, hogy az u.n. „nemzeti irányultságú lapokban” megjelennek ellenzéki vélemények. Békemenetes hevülettel ócsárolja a külföldről pénzelt „pártocskákat” és név szerint is ellenzéki politikusokat.

Körmendy Zsuzsanna rovatvezető megérti Százdi hevességét, de mintegy védekezésül elmondja, hogy a (ki ne mondd nevű) volt miniszterelnökről „korántsem hízelgő híranyag” jelent meg. A Kádár-rendszert ellenpéldának idézve beszél sajtóetikáról, tájékoztatási kötelezettségről, egyoldalúság esetén elvesztett viszonyítási alapról. Vehetjük e sorokat kioktatásnak! „Mindazonáltal” köszöni Százdi észrevételeit. 

A rovatvezető nem ismerheti Százdi Antal CSEPEL-t. Nem ismerte azt a fiatalembert, akit a Kádár –rendszer idején az akkori osztályvezető asszony anyai szeretettel vett maga mellé és éveken át egyengette botladozó lépéseit. Százdi a rendszerváltást követően is maradhatott a szocialista vezetésű önkormányzat dolgozója. 2010-ig baráti kapcsolata volt a művelődési intézmények vezetőivel és a kerület művészeivel. Egyetlen cikkről sem tudok, amelyben az elbocsátott népművelőket, egykori cimboráit megvédte volna. Nem tudunk arról sem, hogy a kerület művészeinek teret adó művelődési intézményrendszer szétzúzása ellen szót emelt volna. Erről érdemes megkérdezni az indok és indoklás nélkül kirúgott vezetőket, Százdi régebbi „barátait”. Százdi az előző csepeli kerületvezetésnek köszönheti, hogy ember lett belőle. Most a minőségről ne essen szó. Ha valakinek, hát neki semmi oka a komonistázásra!

Hirtelen nem jut eszembe annak a madárnak a neve, amelyik a saját fészkébe piszkít.

Nagy Gyula