Mandátumot a vezetésre és nem a saját belsőjükből fakadó beteges megkülönböztetésre, és kirekesztésre kaptak!

Érzékelhető, hogy sem a csepeli antifasiszták, sem a fogyasztóvédők, sem a kertbarátok se még sokan mások, nem koszorúzhattak ezen e nemzeti ünnepen. Pedig legitimitásuk semmivel sem kisebb, mint a lelkészi köré, vagy a vitézi renddé, amelyek viszont, ott lehettek a sorban! Minden szemlélő számára a napnál világosabb, hogy a vezetés az ízlését és a csókosait kívánta reprezentáltatni elsősorban ezen az ünnepségen, és nem a kerület lakosságát. 

Az 1956-forradalom 57. évfordulójára rendezett önkormányzati rendezvényre gyülekeztek az emberek a szent Imre téren, Csepelen. Látványos a változás az előző ciklus közönsége és a most gyülekezettek között.

         A jelent a múlt szabta ezen a fényes szerdai nap reggelén, Csepelen.
        Hivalkodó jelképek, (pelerinek, árpád sávok, angyalos zászló, egyenruhák stb.) és urambátyám viselkedés az emlékmű előtti téren. A koszorúk sorakoztak, de a korábban megszokott díszszázadi segédletet a cserkészek gyerekesen idétlen botladozása váltotta fel. A profizmust és a méltóságot a Csepeli Fúvószenekar fegyelmezettsége és kurzusokat átívelő magas szakmaisága jelentette elsősorban. Az ünnep fényét nem azok emelték, akiket a mikrofonnál álló hölgy felsorolt és koszorúzhattak, hanem azok, akiket már korábban ilyen, olyan kifogásokkal és mondvacsinált szabályozásokkal kirekesztettek, eltanácsoltak.

          Örömmel tapasztalták a megjelentek, hogy immár sokadszor ebben a kurzusban a vezetőkkel együtt ünnepel a határon kívüli testvérvárosok közül, Nagyszalonta első embere. Szomorúság viszont, hogy más testvérváros nem lehetett résztvevője, a kerületi ünnepségnek. Nem lehetett az önkormányzati testületet alkotó pártok közül koszorúznia például a Demokratikus Koalíciónak. Azért, mert a most uralkodó kurzus úgy döntött, hogy nem létezik.
           Hiába van megválasztott embere (az ellenzék egyetlen egyéni választókörzetben választott képviselőjeként) a csepeli testületben, őt nem létezőnek tekintik. Persze amennyire erős a szigor az egyik oldalon, - ahol kemény ellenfelet lát a mostani vezetés - akkora a megengedés és a kivételezés a másikon. Mert van olyan párt, amelyik egy szem listán testületbe jutott képviselője, még frakciót is alakíthat. Ez már magában is nevetséges: mert a jelek azt mutatják, egy embernek magával kell, hogy ezek szerint megvitassa a dolgait, és heves és hosszan tartó vitában saját magával kell kialakítania a véleményét. Tehát, a jelek azt mutatják, hogy egy ember magával beszél a csepeli önkormányzatban. Ez pedig orvosi eset lenne egy normális közösségben. Nálunk viszont ezért díjat, költségvetést kaphat az illető, közpénzből. Sőt, - mint az október 23-i koszorúzáson láttuk - még be is olvassák, mint frakciót.

          Ha, nem lenne ennyire szomorú a helyzet még a viccben szereplő eset analógiája juthatna az érdeklődő ember eszébe. Az, amikor a tanár a felvételikor megkérdezi a csókos gyerekétől, hogy hány halottja volt a Szovjetuniónak, a második világháborúban? Mikor a gyerek kivágja, hogy húszmillió, azonnal felveszi. A protekció nélküli gyerek is felvételizik ugyanannál a tanárnál és tőle is a Szovjetek emberveszteségét kérdezi a tanár. Ám amikor az illető az előzőhöz hasonlóan kivágja a húszmilliót, a tanár tovább kérdez: és név szerint?

          A csepeli koszorúzás és ünneplés tehát éppen úgy magán hordozta a megkülönböztetést és a kirekesztést, mint a vezetés egyéb területei. A jelenség, ami az ünnepségen érzékelhető természetes folyamat a mostani vezetésben. Az "oszt jó napot" kifejezés mutatja azt az arroganciát, amit éreznek a demokráciával, jogállamisággal és azzal a közösséggel szemben, amelyiknek a vezetésére mandátumot kaptak. Mandátumot azonban a vezetésre és nem a saját belsőjükből fakadó beteges megkülönböztetésre, kivételezésre és kirekesztésre kaptak! Egy mérőszám lehet csak jogos a mandátum megszerzésénél: a szavazatszám. A szavazat száma alapján pedig az egyik éppen olyan képviselő, mint a másik. A megkülönböztetés és a kirekesztés nem csupán erkölcstelen, arrogáns, de jogtalan cselekedet is! Ugyanúgy, mint ahogy megengedhetetlen a civilek közti diszkrimináció is!
       

          Csodálkozva érzékelhető, hogy sem a csepeli antifasiszták, sem a fogyasztóvédők, sem a kertbarátok se még sokan mások, nem koszorúzhattak ezen e nemzeti ünnepen. Pedig legitimitásuk semmivel sem kisebb, mint a lelkészi köré, vagy a vitézi renddé, amelyek viszont, ott lehettek a sorban! Minden szemlélő számára a napnál világosabb, hogy a vezetés az ízlését és a csókosait kívánta reprezentáltatni elsősorban ezen az ünnepségen, és nem a kerület lakosságát. Csak ott tett (undorodva ugyan) engedményt, ahol nem volt lehetősége másként viselkedni.

         Nem veszi észre, hogy ezzel a kirekesztéssel, azokat is megcsonkítja, akik résztvevői és haszonélvezői a velük szemben tanúsított pozitív diszkriminációnak. És nem veszik észre, azok sem, akik ebben az arrogáns kivételezésben részesültek, hogy azzal, hogy nem szolidárisak felebarátjaikkal és emberi csoportokkal, elviselik a másik arculcsapását, kirekesztettségét, erkölcsi értelemben maguk is cinkossá válnak. Mert a bűn, akkor is bűn, ha úgy tesznek, mintha nem tudnák, nem látnák, akármilyen pelerin is fedi!

Forrás: Horváth Gyula blogja