Ez egy olyan ország, ahol e fenti címről nem Shakespeare jut az emberek eszébe.
Nem volt ez mindig így, régebben minden gimis tudta, ki adta az altatót Júliának, hogy majd örökre Rómeóé lehessen, és persze végül mindketten meghaltak, de erről nem a barát tehetett, hanem az Élet. A mi életünk azonban olyan, hogy a barátok közül csak Orbán Viktor barátai számítanak, Lőrinc pedig közülük is kiemelkedik, pedig neki aztán tényleg összesen annyi érdeme van, hogy barát.
Se iskolája, se különös tehetsége, a helyiek se szeretik olyan nagyon, polgármesternek is csak úgy tették meg, hogy köztiszteletnek örvendő elődjét direkt erre kitalált törvénnyel eltakarították az útból. Felcsúton mégis Mészáros Lőrincnek terem még a babér is. Három év alatt az ország egyik leggazdagabb embere lett. Irigyeljük, hát persze hogy irigyeljük. Ki ne akarna gondtalan milliárdossá válni? Ezért vesszük azt a rengeteg lottószelvényt.
Ha már nem mindenki lehet a Főnök veje, kollégiumi szobatársa, de legalább hűséges bizalmasa, ami manapság egyenként mind maga a permanens főnyeremény. Az irigységen túl is van érv arra, miért nem jó ez a rendszer. A kapitalizmus úgy van kitalálva, hogy a piac, ha hagyják, a teljesítményt díjazza.
Az boldogul jobban, akinek jobb ötlete, módszere, terméke van, aki többet tud a vetélytársánál a világról, az emberekről, a keresletről. Merthogy ekkor lesz hatékony a termelés, versenyképes a vállalkozás, ami a hosszú távú siker garanciája: lesz belőle profit, bővülő termelés, technológiai fejlődés, egymillió új, emberhez méltó munkahely és jut belőle tisztességesen befizetett adóra, oktatásra, kultúrára, egészségügyre, jótékonykodásra, akár még futballklubra is.
Ezzel szemben Magyarországon az utóbbi években kifejezetten és csakis az kívánatos, hogy az illető álljon közel a Főnökhöz. Akkor falusi gázszerelő létére is lehet olyan vállalkozása, amelyből a busás és valós verseny nélküli állami megrendelések révén akár 800 millió forintos profitot is kivehet egyetlen év alatt, a szél meg közben hozzáfújja a környék szinte összes állami földjének bérleti jogát, vele a mocsok Brüsszel által juttatott földalapú támogatást. A kiválasztódás nem természetes, a piacra nagy ívben fütyül, aki megteheti.
A munkát szükségszerűen drágábban végzi el, nem érdeke a legmodernebb gépek beszerzése, piackutatás helyett elég, ha előre értesítik a frissen és eleve neki kiírandó állami tenderekről, a marketingtevékenység meg kimerül a Puskás Akadémia bőkezű támogatásában –nyilván a magas nívón képviselt reklámérték miatt, mi másért. A rendszer országosan garantálja a lemaradást, a versenyképtelenséget, a terjedő szegénységet.
Vannak persze tehetséges, jó ötleteket világszínvonalon megvalósító hazai vállalkozások. Közülük a legnagyobb és legsikeresebb éppen most csomagol és költözik olyan országba, ahol az átlagbér az itteninek nagyjából a hétszerese. Neki még mindig meg fogja érni. Lőrinc barátnak is. Nekünk nem.
Horváth Gábor
Forrás: Népszabadság
