"Pártok ne használják az aljas gyilkosságot politikai célokra!"
Családtagok, rokonok, barátok, egykori munkatársak, tisztelők Papp Lászlóra és Takács Józsefre, a kettős gyilkosság áldozataira emlékeztek ma délután az öt évvel ezelőtti tragédia helyszínén, a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola, Speciális Szakiskolában.
Az emlékezést jelző harangszó után az intézmény aulájában Szénásy Zoltán az iskola igazgatója beszédében a két volt vezetőre emlékezett. Sárkány István szavalatát követően Kovács Leilának, az iskola volt diákjának énekét hallgatták meg a megemlékezők.
Kosik György, az iskolát fenntartó alapítvány elnöke beszéde elején reagált arra, hogy az utóbbi napokban ismét a helyi politika középpontjába került az öt évvel ezelőtti tragédia. Kérte a Csepelen működő pártokat, hogy ne használják fel ezt az aljas gyilkosságot politikai célokra, majd méltatta a két vezető múlhatatlan érdemeit az iskola létrehozásában. Sárkány István újabb szavalata után a résztvevők csokrot vagy egy-egy szál virágot helyeztek el a Takács József és Papp László emlékét őrző emlékfalnál.
A csepeli önkormányzat jelenlegi vezetői, akik nem vettek részt az iskolai megemlékezésen, a Csepeli temetőben Papp László és Takács József sírjánál főhajtással emlékeztek az öt éve történt gyilkosság áldozataira.