Egyre mélyül az országot kettészelő szakadék: a legmagasabb, közép-magyarországi bruttó átlagkereset több mint másfélszerese az alföldi régiókénak. Tavaly tehát tovább nőtt a különbség a gazdaságilag fejlettebb és a kedvezőtlenebb helyzetben lévő régiókban élők jövedelme között. Ezek a KSH legfrissebb adatai. Ráadásul nem csak a keresetekben ordító a különbség, a kis településeken lényegesen drágább is az élet. Ugyanis sokszor csak autóval elérhető a nagyobb, egyben olcsóbb választék, de ha nincs autó, nincs lehetőség „felkutatni” a gazdaságosabb forrásokat. Helyben pedig rendszerint a nagyobb piaci verseny által alakított városi árakhoz képest többet kell fizetni az áruért. Megpróbáltunk két, nagyjából hasonló adottságú családot találni, és összehasonlítani hétköznapi költéseiket.

A Magyar család, a 30 éves Zsolt és Ilona, a 8 éves Noémi és a 6 éves Patrik Miskolctól 25 kilométerre él, Emődön. Az 5600 lelket számláló településen másfél szobás, félig vályog-, félig téglaépítésű házukban laknak. Van egy öreg autójuk, ha nagyon kell, ezzel tudnak bejutni Miskolcra. Egy út kétezer forintba kerül nekik, de még mindig jobban járnak, mintha buszra ülnének: a tömegközlekedés négyüknek 2600 forintra jönne ki, és akkor még csak a város határáig jutottak. Zsolt a nyékládházi kavicsbányában dolgozik, ahol az ottani tóból sódert termelnek. Lakatos-hegesztő létére most hajót vezet itt, havonta 120 ezer forintot visz haza. Ilona otthon maradt a gyerekekkel, akik után összesen 62 500 forint jár. A család tehát havonta 200 ezer forintnál kevesebből gazdálkodik, nem is csoda, ha Ilona pontosan tudja az árakat, ahogy azt is: azok a faluban magasabbak. „Az élelmiszerekben, háztartási cikkekben nagy az eltérés. Például a legolcsóbb mosószert itt 3300-ért vehetem, ami a városban épp ezerrel kevesebb. Napi szinten úgy 3500 forintba kerül az élelmiszer, egy liter tej, egy kiló kenyér elfogy, a gyerekek mindennap kapnak egy-egy joghurtot vagy Túró Rudit a szendvics mellé tízóraira. Egy héten általában kétszer van hús. Lencsefőzelék virslivel, spagetti, krumplistészta, most épp rántott párizsi lesz krumplipürével, hétvégén fasírt vagy rántott hús. Az iskolában az étkezés ingyen van, nyáron viszont mindennap főzök. Emődön egy gombóc fagyi 190 forint, egy szelet sütemény 250” – sorolja Ilona. Aztán jöhet a ruházkodás. „Magunkra nemigen költünk. Fehérnemű, zokni… Ha nagyon kell valami, azt megvesszük, de inkább Miskolcon. Ha itt venném meg, a kínaiban a gyerekek ruháit, az legalább 12 ezer lenne, a városban fele ennyiből kijön. De szerencsére többnyire »örököljük« vagy a turkálóban vesszük. Cipőből viszont új kell, évente 5-6 párat elnyűnek a gyerekek, de a télen például 4 csizmát is kellett vennünk. A cipő úgy 3-4 ezer forint” – folytatja az asszony. A Magyar család fával fűt, egy hétre úgy egy mázsa kell, ami kétezer forint. A víz, villany együtt 23 ezer, a gáz 5, a kuka negyedévente 8, a kábeltévé 3, a személyi kölcsön törlesztése 20 ezer forint.

Tánczosék Budaörsön laknak. Közel a fővároshoz és több bevásárlóközponthoz is. A 33 éves Tímea egy raktárban számláz, a 40 éves Attila a városgondnokságon „mindenes”. Két kislányuk van, az ötéves Noémi és két évvel fiatalabb húga, Alexandra. Egy 50 éves kis házban laknak. Havonta kettőjük jövedelme 180 ezer forint, ez a 26 600 forintos családi pótlékkal is éppen csak 200 ezer fölött van. „Csak hét éve élünk a városban, úgyhogy emlékszem jól, mennyivel drágább vidéken az élet, viszont azt is, hol tudom a pénzt megfogni. Vannak a biztos kiadások: a villany 10 ezer, a gáz is ennyi, a víz 5, a kuka negyedévre 6, az internet 4, míg a tévé 6 ezer forint havonta. A személyi hitelünk havonta 20 ezer. Az óvodában és a bölcsődében naponta háromszor, reggelit, ebédet, uzsonnát kapnak a lányok, kettőjüknek ez 20 ezer forint, esténként, ha időben érek még haza, főzök nekik, de amúgy egy szalámis kenyérrel is jól elvannak. Hús egy héten kétszer kerül az asztalra, leginkább csirkét készítek sok zöldséggel, tésztával, rizzsel kombinálom. Hetente egyszer bevásárolunk, 15-16 ezer forintért, ezen felül csak a kenyér meg a tej kell, más kiadásunk nemigen van. Fagyit úgy kapnak a gyerekek, hogy megveszek négy doboz 2-2 literes adagot, ez együtt 1800 forint, és az kitart jó sokáig” – sorolja Tímea. A ruházkodás egyszerű: amit a nagy kinő, a kicsi megkapja. Amiből új kell, arra megkeresik a legolcsóbb helyeket. Budaörsön van választék. „Cipőt idén hármat kapott Noémi és egyet Alexandra, sikerült úgy 1200-1500-ért beszereznem, miközben általában 4500-5000 egy gyerekcipő” – mondja az anyuka, aki magának nemigen vesz semmit, de ha mégis, azt leginkább használtboltban. „Hó végére azért mindig úgy érzem, többet költöttünk, mint ami bejött” – jegyzi meg.

És úgy tűnik, ügyesen lavírozgat mindkét anyuka. A KSH szerint ugyanis egy kétkeresős, kétgyermekes családnak havonta 249 284 forint kellett tavaly a „folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény szükségletek” kielégítéséhez. Ezt pedig egyik „mintacsaládunk” havi bevétele sem éri el. Megélnek, de az étterem, egy mozi vagy nyaralás számukra elérhetetlen. A legköltségesebb kiadás az élelmiszer és a ruha, de ez utóbbin lehet spórolni az ismerősökön, családtagokon keresztül beszerzett tárgyakkal vagy ruhaneműkkel – legalábbis a gyerek kamaszkoráig.

Segélymegvonással nem teremtődtek munkahelyek; csak a nyomor fokozódott attól, hogy a kormány 20 százalékkal csökkentette az álláskeresők támogatását. Az ezt feltáró kutatás döbbenetes megállapítása, hogy az intézkedés a gyerekek kitörési esélyét is elveszi.

Beigazolódott, hogy hamis az a kormányzati állítás, mely szerint a magas összegű segélyek miatt nem éri meg dolgozni. Sőt: a segélyek csökkentése nyomort és elkeseredettséget, nem pedig több munkakedvet és lehetőséget szül.

A szociális segély csökkentésének hatásait vizsgálták meg a vidéki Magyarországon szociológusok. A kutatást a Pro Cserehát Egyesület kezdeményezte, mélyinterjúkkal, részletes tanulmányokban tárták fel, mit okozott az a tavaly januári intézkedés, amikor 28 500 forintról 22 800-ra csökkent az álláskeresők foglalkoztatást helyettesítő támogatása. Emellett egy sor szigorítás is életbe lépett, mondván: a rendkívül alacsony foglalkoztatási szint egyik fő oka, hogy nem éri meg dolgozni, mivel túl kicsi a különbség a segélyek és az elérhető bér között. A kormányzati feltevés az volt, hogy a segélyezettek valójában nem is élnek rosszul, azért választják ezt az életmódot, mivel a feketejövedelem és a segély együtt előnyösebb számukra, mint legálisan munkát vállalni.

A kutatás tanulsága szerint az intézkedést teljes kiszolgáltatottságban és tehetetlenségben szenvedték el az érintett – munkanélküli és szegénységben élő – roma és nem roma családok. „Az alapkérdésünk leegyszerűsítve az, hogy mi történik a munkaképes korú, évek óta elhelyezkedni nem tudó emberekkel, amikor az eleve szűkös havi hivatalos jövedelmük 20 százalékkal csökken, miközben az »ösztönzött« munkavállalást a rendelkezésre álló munka szűkössége, avagy inkább az teljes hiánya akadályozza meg.” – foglalja össze a lényeget Kállai Melinda, a kutatás egyik vezetője. Kiderült: a segélyek csökkentése nem segíti, nem is segítheti elő a foglalkoztatást ott, ahol nincs legális munkalehetőség és nem igaz az sem, hogy a feketemunka akár csak elfogadható életet biztosíthat ebben a közegben. Az intézkedések eredménye egyértelműen a nyomor fokozódása.

Sőt a kutatás ennél messzebbre jut. Azt bizonyítja, hogy a szociális támogatás ilyen szélsőséges csökkentése épp ellenkezőleg hat: a nyomor rombolja a személyiséget, ezáltal csökkenti a munkavállalási képességet és így elveszi a jövőbeli munkavállalás lehetőségét is. Hatása nemcsak a felnőtt generáció ra terjed ki, hanem a gyerekek kitörési esélyét is elveszi. Ugyanis ők is azt a mintát követik majd, amit otthon, munkanélküli szüleiktől látnak, így sem lehetőségük, sem motivációjuk nem lesz. Nem elhanyagolható szempont a helyi önkormányzatok hozzáállása sem. Befolyásolhatják a nyomor és a kiszolgáltatottság mértékét, de nincs valódi eszközük ahhoz, hogy az alaphelyzeten változtassanak, ezért egy részük olyan pótmegoldásokhoz folyamodik, amivel tovább ront a helyzeten. Például azzal, hogy kevesebb közmunka van, mint ahány jelentkező, ezért például kisorsolják, ki dolgozhat. Vagy azzal, hogy egymás feljelentgetésére ösztönzik azokat a szerencsétleneket, akik kénytelenek feketemunkát vállalni.

Ehhez kapcsolódik a Policy Agenda elemzése, mely szerint 5 év alatt megduplázódott, 120 ezerrel nőtt azoknak a száma, akik semmilyen ellátást nem kapnak az államtól. A hivatalos adatokkal készült elemzés szerint 2013-ban a munkaügyi rendszer ügyfeleinek a fele nem kap tanácsadáson és információn kívül segítséget az államtól ahhoz, hogy elhelyezkedhessen. Miután a kormány Európa legrövidebb ideig tartó álláskeresési támogatási rendszerét vezette be, 2010-től 2013-ig 104 ezerrel csökkent az ebben részesülők száma. Ez mintegy 60 százalékos csökkenést jelent, ami rendkívül radikális ilyen rövid idő alatt. A támogatás letelte után 28 ezren átkerültek a segélyezettek közé: az ezekben a háztartásokban élők száma 159 ezerről 187 ezerre nőtt