CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Kisemmizett bányászok tüntettek szerdán a minisztérium előtt

2014. január 30. 03:45 - csú

Bányász.PNGA bányászok kormányzati átverése, a nyugdíjszabályok hátrányos következményekkel járó módosítása miatt rendezett demonstrációt szerdán a Bánya-, Energia-, és Ipari Dolgozók Szakszervezete Budapesten, az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt.

Pont egy évvel ezelőtt ugyanezen okból gyűltek össze az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt a bányászok, de az ígéretek ellenére azóta sem történt semmi - hangoztatták a felszólalók.
A minisztérium épülete elé a demonstrálók szakszervezeti zászlókat vittek, táblákat is tartottak, "Cserben hagyott bányászok, kisemmizett emberek" és "Parlamentáris diktatúra!" felirattal. Az összegyűltek között a BDSZ tagok mellett a szolidaritásukat kifejező más szakszervezetek képviselői is jelen voltak.

Bányásztüntetés.PNG

A bányászok nyugdíjakkal kapcsolatos sérelmeit Rabi Ferenc BDSZ-elnök ismertette. Elmondta: a külfejtésnél dolgozók egészségét a 300 méteres nyílt mélység ugyanúgy károsítja, mint a föld alatti bánya, ezért kapták meg korábban a külfejtésen dolgozók is a 30 év munkaviszony után járó bányásznyugdíjat, azonban azt 2002. január 1-jétől megvonta tőlük a kormány.

Sérelmezte a kedvező nyugdíjátlag-számítás megszüntetését is. Ennek lényege az volt, hogy akik 15 évnél többet dolgoztak föld alatt, de a nyugdíjuk kevesebb lett, mint az átlagos bányásznyugdíj, akkor ez utóbbit kapták.

A bányászok harmadik követelése, hogy a III. csoportos rokkantsági nyugdíjasok kapják vissza eredeti járandóságukat - mondta Rabi Ferenc. A III. csoportos rokkantsági nyugdíjasok átlagos nyugdíja 120 ezer és 130 ezer forint közé esett. Az új szabályok életbe lépésétől azonban elveszítették a nyugdíjukat azok, akiket munkára alkalmasnak minősített az orvosi bizottság. Mások nyugdíj helyett 30 200 forintos ellátást kaptak.

Az elnök emlékeztetett az alaptörvényre, amely garantálja a szociális biztonságot, továbbá az Alkotmánybíróság korábbi határozatára, amely megtiltotta a szerzett jogok elvételét. Rabi Ferenc hangsúlyozta, hogy a tárca képviselői többször ígértek megoldást a bányászok nyugdíj problémáira, de az soha nem született meg. Arra is volt példa, hogy a bíróság által megítélt járandóságot vették el a bányásztól - tette hozzá.

Végezetül meghívta Orbán Viktor miniszterelnököt egy bányalátogatásra, hogy a kormányfő személyesen győződjön meg az ottani munkakörülmények egészségkárosító hatásáról.

Mészáros István, a Mátrai Erőmű Zrt. visontai bányájának kotrómestere példaként elmondta: azért vállalta a nehéz fizikai munkát, mert tudta, hogy 30 év után nyugdíjba mehet, ám most úgy látja, azok jártak jobban, akik korábban távoztak a bányából, mert így megmaradt az egészségük.
Pataky Péter, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke azt hangsúlyozta, hogy ha a kormány egy tollvonással elvehette a bányászoktól a jogos járandóságukat, akkor senki ne áltassa magát abban a hitben, hogy ő biztonságban van. A kormány nem látja a jogszabályok betűi mögött az embereket - tette hozzá az elnök, mire a tömeg azt kezdte skandálni, hogy "Orbán takarodj!"

A beszédek után a szakszervezet vezetői most nem adtak át a tárca képviselőinek petíciót, mivel a tavalyit egészében érvényesnek tartják ma is.

A demonstráció rendbontás nélkül ért véget.

(MTI)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr495789153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása