CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Simon Gábor közleménye, Mesterházy Attila nyilatkozata

2014. február 06. 19:28 - csú

Simon Gábor-2.JPGSIMON GÁBOR:

A kialakult, személyemet érintő helyzetre való tekintettel korábban felfüggesztettem párttagságomat, most pedig bejelentem, hogy minden pártban viselt tisztségemről lemondok és kilépek a Magyar Szocialista Pártból. Egyben visszalépek képviselői jelöltségemtől, és 2014. február 12-i hatállyal lemondok parlamenti képviselői mandátumomról is.

A személyemhez kötődő összeggel el tudok számolni, annak eredetének semmilyen közéleti, politikai aspektusa nincs. Így, a XVIII. kerülettel kapcsolatos találgatásoknak sincs alapjuk.

Jóhiszeműen hibáztam, amikor a vagyonnyilatkozatomat nem kellő alapossággal töltöttem ki.

Minden, a helyzet tisztázását segítő eljárást és vizsgálatot természetesen vállalok és segítek.

Budapest, 2014. február 6.
Simon Gábor

Forrás: mszp.hu

Mesterházy Attila-221.pngMESTERHÁZY ATTILA:

Csütörtökön személyesen beszélt Simon Gáborral, és szerinte ennek volt az eredménye, hogy a politikus lemondott minden funkciójáról és kilépett a Szocialista Pártból - mondta az MSZP elnöke, amikor távozott a párt székházából.

Az MSZP országos választási bizottságának ülése után hangsúlyozta, ha Simon Gábor nem lépett volna ki, a szocialista párt vezető testületei hozták volna meg azokat a döntéseket, amelyek ugyanezt eredményezik.

Mesterházy Attila közölte, hogy elfogadta Simon Gábor magyarázatát. Hozzátette, Simon azt mondta neki, hogy áll a vizsgálat elé, és bizonyítani tudja a kijelentéseit.

Az MSZP elnöke azt mondta, hogy nem pártpénzről van szó, és az ausztriai bankban tartott nagyjából 240 millió forint "nem kötődik Simon Gábor közéleti tevékenységéhez".

Forrás: Népszava és MTI

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr85802122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása