CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Valami nagyon megváltozott...

2014. február 26. 05:05 - csú

A sokak által magasztalt, „zseniális” Fidesz kommunikáció összeomlóban van -írja Krémer Ferenc szociológus

Kósa Lajos az ATV Szabad szemmel című műsorában  beismerte, hogy nyilvánosságra kerülése előtt ő és a Fidesz vezetői meghallgatták az őszödi beszéd hangfelvételét és megbeszélték a teendőket. Ezzel közvetve azt is beismerte, hogy a Fidesz részt vett a zavargások, vagy ahogy Debreczeni Józseffel együtt magam is gondolom, egy államcsínykísérlet előkészítésében.

Különösen szembetűnő a változás, ha összehasonlítjuk azzal a nyilatkozattal, amelyet szintén Kósa Lajos tett 2013 szeptemberében, tehát alig egy fél éve. Akkor még fölényesen viccelődött azon, hogy a hangfelvétel hozzá került volna, ezt teljesen lehetetlennek állította be. Valami nagyon megváltozott fél év alatt. A sokak által magasztalt, „zseniális” Fidesz kommunikáció összeomlóban van.

Nem ez az egyetlen jel, ide tartoznak a CÖF bohócos plakátjai, az újpalotai lakótelepen tartott szégyenletes rezsidicséret – mint mindenki emlékszik rá, egy idős nyugdíjas szájába adtak olyan szöveget, amely megalázta és nevetségessé tette őt, és ami leginkább a „A tanú” című filmbeli koncepciós per tárgyalási jelenetéhez hasonlított.

Ilyen elbizakodott és dilettáns akció volt az őszödi titkosszolgálati jelentések néhány megcsonkított darabjának nyilvánosságra hozása is.

A négyévnyi teljhatalom, a kiépülő önkényuralom, a kritika teljes hiánya és tilalma, az önhittség és az elbizakodottság következményeivel már jó ideje nem tud mit kezdeni a Fidesz. Egy ilyen rendszert ugyanis csak akkor lehet kiépíteni, ha az önkényuralmat szolgálni hajlandó, legtisztességtelenebb embereket helyezik pozícióba. A párthűség primátusa, amit a jelenlegi politikai hatalom által gyártott „etikai” kódexekbe a legfontosabb „erényként” írtak bele, azzal a következménnyel jár, hogy dilettánsokat kell hatalomhoz juttatni (lásd például a közoktatás-irányítás egész rendszerét). Az ország kirablásában, a személyes vagyon és hatalom korlátlan növekedésében elért sikerek ( = „Magyarország jobban teljesít!”) vakká és süketté tették az ország pillanatnyi urait.

Kósa Lajos beismerése az első lépés ahhoz, hogy kiderüljön 2006 őszéről az igazság, és mindenki számára nyilvánvalóvá váljék a Fidesz valódi természete. Az első lépés ahhoz, hogy a választók végre világosan lássák, hogyan pusztította el Magyarországon a Fidesz politikája Budapestet, hogyan hívta életre a szélsőjobboldali eszméket, hogyan silányította az erkölcsöt nyers behódolássá és gyűlöletté, és nem utolsósorban, a saját meggazdagodása érdekében, hogyan taszította nyomorba az ország nagy részét.

A demokratikus ellenzék számára adott a lehetőség, hogy romba döntse az Orbán Viktor és csatlósai körül rafináltan kialakított mítoszokat. Orbán Viktor háborút indított a tisztesség, a szabadság, a jog és a demokrácia ellen. Ideje, hogy felvegyük a kesztyűt! Az igazság, a tisztesség és a hozzáértés nálunk van!

Forrás: galamuscsoport

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr795832557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása