CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Hudák János: Ellophatták-e a csepeli pénzt, ha még mindig van belőle?

2014. május 02. 05:05 - csú

Hudák János-1.PNGIsmét fellángolt a vita a csepeli képviselő-testületben az úgynevezett északi pénz körül. Miközben korábban a csepeli Fidesz azzal kampányolt, hogy az MSZP ellopta a szigetcsúcs eladásából befolyt 9 milliárd Ft-ot, a 2013-as költségvetésről szóló előterjesztés ismét rávilágított, hogy a mai napig is majd 2 milliárd Ft van elkülönítve ebből a bevételből. Nem maradhatott el természetesen a térfigyelő kamerákkal kapcsolatos adok-kapok sem. Beszámoló az ülésről a Párbeszéd Magyarországért párt szemszögéből.

Április 24-én ismét összeült a csepeli képviselő-testület. Már-már megszokottnak számít, hogy nem tartott túl sokáig az ülés, a tisztelt képviselőknek már akkora rutinja van, hogy szinte futószalagszerűen döntöttek az előterjesztésekről. Ezekből szám szerint 36 került a testület elé, aminek egyharmada csak az utolsó 24 óra folyamán vált elérhetővé a képviselők számára!

Néhány technikai jellegű rendeletmódosítás után a csepeli rendőrkapitányság munkájának értékelése és a korábban megkötött együttműködési megállapodás meghosszabbítása kapcsán történt meg az első „ütésváltás” az ellenzék és a Fidesz között.

Gergely István (MSZP) kérdezett rá, hogy mi a helyzet a térfigyelő rendszerrel, erre erősített rá Takács Krisztián MSZP), amikor megkérdezte, hogy mióta működnek újra a kamerák. Egyik kedvenc témája ez a szemben álló feleknek, gyakorlatilag évek óta napirenden van. Az MSZP szerint 2010-ig minden rendben volt vele, aztán a Fidesz átadta a kezelését a Közterület-felügyeletnek, de érthetetlen okokból nem működik a rendszer azóta sem. A Fidesz szerint viszont valójában 2010 őszén csak 9 kamera működött a 40-ből és ők egészen eddig mindent megtettek, hogy kijavításukkal, cseréjükkel használhatóvá tegyék őket, de Borbély Lénárd alpolgármester úr bevallása szerint is ez csak 2013 decembere óta sikerült különböző okok miatt (3 év végül is nem olyan nagy idő). Tőle persze most azt is megtudhattuk, hogy az MSZP annak idején elve rossz kamerákat szerzett be és valójában ez volt az oka minden bajnak ugyebár.

A napirendi pont kapcsán még Papp Péter főkapitány elmondta, hogy az önkormányzat milyen nagylelkűen segíti a rendőrség munkáját, és minden a legnagyobb rendben, illetve, hogy remek az együttműködés köztük és a csepeli Közterület-felügyelet között. Mondjuk mi mást is mondhatott volna. Kérdésre válaszolva kitért még arra, hogy a törvény lehetővé teszi, hogy a térfigyelő kamerákat ne a rendőrök, hanem a közterület-felügyelők kezeljék, de azért az sok mindent elárul, hogy örömét fejezte ki, hogy a korábbiakkal ellentétben most már a rendőrséghez is be lesznek kötve az eszközök, így ők is látni fogják a kamerák képeit.

Pákozdi József (Jobbik) még rákérdezett, hogy mennyibe kerül most a rendszer fenntartása, mert korábban a rendőrség részére 60 millió forintot adott az önkormányzat a működtetésre, de erre pontos válasz nem érkezett, csak annyi, hogy benne a van a közterület felügyelet költségvetésében (főleg bérként).

Ezután elfogadták a tűzoltók beszámolóját is, majd ismét egy izgalmasabb fejezet következett. A 2013 költségvetés teljesítését tárgyalták a képviselők. Elsőként Dobák István (MSZP) kérdezett, mégpedig azt, hogy mi az oka a 2009-eshez képest körülbelül 4 milliárd forintos vagyonvesztésnek. Valószínűleg azért izgathatta, mert korábban a Fidesznek az volt az egyik fő kritikája, hogy az MSZP-s vezetés alatt milyen sok vagyont vesztett Csepel. A válaszban szóba került egyrészt az értékcsökkenés, másrészt a gazdasági ágazatvezető asszony hívta fel a figyelmet, hogy a kötelezettségek csökkenése, amit az önkormányzat elért, a kimutatásokban vagyoncsökkenésként jelenik meg, ezért ez valójában pozitív változás. Ekkor a Fidesz képviselők arcán kárörvendő vigyort véltem felfedezni, hogy lám-lám, ez is az MSZP körmére fog égni a végén. Mondjuk az ágazatvezető az okfejtésébe a végén már teljesen belekavarodott, már a tartalékok növekedése is vagyoncsökkentő tételnek számított, ami azért elég érdekesnek tűnik, mindenesetre megint csak nem kaptunk pontos és egyértelmű választ, hogy mely tételek milyen arányban igazolják a vagyon csökkenését.

Következő napirendnél az előző évi pénzmaradvány felhasználásáról volt szó. Először felmerült a kérdés, hogy miért maradt meg ilyen sok pénz (mintegy 507 millió Ft), miért nem lettek az előre eltervezett feladatokra elköltve, erre a válasz az volt, hogy ez teljesen természetes, hogy ilyen tétetek vannak minden évben. Ezt mondjuk én meg is értem, csak azért én nem lennék a helyükben annyira büszke rá, hogy mennyivel csökkentették az önkormányzat kiadásait, amikor a kapott táblázat szerint például az elmaradt beruházások között rengeteg felújítás szerepelt. Úgy könnyű kiadást csökkenteni, hogy betervezek egy 10 milliós beruházást, aztán mégsem csinálom meg és aztán örülök, hogy 10 millióval kevesebbet költöttem, de erről majd egy másik bejegyzésben.

Aztán Takács Krisztián kérdezett, egy kicsit megrángatta az oroszlán bajuszát, nem is kellett nagyon és máris elgurult Németh Szilárd polgármester úr gyógyszere (először). Feltette a kérdést, hogy mennyi pénz van még meg az úgynevezett északi pénzből? Mivel nem kapott rá egyértelmű választ, megkérdezte újra és újra, mire a polgármesterünkből kibújt a már megszokott arrogancia és jól ledorgálta a képviselőt, hogy a kért adat benne van az anyagban, és ha nem tudja megkeresni, akkor iratkozzon be az első osztályba, meg egyébként is az előterjesztésben szereplő dolgokról nem vitatkozunk. Aztán persze kiderült, hogy Takács Krisztián tudja, mennyi a kérdéses összeg, 1.831 millió Ft, csak szerette volna, ha ezt kimondja valaki a Fidesz részéről és akkor már egyből elnézést is kérhettek volna azért, hogy évek óta azzal vádolják a volt MSZP-s vezetést, hogy ellopták ezt a pénzt és már nincs meg belőle egy fillér sem.

A térfigyelő kamerákhoz hasonlóan ez egy visszatérő ügy, amit mindkét fél előszeretettel citál, hogy a másikat lejárassa. Láthatóan jól elvannak ezekkel a vitákkal, amik nagyjából azon a szinten vannak, mint Lilla lányom Bogyó és Babóca című könyvében a kis csiga és a cserebogár vitája, amikor az a kérdés, hogy ki borítja fel mindig a másik autóját. Sokat elárul a viszonyokról, hogy évek óta ezek a fő vitakérdések, ahelyett, hogy a jövővel lennénk elfoglalva és érdemi vita zajlana például arról, hogy milyen lesz Csepel  5, 10 év múlva vagy honnan lesz munkájuk belátható időn belül például azoknak, akik már hosszú hónapok óta nem találnak állást.

Az ülés során elfogadták az Auth Henrik Fúvószenekar számára a 7 milliós támogatást, megszavaztak ismét 1 millió forintot a Bálványosi Szabadegyetemnek, hiszen annyira jól áll Csepel, hogy erre a pénzre itt helyben már nincs is szükség. Aztán Németh Szilárd megint érdekeseket mondott, mikor megszavaztak 300.000 Ft támogatást a Buratino Egyesület BC Csepel Kosárlabda Szakosztályának. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a csepeli önkormányzat elég sok támogatást ad a Buratinonak és ezért rossz néven veszi, hogy az interneten olyan kisfilm kering, ami szerint helyi szinten sincs meg a megfelelő támogatás a speciális iskola irányában. Hogy ez célravezető megoldás volt-e a részéről, nem tudom, mindenesetre elegánsnak nem annyira nevezném, hogy a testületi nyilvánosság által üzenget egy polgármester bárkinek.

Az MLSZ által építendő műfüves labdarúgó pályához megítélt 10 millió Ft körüli összeg kapcsán Takács Krisztián megemlítette, hogy ismét kihagyták az érintetteket az előkészítésből, így nem lesz annyira jó a létesítmény, mint amennyire lehetne.

A következő napirendnél történt egy újabb érdekes közjáték. Valakinek a mobilja elkezdett összegerjedni a mikrofonnal, amit néhány percig nem tudtak megszüntetni a kollégák és már a nevetésig fajult a helyzet, mire a mindig jólelkű, kedves polgármesterünk jól kioktatta a jelenlévőket, hogy ez szerinte egyáltalán nem olyan vicces, és aki ezt viccesnek tartja, az menjen haza és otthon mosolyogjon, mert azért ez itt mégiscsak egy köztestület és nem lehet így viselkedni. Hát mit mondjak, osztatlan sikert aratott, az biztos.

Hogy némi pozitívumot is említsek az előterjesztések közül, a kerületünk is csatlakozni kíván a főváros által indított „Rögtön jövök!” programhoz, melynek keretében régóta kiadatlan üzlethelyiségek bérlésére írnak ki kedvezményes konstrukcióval pályázatot. Ez végre egy előremutató kezdeményezés. Ezen felül megszavaztak 28 millió Ft-ot egy mentőautóra, amit csak Csepelen fognak használni, legalábbis az előterjesztés szerint, illetve támogatta a testület a Jedlik Gimnázium alternatív étkeztetési programját.

Meglepően hamar végeztek a képviselők a Csepeli Városgazda Zrt és a Csepeli Városkép Kft. önkormányzati cégek 2013-as beszámolójával és az idei üzleti tervekkel. Ezeket véleményem szerint részletesebben is lehetett volna tárgyalni. A Városgazdánál gyakorlatilag csak az merült fel, hogy miért csupán 1,5 oldalt tesz ki az üzleti tervben a valódi terv rész, amire Werner Péter nemes egyszerűséggel csak annyit válaszolt, hogy azért, mert gyakorlatilag ugyanazt akarják csinálni idén is, mint tavaly csak jobban.

A Városkép Kft ügye némileg érdekesebb volt, főleg az a rész, amikor arról kérdezték az igazgatót, mennyire tekinti közszolgálatinak a Csepeli Hírmondót, mennyire szolgálja a lakosok korrekt tájékoztatását. Erre Vida István igazgató úr elmondta, hogy szerinte pont annyira közszolgálati a mostani Hírmondó, mint az MSZP idején a Csepel Újság volt. Valószínűleg hihetünk neki, hiszen mindkettőnek ő volt a vezetője, csak az a szomorú, hogy ezzel beismerte, hogy semennyire sem tekinthető annak, aminek egyébként hirdetik. Ez is olyan területe az önkormányzati működésnek, ahol szerintünk radikális változásra van szükség az őszi választások után.

Azt senki nem tette szóvá, hogy 30 milliónál is többet költ az idén az önkormányzat kerületi rendezvényekre. A baj csak az, hogy ez főleg sok kis rendezvényt takar, mígvéleményem szerint az önkormányzati forrásokat koncentráltan kellene úgy felhasználni, hogy például egy eseményre, fesztiválra a kerületen kívülről is érkezzenek szép számban látogatók, akik az itt elköltött pénzzel a helyi gazdaság erősödését is elhozhatják. De ez már megint egy másik bejegyzés témája, amit hamarosan olvashatnak itt a kedves látogatók.

Így zajlott hát csütörtökön a csepeli képviselő-testület rendes ülése, amiből a jelek szerint már nincs túl sok hátra, mivel a kéthavi ülésezés miatt csak egy-két alkalom van hátra az őszi választásig. Onnantól pedig új összetétele lesz a kerület vezetésének.

Forrás: Hudák János blogja

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr586100477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása