Néhány napig újból a hazai média "sztárja" volt a kerületi polgármester. 
Most is azért került oda, mert nem ismer mértéket. Önteltsége, becsvágya elhomályosítja tisztánlátását. Akkor, amikor mindenki, aki vereséget szenvedett a parlamenti választáson ebben az országban azzal van elfoglalva, hogy elemezze, értékelje a fiaskó okát, a mi emberünk kiáll az újságírók és a kamerák elé, és mint ha mi sem történt volna, folytatja ott ahol abbahagyta. 
Handabandázik, nagyképűsködik, durván, egyoldalúan, ellentmondást nem tűrően mondja azt, amit főnökei elvárnák tőle. Mintha az a közeg, ahol tevékenykedik, és ahol ismerik, nem alkotott volna róla igen lesújtó véleményt a választásokon. 
Hiába volt a győzelmi várrá kinevezett Táncsics Mihály utcai kocsmai ünnepségen a sírás-rívás, meg az alpolgármesteri krokodilkönnyek, a tény megváltoztathatatlan: a rezsikommancsot egy fiatalember úgy leverte, mint vak a poharat. 

Már régóta tudott dolog, hogy vannak olyanok, aki úgy érzik, hogy múltjuk rossznak ítélt cselekedeteit a jelen elvárásainak túlteljesítésével lehet kompenzálni. Általában és többségében a valóság megmásításával, élettörténetük átírásával. A polgármester is valószínűleg ebbe a csoportba tartozik, mert nehezen elképzelhető, hogy értelmes pártvezető ezt az értelmetlen és öngyilkos ámokfutást, - amit a rezsi biztos végez - elvárná tőle. 
Az, amit tesz nemcsak az illető egyéniségét, saját karakterét rombolja, hanem kihatással van azokra a csoportokra is, amelyeket képvisel. Ez egyrészt a pártjára, másrészt meg Csepelre tartozik! 
Arra a pártra ahova átigazolt, és arra a kerületre, ahol polgármesterré választották 2010-ben. 
Az elsőért nem érdemes aggódni, mert a Fideszben rövid úton szoktak leszámolni az ilyen jelenségekkel, emberekkel. 
A másik viszont, - ami a Csepelről az országban kialakult képének a bemocskolását takarja - érdemes bővebben beszélni. 

Ahogy a Fidesz alaptörvénye egy tollvonással kitörölt a nemzet történetéből közel négy évtizedet, úgy tartja semmisnek a Németh Szilárd azokat az éveket, amikor nem ő uralkodott Csepelen. Megválasztása előtt fűt, fát ígért, amiből semmi érdemlegeset nem valósított meg. 
Regnálása alatt pedig csupán a település történetének átírását, saját arcára formálását végezte el. Egyre másra keresztelt át utcákat, nevezett ki díszpolgárokat, állított oda nem való szobrokat, és a második világháború előtti nyilas kisebbségre hajazó emlékműveket, hogy rajta hagyja keze nyomát Csepelen. Valójában azonban nem az ő keze nyomai ezek. 

Ő ugyanis éppen olyan csepeli srác volt, mint a többiek. 
Kicsit erőszakosabb, kicsit konokabb, kicsit törtetőbb, de egészében majdnem olyan, mint a többi. 
Az alkalmazkodó képessége lett aztán előmenetelének legfőbb motorja. 
Alkalmazkodott, - ha kellett - az ifjúsági mozgalomhoz, a szakszervezetek munkástradíciójához. (Harcosan bebújhatott egy teherautó mögé az általa is szervezett tüntetésen, hogy ne lássák a tévékamerák, amikor Fidesz korifeusként vezérli a vasutasok tömegdemonstrációját.) 

Később meg a "kommunisták" kinevezettjeként tűrte az "elnyomatást" az iskolaigazgatói székben. Most meg a Fidesz megmondó embereként kirúg és szembeköp mindenkit, aki más volt, mint az általa idealizált elvárás. Az az elvárás, aminek ő sohasem felelt meg! 
Csak elméletileg, korrekciókkal, és utólag! 

Ez a fékevesztett tombolás és rombolás az, amit az emberek elutasítottak Csepelen, és elutasítanak országosan egyaránt. 
A beszédből, a cselekedetből, a képernyőről átsugárzik, a mérhetetlen őszintétlenség. 
Az, hogy hülyének nézi azokat, akik között nevelkedett, és akik között a sikereit elérhette. Eredménytelenségét, meg nem értettségét agresszivitással és seggnyalók tömegének alkalmazásával akarta leplezni. Azt gondolta, hogy locsolás nélküli füvesítéssel, funkció nélküli építkezéssel, szűrés nélküli védőoltással, őrzés és szakfelügyelet nélküli inkubátorral be lehet kötni az emberek szemét, el lehet tompítani tisztánlátásukat. Nem lehet! 
Tudhatná ezt a polgármester, ha idejének egy részét, nem a valóság meghamisítására, hanem annak megismerésére fordítaná. Láthatná, hogy Csepel lakossága sose állt be a hatalom uszályába, az erőszakos arcformálás kedvelőinek sorába. Legfeljebb egy darabig tűrte! 

A munka, a teljesítmény a szolidaritás mindig tartást adott ennek a népnek. 
Most is megvan ez a tartása Csepelnek! 
Hiába akarja a kohászszobor avatójába beleszőni penetráns, minden alapot nélkülöző, testidegen ideológiáját, csak megvetettsége nő tőle! 
Familiárisainak pedig nem hamiskásan és fennhangon kéne siratniuk a vezér nevetséges bukfenceit, hanem időben kellett volna figyelmeztetni arra, hogy az az út, amelyikre nagyravágyása vitte, járhatatlan! 

HORVÁTH GYULA

Forrás: A szerző blogja