CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Szétcsapott Orbán a csepeli Fideszesek között

2014. május 20. 07:00 - csú

NSZ-piros kalappal.PNGOrbán Viktor nem szereti a veszteseket.

A csepelhirek.blog.hu írja: Sok Fideszes politikus szembesülhetett már Orbán haragjával, ha egy vitában, vagy egy választás során alulmaradt. Ennek esett áldozatul Németh Szilárd, az országszerte ismert rezsipápa.

Az ügy előzménye, hogy a csepeli polgármester nem tudott élni azzal a lehetőséggel, amit bő egy évvel ezelőtt megkapott. A Fidesz rezsikampányának arcaként szinten minden nap szerepelt a televíziókban, rádiókban, újságokban. Ennek ellenére egy szinte ismeretlen új politikus, az Együtt-PM színeiben induló egyetemi adjunktus, dr. Szabó Szabolcs simán megverte a választókerületében. Márpedig Orbán ki nem állhatja a veszteseket. Fideszes forrásunk szerint a választásokat követően Orbán magához rendelte Németh Szilárdot, és közölte vele: még véletlenül se számítson arra, hogy valaha is lesz belőle fontos ember. Pedig a rezsitábornok miniszteri, sőt főpolgármesteri álmokat szövögetett. Ennek azonban vége. Orbán üzenete így szólt:

élvezze ki a következő négy évet és tegyen félre a fizetéséből amennyit tud, mert 2018-után nem lesz belőle senki és semmi.

A csepeli Fidesz Orbán ukázának hatására nagy problémával kénytelen szembesülni, hiszen Németh Szilárd minden értelmes, pozíciójára potenciális veszélyt jelentő párttársát elmarta, így a helyi alapszervezet tele van a rezsipápához hű, de szerény képességű ismerőseivel. A Fideszből néhány évvel ezelőtt kilépett informátorunk szavait idézve: „Szilárd haverjai kétségtelenül szorgos emberek, de energiájukat elsősorban a minél nagyobb összegű jövedelem megszerzésére fordítják, ahelyett hogy művelődnének egy kicsit” A helyi Fidesz régebbi tagjai azon is kiakadtak, hogy a Németh Szilárd jobb kezének tekintett Ábel Attila nagyon durva és személyeskedő kampányt folytatott az elmúlt hónapokban Csepelen. A durva kampány hatására szerintük még olyan választókat is elvadítottak a Fidesztől, akik egyébként jobboldali szavazóknak számítanak, de most inkább nem mentek el szavazni.

És akkor mi lesz most Csepellel? Fideszes informátorunk szerint korábban olyan egyezség született, hogy Németh Szilárd győzelme esetén az egyik jelenlegi alpolgármester, a volt országgyűlési képviselő, a nagyváradi Borbély Lénárd vette volna át. A választási eredmények láttán azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a jelenlegi felállásban esélyük sincs a győzelemre, így a parlamentből frissen kiesett Borbély Lénárd is megkapta a selyemzsinórt, és a kerületi Kormányhivatal vezetését ajánlották menekülésként.

Na de akkor mi lesz a csepeli Fidesszel? Információink szerint három opció merült fel komolyan:

  1. A polgármesternek és politikusnak egyaránt alkalmatlan alpolgármestert, Morovik Attilát indítják polgármesternek, majd a vesztes választások után ráverik a balhét.
  2. Országosan is ismert Fideszes politikus ejtőernyőztetnek a rezsipápa nyakára, mert a helyiek láthatóan nem tudtak hiteles, elfogadható, szerethető politikusi imázst kialakítani magukról. Információink szerint felmerült, hogy hazahoznák Brüsszelből Deutsch Tamást, akinek odaadnák hozományként a csepeli jelöltséget. A probléma csak az, hogy a twitteren otthonosan mozgó Deutsch azt sem tudja, hogy merre van Csepel. 
  3. Végül információink szerint Orbán Viktor komolyan gondolkozik azon, hogy az egyetemi szférából próbál erősíteni, így a második Orbán kormány felsőoktatásért felelős államtitkárát, Klinghammer István professzort indítja polgármesterjelöltként. A probléma ezzel csak az, hogy bár Klinghammer csepeli lakos, de gőze sincs arról, hogy miként kell vezetni egy várost. Ellene szól az is, hogy autoriter személyiségként kevésbé tudnák a központból irányítani. Vele biztosan fel kellene rúgni azt a hallgatólagos megállapodást, amit a csepeli Fidesz és a Jobbik között jött létre az őszi választásokra készülve. Ennek értelmében a Jobbik nem támadja a Fidesz polgármesterjelöltjét, valamint egy név nélküli embert indítanak ellene. Cserébe a Fidesz megígérte a Jobbiknak, hogy a bizottsági helyek egy jelentős részét a neonáci alakulat kapja meg, ha győznek a választásokon. Márpedig az ELTE egykori egyetemi rektora nácikkal biztosan nem fog együtt dolgozni. 

Bárhogy is alakul, de a helyi Fidesz vezetősége biztosan meg fog bukni az ősszel. A kérdés az, hogy kik veszik át helyi szervezet működtetését, üzemeltetését. 

(csh)

Forrás: csepelhirek.blog.hu

21 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr736157307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fvipera 2014.05.20. 11:03:34

miért ne dolgozna együtt nácikkal klinghammer?

Netuddki. 2014.05.20. 12:14:23

"hiszen Németh Szilárd minden értelmes, pozíciójára potenciális veszélyt jelentő párttársát elmarta, így a helyi alapszervezet tele van a rezsipápához hű, de szerény képességű ismerőseivel."

Nem ezt csinálja is az orbán a fidesz élén?

tippan67 2014.05.20. 13:03:41

Csak az maradt le, hogy honnan tudják mit üzent Orbán. Addig csak fikció.

Mikrobi 2014.05.20. 13:21:12

Az egy dolog, hogy hiányzik a forrás, de ráadásul nem is logikus a mese. Miért lenne Németh Szilárd lojális a Fideszhez egy ilyen megalázó találkozó után? Miért végezné ki Orbán Némethet egy olyan helyzetben, amikor egyetlen képviselőn múlik a kétharmad? Meggyes Tamással is kesztyűs kézzel bántak, nehogy a párt érdekei ellen szavazzon, pedig ő nem simán vesztes, hanem iszonyúan káros volt a Fidesznek! Miért tenné tönkre a Fidesz maradék esélyeit is a Jobbikkal való állítólagos megállapodás felrúgásával? És végül: mi ez a neonácizás? A Jobbik kártékony, Európa-ellenes, oroszbarát párt de nem náci.

Richard Balazs 2014.05.20. 13:21:28

Ez a szöveg: "a bizottsági helyek egy jelentős részét a neonáci alakulat kapja meg, ha győznek a választásokon. Márpedig az ELTE egykori egyetemi rektora nácikkal biztosan nem fog együtt dolgozni." Ezek nem nácik, azok a II. világháborúban voltak. Az csak miheztartás véget hogy mi a különbség egy polgári párt és a wermach-t között, 3 hétre visszahoznám őket. Sírva könyörögnének az emberek a szerintük mai nácikért. Csak megint a pocskondiázás, mert aki nem libsi az minnyá' náci, meg antiszemita, meg rasszista. Dobálóznak olyan szavakkal az emberek azt sem tudja mikor volt a II. vh- de nácizni azt tud.

Aiasz 2014.05.20. 13:29:06

csh egy zseni! Tudja mit üzen a miniszterelnök, tudja, hogy meg fog bukni a fidesz ősszel, tudja kit akarnak indítani, egyszóval mindent tud. 5-ös lottószámokat légyszi! köszi

Aiasz 2014.05.20. 13:33:20

@Richard Balazs: Én meg az olyan barmokat küldeném Észak-Kóreába egy fél éves kinttartózkodásra, akik az mondják, itt diktatúra van. Élvezhetnék egy kicsit az igazi diktatúrát legalább...

Mikrobi 2014.05.20. 14:00:24

Hm, itt még pozitív komment nem született. Beszédes:-)

tudjukkik 2014.05.20. 14:22:13

aki kepes a kurucinfon hirdetni, legalabbi szereti a nacikat (a Jobbik ilyen)

tudjukkik 2014.05.20. 14:36:32

@Richard Balazs: te sem tudod, hogy merre vagy faszzal elore, a wehrmacht a hadsereg neve volt, ne keverd mar az NSDAP-val :D

Gyorgy Nagy 2014.05.20. 15:20:38

Csepelen Sziszit a nagy seggnyaló F...kalapkènt emlegetik és az öszi választáson a fidesz labsàbase fog rugni a nyalós miatt!

tomfree 2014.05.20. 17:22:53

"...dr. Szabó Szabolcs simán megverte a választókerületében..."
Nem volt ötszáz szavazat különbség a nyertes javára ott ahol mindkét jelölt kb. 18 ezer szavazatot kapott ha jól emlékszem. Ez azért nem sima vereség. A többi meg mese habbal.

cenzuratroll bosszanto 2014.05.20. 17:34:01

Helyes. Mit képzel a sok tuskó, hogy a vezér elől lop. Itt minden orbáné és a purdéké, a többi magyarnak kuss.

cenzuratroll bosszanto 2014.05.20. 17:35:44

@Gyorgy Nagy:

Az őszi választásokig a csepeliek kapnak egy 3 százalékig átadott stadiont, 3 kiló száraztésztát, és ígéretet arra, hogy a rezsit sem kell fizetniük. Birka módon megszavazzák a vezér kegyeltjét, és megy tovább az ország lerablása.

J.László 2014.05.20. 19:12:13

Csepel az a hely, ahol halomra gyilkolásszák egymást az MSZP-sek?

Spamet nem küldünk rád (törölt) 2014.05.20. 19:36:52

@cenzuratroll bosszanto: "Orbán és a purdék" Ennek olyan hangzása van, mint egy újhullámos együttesnek. :)

Rabbeleben 2014.05.20. 19:47:12

Alig kapcsolódik a témához, de az is érdekelne, hogy a másik nagy bukó, P. Ferenc Zuglóból mikor követi a tábornokot.

Jolka40 2014.05.20. 20:45:29

Német Szilárd az a gegszterképű politikus, aki arrogáns és még hazudik is? És mégsem őt választották a Csepeliek?

csillaberk 2014.05.25. 20:32:53

Ismerem Klinghammert.
Komolyan kerestem amikor kinevezték, hogy valaha volt-e problémája elvi alapon?
Nem találtam ilyet.
Nem tudom elképzelni, hogy ő egy pártutasításra nemet mondana. Nem véletlenül lett belőle az, aki. Minden gúny nélkül állítom róla, hogy nem fordul szembe a feletteseivel.

CsepeliBlogos 2014.05.26. 11:11:41

A választási eredmény szétcsapott a csepeli baloldal pártjai között.
Szerintem jó harc lesz- Klinghammer, vagy más szépen besétál...
süti beállítások módosítása