CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Felavatták a Horn-termet az Európai Parlamentben

2014. június 11. 12:50 - csú

Horn Gyula-gyászkeret_1.jpgEgy régi demokráciában nem nagy dolog demokratának lenni, egy évtizedes diktatúrában viszont államférfiúi tett; Horn Gyula pedig igaz demokrata volt – többek között ezekkel a szavakkal méltatta a néhai magyar miniszterelnököt Hannes Swoboda, az Európai Parlament (EP) szocialista frakciójának vezetője, amikor hivatalosan is átadták azt a tanácstermet, amely a jövőben Horn Gyula nevét viseli az EP-ben.

A szűkkörű ceremónián részt vett – és Horn Gyula lányával, Annával közösen leplezte le az emléktáblát – Martin Schulz, az EP szociáldemokrata elnöke, de jelen volt az ünnepségen Horn Gyula két unokája, a magyar és a német nagykövet, Andor László uniós biztos, valamint több jelenlegi és leendő szocialista EP-képviselő.

Martin Schulz többek között a német újraegyesítés korszakos tettéért méltatta Hornt, aki szerint a volt kormányfő demokratikus és nyugati irányba terelte Magyarországot.

Tabajdi Csaba, távozó szocialista EP-képviselő, aki német képviselőtársai közreműködésével kezdeményezte a Horn-terem átadását, egyebek mellett Horn Gyula bátorságát emelte ki, amiért képes volt stabilizációt hozni Közép-Európába és a szovjet csapatok árnyékában is kész volt átvágni a vasfüggönyt.

Azt, hogy Horn Gyula nevét viselje az egyik terem az Európai Parlamentben, egyhangúlag, az európai törvényhozás jobboldali képviselőinek támogatásával fogadták el. Igaz, voltak akik az indítvány ellen kampányoltak. Surján László, az Európai Parlamentből a ciklus végén távozó kereszténydemokrata EP-képviselő például nyilvánosan ellenezte a javaslatot, mondván Horn Gyula múltbeli tevékenysége, különösen az 1956-os megtorlásokban vállalt szerepe, megosztja a magyar társadalmat. Korábban a magyar Országgyűlés – akkor még hivatalban lévő – szocialista alelnöke, az azóta megválasztott és az átadáson szintén jelenlévő EP-képviselő, Ujhelyi István hiába próbálkozott azzal, hogy a volt kormányfő nevét viselje egy terem a magyar Parlamentben is, Kövér László fideszes házelnök – Horn vitatott múltja miatt – elutasította a kezdeményezést. Ujhelyi most úgy fogalmazott: jól látható a magyar és az európai törvényhozás közötti különbség; míg az egyikben megfér egy(nmás mellett Antall József és Horn Gyula emléke, addig a másikban csak háborúskodás zajlik. (nol.hu)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr796295611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása