A Danone-termékek bojkottjára kérték az embereket azon a tüntetésen, amelyet a helyi gyár bezárása miatt szervezett a Fidesz és a Fidelitas. Szijjártó Péter arra emlékeztetett, hogy a Danone 2001-ben be akarta zárni a gyárat, melyet a polgári kormány radikálisan határozott, a magyar ipar érdekeit védő magatartása mentett meg. De ha esetleg azt gondolja az olvasó, hogy ez a budapesti Danone-üzem most bejelentett bezárása után történt, akkor egy jó nagyot téved.

A francia élelmiszer-óriás napokban közzétett döntése nem váltott ki az országos és helyi politikusokból az égvilágon semmilyen ellenreakciót. Ahogyan ezúttal a polgári kormány sem tanúsított radikálisan határozott, a magyar ipar érdekeit védő magatartást.

A tudósítás 2006-os keltezésű, amikor a Danone másodszor futott neki Győr keksztelenítésének. Szijjártó, akkor még ellenzéki országgyűlési képviselőként rögtön ott termett, és Borkai polgármesterrel karöltve találkozót kezdeményezett az SZDSZ-es Kóka gazdasági miniszterrel, akinek a Fidesz-kormányéhoz hasonló fellépést ajánlott.

Most a multikkal stratégiai partnerségi szerződések sorát kötő, külgazdasági felelős Szijjártó a füle botját sem mozgatja, ahogyan más se a kormányból. Nem szervez Danone-bojkottot a Fidesz, nem protestál a kerületi polgármester, és nem lép fel a főpolgármester sem egy nagyüzem bezárása ellen.

Egy budapesti gyárat és az ott dolgozókat nincs, aki megvédje. Érdekükben nem lépnek fel a potentátok, nem látnak az ügyben politikai fantáziát. Ahogyan az egyik legtradicionálisabb fővárosi üzemet, a Taurust is ellenállás nélkül tudja becsukni egy másik francia óriás, a Michelin.

Meglehet, mindkét döntést a gazdasági ésszerűség diktálta, ráadásul az egykori Taurust már rég körbenőtte a város. De így volt ez a győri kekszgyárral is, ott mégis keményen felléptek a Fidesz potentátjai, és nem is eredménytelenül.

Ha valamikor, most még inkább be kellene keményíteni egy gyár bezárásánál a termelés kultuszát hirdető Fidesznek és politikusainak, hiszen itt aztán tényleg az ő aktuális politikai fogalmaik szerinti munkából élő emberek vesztik el állásukat, nem banktisztviselők vagy gázóra-leolvasók.

Mégis teljes a csend. Nincs bojkottfelhívás, demonstráció, a főpolgármester és az illetékes kerületi polgármester éppen az újraválasztásával van elfoglalva, ahogyan az ellenzék is azt számolgatja, hogyan szerezhetne minél többet a budapesti hatalmi pozíciókból az új fideszes akadálypályán. Úgy látszik, Budapest ipara nem fontos senkinek az abban dolgozókon kívül.

Ahogyan azért sem horkantak fel a fővárosi vezetők, hogy a szemük előtt veszti el Budapest az ország igazgatási központjának szerepét. Olyanná lesz, mint egy díszletváros szereplők nélkül. Legalább az fájhatna nekik, hogy főszereplőből a forgatás végére hatalmukat, pénzüket, vagyonukat vesztett, már csak a posztért remegő statisztát csináltak belőlük a sajátjaik.

Forrás: Tóth Levente: A gyárak csendje (Népszabadság)