Ahol a gyár áll, erdők zúgtak régen,
s nyájaktól porzó, smaragdzöld mezők...
Őseink dalát zúgatják a szélben
a temetőkben síró vén fenyők...

Öblös-kacajú, nagy, bozontos ember,
Szabó-nagyapám tántorog felém:
Körötte birka.. birka, mint a tenger, -
s a szürkületben fölbukott szegény. ..

Hosszú üstöke szétterült a sárban,
fehér szakállát vér festette be,
s nem volt mellette senki más a tájban,
csak keservesen szűkölő ebe...

Hányszor játszottak véle bűvös eszmék:
"No, meglásd, anyó... földecskét veszek!..."
S mint hetven éve, úgy taposta testét
hetven birka az úttest felett. ..

Messze aggódó zsellér-párja hívta,
s az öreg nyögve, legyintve felállt,
és addig kószált hű ebével, sírva,
míg a tejúton haza nem talált. ..

Út a messzeségbe című kötetből (1956)

Forrás: Szabó Béla Facebook oldala