CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

A cigányok elleni tömeggyilkosságra emlékeznek ma országszerte

2014. augusztus 02. 08:54 - csú

Romaholocauszt.PNGMa van a roma holokauszt nemzetközi emléknapja, ebből az alkalomból országszerte megemlékezéseket tartanak.

A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 3-ra virradóra több mint háromezer cigány embert gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban SS-katonák. A nácik által meggyilkolt mintegy félmillió cigány közül 23 ezren haltak meg Auschwitzban, sokan orvosi kísérletek áldozataként.

Csepelen  felavatják a roma holokauszt áldozatainak emlékére állított emléktáblát, valamint átadják a Roma Történeti - Kulturális, Oktatási és Holokauszt Központot. A hetven évvel ezelőtti események évfordulója alkalmából - a holokauszt-emlékév programsorozatának részeként - tartott délelőtti megemlékezésen beszédet mond Áder János köztársasági elnök, a megjelenteket Makai István, a Roma Polgári Tömörülés és a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke köszönti.



Délután Ceija Stojka életművéből nyílik kiállítás "Megszégyenítve" címmel a VIII. kerületi, Mátyás téri Gallery8-ban. A kiállítás - a Gallery8 honlapján közzétett írás szerint - egy szubjektív válogatást mutat be a tavaly elhunyt roma származású holokauszt-túlélő életművéből.

Délután öt órakor indul civilek által szervezett menet a VIII. kerületi Horváth Mihály térről a IX. kerületi Nehru partra a Roma Holokauszt Emlékművéhez, ahol koszorúzás és gyertyagyújtás lesz.

A Veszprém megyei Thury-várnál kora délután a roma holokauszt Grábler-tavi áldozatairól emlékeznek meg. Köszöntőt mond Talabér Márta várpalotai, Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester, valamint Babai János, a Veszprém Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

Várpalotán este Trócsányi László igazságügyi miniszter mond beszédet a roma holokauszt emléknapja alkalmából, a Grábler-tónál. Pécsett délután tartják a Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület megemlékezését a Rácz Aladár Közösségi Házban.

A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 3-ra virradóra több mint háromezer cigány embert gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban SS-katonák. A nácik által meggyilkolt mintegy félmillió cigány közül 23 ezren haltak meg Auschwitzban, sokan orvosi kísérletek áldozataként. (MTI)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr96567525

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása