CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Csepelen a DK adja a baloldali polgármester-jelöltet

2014. augusztus 06. 18:14 - csú

figyelem-x1B_7.jpgA BUDAPESTI BALOLDALI PÁRTOK MA DÉLUTÁN  ISMERTETTÉK AZ OKTÓBERI ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOKRA VONATKOZÓ MEGÁLLAPODÁSTERVEZET RÉSZLETEIT - FALUS FERENC LEHET A FŐPOLGÁRMESTER-JELÖLT - AZ MSZP PÉNTEKEN HOZZA MEG A VÉGSŐ DÖNTÉST - CSEPELEN A DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ ADJA MAJD A POLGÁRMESTER-JELÖLTET

Budapest, 2014. augusztus 6., szerda (MTI) – Ismertette az MSZP, az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció a fővárosi önkormányzati választási együttműködésükről szóló megállapodástervezet részleteit, a csomagról a szocialisták pénteken hozzák meg a végső döntést.

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke a szerdán Budapesten, a Városháza parkban tartott sajtótájékoztatón ismertette a megállapodás főbb pontjait, így azt, hogy Falus Ferenc volt tiszti főorvos lehet a főpolgármester-jelölt, valamint azt, hogy mely kerületekben nem indítanak egymással szemben polgármesterjelöltet.

Elmondta, hogy a koordinált indulás jogilag nem, de politikailag közös polgármesterjelöltek indítását jelenti 16 kerületben. A Demokratikus Koalíció a VII., a X., a XV., a XVII. és a XXI., az Együtt-PM a III., az V., a VI., a IX. és a XIV., míg az MSZP a IV., a XI., a XIII., a XVIII., a XIX. és a XX. kerületben indít polgármesterjelöltet a másik két párt támogatásával – közölte.

Olyan megállapodás született, amely alkalmas arra, hogy leváltsa Tarlós István főpolgármestert és a budapestieknek kárt okozó kerületi polgármestereket – jelentette ki.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke közölte, kedden a budapesti párttanács lényegében elfogadta a megállapodástervezetet, amelyet a pénteki küldöttértekezlet elé terjeszt végső döntésre. Falus Ferenc személyét pozitívan fogadták az MSZP-n belül – tette hozzá.

Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke azt mondta, Falus Ferencnek van programja, amelyben kulcsszerepe van Budapest világvárosi fejlődésének, és esélyes arra, hogy leváltsa “a saját kormányával is szót érteni képtelen Tarlós Istvánt”. Reményét fejezte ki, hogy az eddig önálló jelöltet állító pártok is beállnak Falus Ferenc mögé.
A főpolgármester-jelölt alkalmasságát firtató kérdésre, Szigetvári Viktor azt mondta, hogy előbb meg kell várni az MSZP döntését, de véleménye szerint az ÁNTSZ vezetése komoly igazgatási gyakorlatot jelent, amely felér egy polgármesteri tapasztalattal. Van programja arra, hogyan lehet “a várost kivezetni a kátyúkból, hogyan lehet rendbe rakni a közösségi közlekedést”, de nem egy személyben kell értenie mindenhez, állnak mögötte szakértők is – fejtette ki.

Az Együtt-PM társelnöke azt mondta, jó megállapodás született, és az Együtt-PM büszkén fogja segíteni az újrainduló szocialista polgármesterek, Gajda Péter (XIX. kerület), Szabados Ákos (XX. kerület) és Tóth József (XIII. kerület) kampányát. Segíthetnek abban, hogy jobb polgármestere legyen Újpestnek Trippon Norbert (MSZP) személyében, de ugyanezt gondolják számos más DK-s és MSZP-s jelöltről, akit az egyeztetés során ismertek meg – közölte.
Szigetvári Viktor szerint az Együtt-PM-s Juhász Péter sokat tett az V. kerületi korrupciós ügyek leleplezéséért, de kiváló jelöltje a pártnak a VI. kerületben Kiss Róbert, a XIV. kerületben győzelmi ambícióval induló Karácsony Gergely és a IX. kerületben induló Gegesy Ferenc volt SZDSZ-es polgármester is.

Kérdésre válaszolva elmondta, Molnár Gyula XI. kerületi polgármesterjelöltségéhez az Együtt-PM nem ad politikai támogatást, de nem indít vele szemben jelöltet.

Az MSZP hivatalos főpolgármester-jelöltjére, Horváth Csabára vonatkozó kérdésre Kunhalmi Ágnes úgy válaszolt, Horváth Csaba döntését a pénteki küldöttértekezleten ismerteti. A párton belüli vitákra, például az V. kerületi megállapodást bíráló Steiner Pál szocialista politikus véleményére vonatkozó kérdésre az MSZP budapesti elnöke azt mondta, amikor lefolytatják ezeket a vitákat minden fél végül arra jut, hogy a Fidesz hozta nehéz helyzetbe az ellenzéki oldalt.

Arra a felvetésre, hogy lehet-e még változatni a kerületi megállapodásokon, Szigetvári Viktor azt mondta, csomagban állapodtak meg a pártok, azon változtatni nem lehet. Arra a kérdésre, mi történik akkor, ha a megállapodás ellenére mégis lesznek ellenjelöltek, Szigetvári úgy válaszolt, akkor majd arra reagálni fogunk, de bíznak benne, hogy miként ők, mások is betartják a megállapodást.

Hétfőn jelentették be, hogy elkészült az MSZP, az Együtt-PM szövetség és a Demokratikus Koalíció megállapodástervezete az őszi budapesti választásokra, és 24 órán belül döntenek róla a pártok vezetői testületei. Azóta már az Együtt-PM és a DK is jelezte, hogy támogatja a megállapodástervezetet, az MSZP budapesti párttanácsa keddi, éjszakába nyúló ülésén azonban a végső döntést a pénteki küldöttértekezlettre hagyták. (MTI)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr886579541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása