CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Rácsok mögött a csepeli fideszes városvezetés

2014. augusztus 10. 04:32 - csú

Rácsos POHI.PNGA most búcsúzó csepeli fideszes városvezetésnek egy igazi célja volt a hatalom megtartásán kívül: rács mögé dugni, vagyis börtönbe záratni a korábbi szocialista vezetőket. A Fidesz által vezényelt rendőrség és ügyészség azonban nem tette meg ezt a szívességet a Németh-Borbély-Ábel triónak. A három vezér bánatában saját magát dugta rács mögé, kerítette be. Eddig Csak a polgármesteri hivatalban a polgármesteri szobák környékén, néhány napja azonban kinn, a Szent Imre teren is megjelentek a rácsok. A baj csak az, hogy így jelentősen megnehezítették a csepeliek közlekedését a kerület központjában. A HÍRKOMP írása bemutatja a részleteket:

„A kerítésmániás önkormányzatnak mindössze arra futotta fantáziájából, hogy rokoni fafaragóval kerítést rittyentett a Kis-Duna-öböl köré, ám a vandálokat ez egyáltalán nem akadályozta a rongálásban, melynek a meggyengült öbölhíd is áldozatul esett.

Tényleg, a fideszesek négy évnyi csepeli életműve: a kerítések sokasága. Bekerítették a Tamariska dombot, bekerítették a Kis-Duna-öblöt, s bekerítették saját magukat is! Láthattuk: a Szent Imre téren a kőkolosszust kordonokkal vették körül, sőt, még a Nagy-Magyarország virágágyást is körbeszalagozták. Belső kerítéseket is emeltek: a polgármesteri hivatal a csepeliek számára megközelíthetetlen erődítmény lett.” – olvashattuk a HírKomp internetes oldalán a minap.

Valószínűleg e soroknak nagyon megörülhetett az önkormányzat vezetése, mert újabb kerítésrengeteget kezdett el felépíteni: a Szent Imre teret vette körül, zárta el az emberek elől.

A hivatalos indoklás megint kissé késett: a kerítéselemeket már javában állítgatták a tér körül, mire az önkormányzat honlapján megjelent a magyarázat. Felújítás készül a Szent Imre téren.

Ne aggódjon a Tisztelt Olvasó, nincs itt semmi sandaság, az teljesen véletlen egybeesés, hogy erre pont a közelgő önkormányzati választás kampányában kerül sor!

Most már csak az léphet be a térre, aki a templomba tart…

A figyelmes csepeli polgár – miközben megkerüli a teret (mert keresztülvágni rajta nem lehet) – számolgathatja, hány fa és bokor esik majd áldozatul a „felújításnak”. Előre szólunk, nagyon sok! Egyszerűbb összeszámolni azokat, amelyek megmaradnak – ezeket ugyanis raklapokból ácsolt mini-kordonok védik a munkagépek forgolódásától.

Új játszóterek építenek, ehhez azonban el kell bontaniuk a szocialista önkormányzat által épített, EU-szabványoknak megfelelő játszóteret.

Évek óta bosszantja a fideszeseket a szökőkút látványa, hisz az sem az ő művük. Most eljött az idő, hogy saját szökőkutat építsenek a „felújítás” keretében.

A Régi Rákóczi Iskolába – csak ötlet szintjén bedobott – oktatási múzeumból sem lesz semmi, pedig most megvalósítható lenne. Helyette játszóházat és tanácsadást ígérnek. (Egy tanácsunk nekünk is volna: megtalálják az utolsó előtti bekezdésben…)

Tekintve, hogy a teret övező csőkorlát is a kerítés mögé került, feltételezhető, hogy azt is megszűntetik. A fideszes vezetés nem bírja nézni, hogy valami folyamatosan emlékezteti arra: Csepel a Csepel Művek révén lett fejlett település, városrész. Hajdan, a sok évtizeden keresztül működött gyárnak köszönhetően lett munkája a csepelieknek, s a gyár – melyhez a Fidesznek semmi köze, s ma is gondosan távol tartja magát e megújulásra váró kerületrésztől – épített lakásokat, gondoskodott a jobb ellátásról.

A csőkerítés – a gyár ajándéka a kerületnek – veszélybe került (egy részét már likvidálták a fideszesek, kellett a hely a lengyel kiállítás tablóinak.) Most meg kell a hely a fideszes cimborák pavilonjainak.

Négy éve már, hogy Németh Szilárd működése nyomán, eltűntek a Szent Imre térről a BKV bérletpénztárak, sőt már vonaljegyet sem lehet venni a városközpontban. A péksüteményes bódé még tartja magát, de napjai neki is meg vannak számlálva. A sarki, földalatti toalett is zömében műszaki hiba miatt zárva tart. A hirdetőtáblák – melyen a vezetés dicsőítése folyik – viszont megszaporodtak a téren.

Forrás: HÍRKOMP.HU

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr836589573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása