Horváth Gyula, Csepel baloldali polgármesterjelöltjének közleményét változtatás nélkül közöljuk:
"A csepeliekkel közösen október 12-én is le fogjuk győzni Németh Szilárd csapatát!
A csepeli baloldali pártok és civil szervezetek közös jelöltjeként egész nyáron tisztességes választási versenyre készültem. Mára kiderült, hiába reméltem, hogy a csepeli Fidesz is az érvek és programok vitájában próbálja igazolni mindazt, amit 2010 óta Csepelen városvezetés címén művelt.
Ellenfelem, Borbély Lénárd máris beindította lejárató kampányát és az október 12-i önkormányzati választásig hátralévő hetekben láthatóan partnere lesz ebben Németh Szilárd távozó polgármester is.
Az Ábel Attila csepeli Fidesz elnök által birtokolt és szerkesztett internetes pártlap - néhány névtelen és elfogadhatatlan olvasói hozzászólás alapján - felháborító kijelentésekkel és feltételezésekkel támadja a csepeli baloldalt. Kizártnak tartom, hogy bármely jelölttársam vagy bármelyik csepeli baloldali szavazó ilyen megjegyzésekre ragadtatná magát. Csapatom minden tagjáért tűzbe teszem a kezem!
Mindannyian jól ismerjük a Németh Szilárdok, Ábel Attilák és Borbély Lénárdok fideszes módszereit. Tudtuk, hogy megpróbálnak majd minket egyenként levadászni, megfélemlíteni és lejáratni. Ezúton üzenjük nekik: nincs mitől félnünk, mert nem csak egymással, hanem a csepeliek többségével is egy csapatot alkotunk!
A csepeliek mellett, önmagunkért is kiállva október 12-én újra le fogjuk győzni a tavasszal már megbukott Németh Szilárd csapatát, és visszaadjuk Csepelt a csepelieknek!
Horváth Gyula
Csepel polgármester-jelöltje"