Tanévkezdéskor, leginkább neked szorítok, te nylonzacskós kisgyerek. Legyen jó tanító nénid, aki nem szid le, hogy nincs szép ünneplőd az évnyitóra. Boldogulj a nem rád méretezett egyentankönyvvel is. Hátha nem leszel "problémás" gyerek, akit a tanügyi főnökök szerint idén már külön informatikai figyelőrendszer kísér végig, hogyan lökik iskolából iskolába, de azt nem tudni, a megfigyelés mellett miben áll a segítség. Hátha mégis rád talál egy ösztöndíj, egy-egy a tehetségedre figyelő tanár. Hátha nem sodródsz az oktatás zsákutcáiba, ahol már nem is igen tanítanak közismereti tárgyat. Hátha megváltozik a világ, és nem kell lemondanod a megfizethetetlen költségek miatt az egyetemről. Hátha - ha nem is volt szupermenes iskolatáskád és tolltartód - lehet belőled a magad módján "szupermen". Hátha mégis "felsőbb osztályba léphetsz". Hátha...
Az "osztály" szónak eddig az iskolákban elég egyszerű jelentése volt. Még a legosztályharcosabb időkben is nekünk a suliban csupán a III.a-t vagy a VIII.b-t jelölte. Eztán nem így lesz.
A szakmai tanévnyitó értekezleten Balog miniszter úr szavaiból megtudhattuk, hogy az iskolákban nem ám "pontszerű", hanem "rendszerszerű megújulás" zajlik, ami persze "konfliktusokkal jár", de a pedagógusok mindezt "tiszteletre méltó fegyelmezettséggel küzdik végig". Tényleg, magam is láttam a fotókon, hogy Hoffmann Rózsa asszony a széksorokban milyen tiszteletre méltó fegyelmezettséggel tapsol.
A miniszter úr megmondta: a közoktatásnak új célja van, ezt kell fegyelmezetten követni. A cél "egy erős nemzeti középosztály kiépítése". Az iskola tehát erre való, nem másra. Vagyis azoknak való, akikből reális eséllyel "nemzeti középosztály" válhat. Eddig a bizonyítványokban a "felsőbb osztályba léphet" bejegyzés azt igazolta: a nebuló nem bukott meg, nem hiányzott túl sokat, teljesítette a követelményeket. Mostantól viszont az egész iskolarendszer azokat szolgálja, akik társadalmilag is megfelelő osztályba léphetnek. Ez pedig mostanában szinte csak azoknak sikerülhet, akik már oda is születtek.
Ezen a nemzeti középosztály-képezdén azért elgondolkodtam. Nem is azon, hogy a megkülönböztető jelző tanúsága szerint van "nemzeti" és "nem nemzeti" középosztály is. Bár azt azért jó volna tudni, honnan ismerszik meg az utóbbi. Nehogy még a végén az ember egy "nem nemzeti" középosztálybélivel engedje barátkozni a gyereket.
De ami igaziból elgondolkodtatott, az az: mi lesz a közel százezer kis elsős közül a nem középosztálybeliekkel? Merthogy jelen állapot szerint nekik a jövőben sem lesz sok esélyük a nemzeti középosztályhoz tartozni, ahogy a szüleiknek sem volt. Rajtuk máris látszik, hogy a nagyüzemi nemzeti középosztály-termelésnek a selejtjei lesznek. Egy olyan országban, ahol három és fél millióan élnek a létminimum alatt, ahol a társadalmi különbségek a hivatalos statisztikák szerint is nőnek, ahol a mobilitás befagyott, ez éppen nem felesleges kérdés. Ez nyilván miniszter úrban is felmerült, hiszen korábban sokat és tisztességes szándékkal foglalkozott a reménytelen szegénységben élőkkel, ezért megpróbált rá választ eszkábálni: a nemzeti középosztály majd "képes magával húzni azokat, akik még nem tartoznak oda". Hát erre azért nem vennék mérget. A középosztálynak is két kézzel kell kapaszkodnia egzisztenciája maradékába, saját kis társadalmi mentőcsónakjába. Arra már nincs szabad keze, ereje, energiája, tartalékja, hogy kihúzza a vízből a társadalom hajótöröttjeit. Nem is nagyon biztatják erre, hiszen a hivatalos ideológia szerint a szegények maguk tehetnek sorsukról. Úgy kell nekik.
Persze, eddig is voltak szegény gyerekek, volt különbség kisdiák és kisdiák között. A magyar iskolarendszer több évtizedes hibája, bűne, hogy más országokhoz képest is jobban konzerválja és újratermeli a szociális és területi különbségeket. De eddig ez szégyellnivaló, gyógyítandó nyavalyája volt az oktatásügynek, és nem vált programmá, hogy már az általános iskola is csakis a nemzeti középosztály képzésére való. Pedig tragikusan korán kiderül, hogy ki hová tartozik. Sok felmérés, sok újság kiszámolta: az iskolakezdés átlagosan 75 ezer forintba kerül. Ebből mintegy 11 ezer forintot áll az állam, ha a család ingyen tankönyvre jogosult. De a maradék még mindig több, mint hatvanezer forint. Ahol két gyerek van, 120 ezer. Nem csoda, hogy a bankok szerint nyár végén megnőtt a kis összegű személyi hitelek száma. És nem sokat lehet spórolni. A legolcsóbb háttáska, hátizsák két-három ezer forint. De a gyerek persze olyat szeretne, amin pókember vagy szupermen van, a kislányoknak Dóra vagy más rajzfilm szereplő, ami már sok ezerbe kerül. A fiúk tornanadrágja 900, a lányok dressze 1300 körül kapható. A testnevelés órára kell még tornacipő ezerért, tornazsák ezernégyszázért. Az emeletes tolltartó 1500-1700 forint, a belevaló újabb ezres. És így tovább.
Egy segélyszervezet aktivistája beszélt a "nylonzacskós gyerekekről", akiknek nem telik táskára, és zacskóban hordják az iskolába a többnyire hiányos felszerelésüket. A nylonzacskós gyerekből nemigen lesz középosztály.
Ezért most tanévkezdéskor, leginkább neked szorítok, te nylonzacskós kisgyerek. Legyen jó tanító nénid, aki nem szid le, hogy nincs szép ünneplőd az évnyitóra. Boldogulj a nem rád méretezett egyentankönyvvel is. Hátha nem leszel "problémás" gyerek, akit a tanügyi főnökök szerint idén már külön informatikai figyelőrendszer kísér végig, hogyan lökik iskolából iskolába, de azt nem tudni, a megfigyelés mellett miben áll a segítség. Hátha mégis rád talál egy ösztöndíj, egy-egy a tehetségedre figyelő tanár. Hátha nem sodródsz az oktatás zsákutcáiba, ahol már nem is igen tanítanak közismereti tárgyat. Hátha megváltozik a világ, és nem kell lemondanod a megfizethetetlen költségek miatt az egyetemről. Hátha - ha nem is volt szupermenes iskolatáskád és tolltartód - lehet belőled a magad módján "szupermen". Hátha mégis "felsőbb osztályba léphetsz". Hátha...
Lendvai Ildikó
Forrás: Népszava
