CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Németh Szilárd dühödt búcsúja Csepel éléről

2014. október 06. 17:59 - csú

00-1-eltorzult arcúNSZil.pngDühöngéssel jött, dühkitöréssel távozik posztjáról Németh Szilárd, Csepel 2010. és 2014. közötti fideszes polgármestere. Még négy év után is elődjeit szidta, gyalázta az utolsó utáni utolsó (RENDKÍVÜLI) képviselő-testületi ülésén. A bukott politikus komoly szándékát bizonyította, hogy reggel hét órára tette az ülés kezdetét, hátha így nem jönnek el a csepeliek. Nyert. Tényleg csak lézengtek az érdeklődők. Bezzeg, akik összekötötték sorsukat Némethével, vagy csak a köztisztviselői kötelesség szólította őket a Szent Imre térre, a terror házának nevezett polgármesteri hivatalba. Ők ott voltak hiánytalanul.

A napirend sava-borsát a Csepel Sport Club Alapítvánnyal kötendő megállapodás jóváhagyása adta. Németh Szilárd négy éve velük kezdte, és most velük is fejezi be működését. Az SC alapítványa vörös posztó volt Németh Szilárd szemében. Mindent elkövetett, hogy kicsinálja a kuratórium tagjait, és magához ragadja az alapítvány vagyonát, annak legfontosabb elemeit: a Béke téri sportlétesítményeket és a Kis-Duna-parti, hollandi úti vízi bázisokat. Úgy gondolta, hogy az Orbán Viktoros, Kövér Lászlós, Rogán Antalos háttérrel mindent megtehet. Tévedett. Beletört a bicskája, ráment karrierjének jó része. Most egy megállapodást, és egy előszerződés-tervezetet sikerült kiizzadnia. Hétfőn még hat napja volt hátra a tündöklésből…

Ennek ellenére sem érthető, hogy miért kapott dührohamot Takács Krisztián szocialista képviselő jó szándékú javaslataitól vagy az ugyancsak MSZP-s Dobák István világos, érthető kérdéseitől. Takács Krisztián azt kezdeményezte, hogy a polgármesteri javaslattól eltérően ne egy-egy darabot, hanem az egész alapítványi vagyont vegye magához az önkormányzat, ha már ingyen adják. E javaslat szavazásánál a fideszes gombnyomogató mameluk-gépezet kikapcsolta szavazó apparátust. ezt azt jelenti, hogy ott sem voltak a teremben, miközben – valójában - bambán ültek székeiken.

Dobák István máshonnan közelített. Először üdvözölte a ciklus 50. RENDKÍVÜLI képviselő-testületi ülését, majd kérdezett, aztán véleményt mondott, miként ez egy politikustól várható. Németh Szilárdtól azonban válasz helyett - a négy éves hagyományoknak megfelelően – dühkitörést kapott. a szocialista képviselői a következők voltak:

1) Az alapítvány kuratóriuma ismeri-e a javaslatot, s mi a véleménye az ügyről?

2) Személy szerint kivel tárgyaltak az alapítvány vezetői közül a javaslatról?

3) Az alapítvány vagyonának módosítása a bíróság hatáskörébe tartozik. Mi lesz akkor, ha a bíróság nem hagyja jóvá az alapítványi vagyon ilyen szétdarabolására vonatkozó elképzelést?

4) Amennyiben létrejön, közel 300 millióért az üzlet, milyen keretből fizeti az önkormányzat?

5) Mennyibe fog kerülni évente az átvett vagyon karbantartása, felújítása, működtetése?

6) Miért pont ezeket a vagyonelemeket kívánja megszerezni az önkormányzat?

7) Miért kell ilyen sürgősen dönteni a javaslatról?

Miután a polgármester lecsillapodott Dobák István összefoglalta véleményét. E szerint most az alapítványi vagyon szétdarabolásáról van szó. Nem véletlen, hogy ezeket a vagyonelemeket akarja az önkormányzat megszerezni. (kajak-kenu és evezős világbajnokság, olimpia rendezésére is alkalmas pálya kialakítása Észak-Csepelen, a birkózó csarnok a Csepel Birkózó Klub elnökének, véletlenül Németh Szilárdnak a „magánbirtoka” legyen, stb., stb…) Ezzel aláássák a Csepel SC Béke téri telepének későbbi fejlesztésének lehetőségét! 

A polgármester egyik megjegyzése a testületi ülésen az volt, hogy október 13-tól (vagyis a 12-i választás után) az új képviselők, ha akarják megváltoztatják az október 6-i döntést. Németh Szilárd a vitában kifakadt, és zaklatottan bevallotta, ő már 2010-ben itt akarta hagyni Csepelt.

Négy évet kellett várni, de elérkezett ez a pillanat is.

A hétfői vitáról ad némi ízelítőt az alábbi felvétel:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr996764695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása