CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Ön is kapott csekket Orbántól? Fizessenek a szegények Csepelen is?

2014. október 11. 05:21 - csú

000-2 Borbély-Németh_2.pngA csepeli változás attól függ, hogy a kiábrándult tömegek hány százaléka megy el szavazni október 12-én. Ha sokan leszünk, akiknek elég volt Németh Szilárdból és Borbély Lénárdból (képünkön) , az elmúlt négy esztendőből, akkor a csepeli baloldali összefogás adhatja Csepel új vezetését - küldjön bármennyi behízelgő levelet Orbán Viktor

Ismét levelet küldött Orbán Viktor. Nem az ország Kedves Vezetője, hanem az elnök, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, az állampárt elnöke adta postára. Névre szóló kampányleveleket! Hozzám csak a szél fújta be a hívőknek szánt levelet. Nézzük mit írt a pártelnök úr:

A levél a „kedves barátokat, tisztelt harcostársakat” szólítja meg. Náluk, úgy hallom, a harcostársi megszólítás mára már kötelezővé vált. Gondolom, a felfrissített Kubatov lista alapján választják ki az arra érdemeseket, akikhez kiküldhető a pártlevél, akik így szólíthatók meg, akik napok óta várták az elnök végső útmutatását, harci kürtjének megszólalását. Akikkel az elnök az „évek során sok küzdelmet” vívott együtt, akikre „mindig számíthatott”. Akik támogatták a „rezsicsökkentést”, a „bankok elszámoltatását”, „érdekeink megvédését Brüsszelben”. Akiket most ismét csatába hív, az idei harmadik „fényes győzelem” reményében. Mert „három a magyar igazság.” A többi meg smafu.

Nem hosszú levél, lényegre törő. Egy fontos mondat van még benne: most vasárnap, „Vigyük végig, amit 25 éve elkezdtünk.” Huszonöt éve sem Orbán Viktor, sem pártja, sem mostani hívei nem ezt kezdték el. Huszonöt éve Orbán Viktor a liberális eszmevilág fiatal képviselője volt, pártja az unió pártjai liberális erőihez tartozóként határozta meg magát, ezért 1992-ben be is léptek a Liberális Internacionáléba. Hármas önmeghatározásuk szerint „a jogállamiság, a parlamentáris demokrácia és a megvesztegethetetlen politikai stílus és kulturális sokszínűség szabadságát” képviselték.Később konzervatívok lettek, jelenleg meg az illiberalizmus elkötelezett híveivé harcolták le magukat. Lényegében mindent feladtak abból, amit induláskor vallottak. Hatalomra jutottak, s most már csak ez számukra a legfontosabb. Ez az, amiért mindent megtesznek.

Az eltelt négy év alatt sok-sok milliárdot fordítottak önmaguk népszerűsítésére, a nép becsapására. Az október 12-i önkormányzati választásra mégis mindent feltettek. Szerintem országosan, jelentős részben közpénzből, százmilliókat, talán milliárdot is, költöttek pártjuk, jelöltjeik kampányára. Csepel élő példája lehet ennek az állításnak, hiszen, ennyit, a rendszerváltás óta, még egyetlen párt sem fordíthatott önmaga újraválasztására, az adózók pénzéből, illetve „saját” kasszájából, mint most a csepeli önkormányzat, illetve a helyi Fidesz.

Még az is lehet, bár nem hiszem, hogy a Fidesz kassza is kiürült. Legalábbis ezt látszik alátámasztani a levél mellé tett sárga csekk is, amelyen a számlatulajdonos, a párt részére várnak a kedves barátoktól, tisztelt harcostársaktól befizetéseket.

Nem szeretném lebecsülni erejüket, szervezettségüket, a mögöttük álló pénztőkét, mindezek hatását a választókra. De a csepeli változás attól függ, hogy a kiábrándult tömegek hány százaléka megy el szavazni október 12-én. Ha sokan leszünk, akiknek elég volt a négy esztendőből, akkor a csepeli baloldali összefogás adhatja Csepel új vezetését. 

Én, mint mindig, most is szavazok. Bokros Lajos főpolgármester-jelöltre, Horváth Gyula,   baloldali polgármester-jelöltre és a választókerületemben induló baloldali szövetség jelöltjére. Bizakodó vagyok. Nyerni fogunk. 

V O X

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr246778731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

balfékek 2014.10.12. 09:38:55

Tapasztalatot lumpen proletárok. Csak kipusztultok már komcsik.

diszkriminans (törölt) 2014.10.12. 09:58:57

@balfékek:
Van egy rossz hírem. A komcsik nem pusztulnak ki, csak ma a Fideszre szavaznak.

inuitdog 2014.10.12. 10:02:33

Van ennél nagyobb pofátlanság is, a Városliget beépítése kamu múzeumokkal. Erre honnét lesz majd pénz?

Netuddki. 2014.10.12. 10:16:17

20-25 éve az orbán papa fenyegette a viktorkára hivatkozva az ismerősömet, hogy mik fognak történni ha nem tőle vásárol. Akkor még nem volt olyan "közismert" az orbán viktor. Az ismerősöm se tudta kicsoda, mástól rendelt, és nem történt semmi. Most már valószínűleg történne...

Netuddki. 2014.10.12. 10:17:47

@inuitdog: Ha nem a fideszre szavaznak a pöstiek akkor sehonnan.
Na, ezt nem lehetett kihagyni. Ráadásul ez a zsarolósdi amit a fidesz csinál már nem pofátlanság, hanem bűncselekmény. De volt kitől tanulni...

röf 2014.10.12. 11:19:43

Te szerencsétlen, ha nem akarsz a sárga csekkre befizetni, akkor nem fizetsz be.
(Ez nem olyan, mint a Bokros csomag.)
Akkor mi a baj?
Nincs blog-téma?
Holnap megírhatod, hogy "egy év - három bukta" !!
Azért az már döfi:)

midnight coder 2014.10.12. 11:21:05

Én emlékszem egy másik sárga csekkes választási kampányra. Még 2002-ből. Utána lett az ország gazdasága 8 év alatt 40 évre hazavágva.

Én sem nagyon lelkesedem Orbánért, de inkább ő mint a magyar magát balnak nevező oldal. Akik persze ugyanúgy közpénzből kampányolnak, a kis vagyonkájuk is ugyanonnan van mint a FIDESZ-nek.

béla a görög (törölt) 2014.10.12. 12:05:25

Orbán 2006.
"Mindenki hozzon még egy embert"
Orbán 2014.
"Mindenki tartson el még egy fideszest"

Dr_utcai_arcos 2014.10.12. 12:12:01

@röf: balfékek-et gondoltam a nap hülyéjének, de aztán szerencsére megérkeztél te.

$pi$ 2014.10.12. 13:13:13

Azért valamit tudhat ez a Viktorovics, ha már a kommunisták is miatta mennek el szavazni. :D

2014.10.12. 14:27:32

Én nem kaptam ilyen levelet. Kíváncsi lennék hogy választották ki a címzetteket... lehet aggódnom kéne...

czegledyroli 2014.10.12. 14:41:19

Ez f@szság! Mindegyik pártnak megvan a maga kis számlaszáma, ahová várja az adományokat! :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.10.12. 14:55:23

hínnye, én ezzel még nem találkoztam. Már a pénzem se kell?!

Gyorgy Nagy 2014.10.12. 15:56:53

Már itt tartunk hogy kicsi
Viktor KOLDUL ?

profilo 2014.10.12. 15:59:16

@vuvuzela importőr:

Nem kell aggódnod.
Ezek szerint kis pont vagy,jelentéktelen figura.
Senki sem kiváncsi rád és a kevéske pénzedre.

:)

campobaszo 2014.10.12. 16:22:04

Ezt hívják úgy,hogy phideszes phishing.

mikka 2014.10.12. 16:27:02

Kikaptok megint szoci liberál szarháziak :)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.10.12. 19:26:24

Nem veszik jó néven, hogy megemlítettem a Csepeli iskolaigazgató kivégzését, amit MSZP-s megrendelésre végeztek el, csakmert nem hagyta szónélkül az MSZP-s korrupciót.

Ybl 2014.10.12. 21:33:35

Okádék prolik, örüljetek, hogy 5 évig normális polgármesteretek lesz.

mikka 2014.10.12. 22:52:04

:) olyan szép ez a nap..
Az összes köpködő liberális szocialista szarházi bekussol egy időre. Már alig várom hogy egymás torkának essenek..mert az következik.
süti beállítások módosítása