Ma hetven éve Magyarország történetének egyik legsötétebb, legszomorúbb, legtragikusabb napjára ébredt. Erőteljes német támogatással ezen a napon vették át a hatalmat a nyilasok, a később nemzetvezetővé avanzsált Szálasi Ferenc irányításával.
A nácik már hetekkel korábban megerősítették katonai erejüket Budapesten. Közben pedig egy magyar delegáció a fegyverszünetről tárgyalt Moszkvában. A megállapodás meg is született, s bár igyekeztek titokban tartani, a németek pontosan tudták, mire készül Horthy. És nem hagyhatták. Így aztán Szálasi a Magyar Rádióban beolvasott proklamációban jelentette be a hatalom átvételét, valamint a fegyveres harc folytatását és a totális mozgósítást. Addigra a német csapatok és nyilas pártszolgálatosok megszállták a stratégiai fontosságú pontokat, szinte egész Budapest és a hadsereg Szálasi felügyelete alatt állt.
S miközben a front egyre közeledett Budapest felé, kezdetét vette a nyilasok rémuralma. Újabb halálmenetek indultak a koncentrációs táborokba, a Duna-parton egymást érték a brutális kivégzések. A költő szavai pontosan írják le, mi történt október 15-e után: "Oly korban éltem én e földön, / mikor az ember úgy elaljasult,/ hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra".
A költő sem élte túl a terror tombolását: november elején Abda közelében gyilkolták meg Radnóti Miklóst. Egyike lett a II. világháború több százezer magyar áldozatának. A nyilasok rendületlenül hittek benne, hogy a németeknek van csodafegyverük, s kitartottak az utolsó utáni pillanatig. Bár Szálasi is menekülni kényszerült - előbb Farkasgyepűn, aztán Brennbergbányán, végül Kőszegen állította fel főhadiszállását -, nem adta fel. Ez mérhetetlen szenvedést okozott, további emberéleteket követelt.
Abban, hogy a nyilasok átvehették a hatalmat, nem csekély felelőssége van a kormányzónak is. Horthy Miklós végig a nácik megbízható szövetségesének számított, s még október 15-én is azt tartotta a legfontosabbnak, hogy a fegyverszünetről a német nagykövetet, Veesenmayert tájékoztassa. Politikájával kiszolgáltatta az országot, s vállalta azt a kétes dicsőséget, hogy Magyarország maradt Hitler szinte utolsó szövetségese.
Ezek tények. Nem változtat rajtuk, hogy a hivatalos politika igyekszik piedesztálra emelni nemcsak Horthyt, hanem a nevével fémjelzett egész korszakot. Azért is érdemes beszélni az egykori eseményekről, mert - ha más formában is, de - felbukkannak a mindennapokban az egykori eszmék, mozgolódnak a néhai nácik és nyilasok szellemi utódai. Hányszor kimondták már az utóbbi hetven évben, hogy "soha többé", és kiderült: mindig van folytatás. Magyarországon aaz idei három választás után a szélsőjobb erősödéséről kell beszélni.
Most csak abban bízhatunk, hogy a történelem nem ismétli meg önmagát.
Forrás: Sebes György
Népszava
