Orbán Viktornak ismét sikerült váratlan húzással sokkolnia társadalmi és politikai ellenzékét, a polgári (liberális) jogállamiság híveit. Ez a fajta „váratlanság” nála másfél évtizede azt jelenti, hogy egy lépése nagyon is várható, csak nem hiszik el, hogy megteszi. Pedig megteszi. Mindig azt, amitől ellenfelei a leginkább tartanak, igazán mégsem számítanak rá. Mert nem akarnak számítani rá.

A miniszterelnök idei

március 15-i beszédében riasztó dolgokat mondott. Idézzük fel ezredszer is: „Jön a húsvéti nagytakarítás. Átteleltek a poloskák. Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat. Felszámoljuk az egész árnyékhadsereget! Ők a mi újkori labancaink, a brüsszeli kegyencek, akik hazájuk ellenében, pénzért a birodalom szekerét tolják! Rajtuk a skarlát betű, sorsuk a szégyen és a megvetés. Ha van igazság, márpedig van, akkor a pokolban külön bugyor várja őket!”

Teljesen világos, egyértelmű üzenet. Meg is rémítette a demokratikus oldalt. De aztán kezdett a hangsúly eltolódni a beszéd stilisztikai része, a „poloskázás” felé, mintha csak arról lenne szó, hogyan nem illik minősíteni a politikai ellenfelet. Majd miután Orbán mentegetőzött egy kicsit, hogy ő „csak” Magyar Péterre gondolt, jöttek a nyelvi elemzések, hol a vessző, árulkodó a többes szám, mi a szövegösszefüggés, nem, ez nem szólhat egy emberről. Nem sokkal később aztán megtörtént a gyülekezési szabadság alkotmányos korlátozása.

Morgás, zajongás, felháborodás, de a parlamenti füstbombázás és az első tüntetés után már kezdődött az okoskodás, van-e értelme, hatékonyak-e ezek a demonstrációk. És a rendelkezéssel kapcsolatos veszély­érzet lassan eltompult a politikai idegrendszerekben, egyszerűen el lett könyvelve egy újabb rossz pontnak. Mindenki tudta, hogy lesz folytatás, a legtöbben mégsem hitték el.

A teljes cikk ITT OLVASHATÓ

Forrás: Forgács Iván (Népszava)