Az ember gyanakvó!

Az a tapasztalat, hogy a politikában akkor, amikor egy szót kiemelnek és valóságos hatásán felül túlzott jelentőséggel ruháznak fel, akkor baj van. Akkor jön a csúsztatás, vagy a dolog speciális értelmezése, magyarul az átverés. Ilyenkor érdemes a szövegre kiemelten figyelni, mert abban a környezetben található az üzenet, ami a hamisságot formázza.

A közbeszéd mai szereplői igen gyakran emlegetik az egység szót!

Akkor, amikor mindenki tudja, hogy annak az ellentettje az igaz ebben az országban. Ez az ország politikai viszonyait illetően nem csak két részre szakadt, hanem sok részre. Ilyenkor egységről beszélni nem csak meglepő, de félrevezető dolog is.

1956 mostani visszafojtott ünneplése kapcsán is hasonló helyzet alakul ki az ember fejében.

A forradalom maroknyi embercsoport szikrájaként a Petőfi Körben csillant fel először. Ott volt az a közeg, amelyik impulzust vagy jelet adott az ország népének, hogy „itt az idő”!

És a nép reagált! Mert olyan volt a helyzet, mint abban a teremben, ahol egy hordónyi benzin ömlött szét. Csak a szikra hiányzott a robbanáshoz. Október 23-án kipattant a szikra!

A társadalmi robbanás bekövetkezett. Azért volt olyan hatalmas és azért volt világra szóló, mert azok a különböző elvárások, követelmények, sérelmek, fájdalmak, remények a hatalommal szemben összeadódtak, amiket a talajt vesztett vezetés Magyarországon agresszivitással és nyers erővel akart lenyomni. Társadalmi robbanás lett belőle, amit forradalomnak nevezünk.

Azt azonban egy pillanatra sem szabad gondolni, hogy a kibontakozás céljait illetően is egységes akarat mutatkozott. A városi munkásság azért lázadt, mert irreális elvárásokat állítottak vele szemben (sztahanovista mozgalmak) kizsákmányolták, és elvonták a bérének egy részét „önkéntes” befizetésekkel (békekölcsön), valamint még azt is elvárták tőle, hogy mindennek látványosan örüljön. De nem akarta vissza a munkanélküliséget, és a tulajdonosok megvetésen és lenézésen alapuló uralmát. A korábban nincstelen kisbirtokos, majd Tsz paraszt azért lázadt, mert leseperték a padlását a begyűjtések alkalmával és nem azért, hogy állítsák vissza a háború előtti földtulajdoni rendszert, ahol meg kellett süvegelni a földesurat és meg kellett hunyászkodni a nála erősebb tulajdonosok mindegyike előtt. Pedig a korábban földtulajdonnal rendelkező közép és nagybirtokosok nagy csoportjának az volt a forradalmi célja, hogy visszaállítsák azt a rendszert. Csak kevesen gondoltak - az elnyomott és Hortobágyra, Recskre száműzött volt nagybirtokosok és mágnások között akkoriban - az elvekre, és az emberi egyenlőség lehetőségének megteremtésén alapuló szociális piacgazdaság felépítésére.

Annál többen a régi kiváltságok megszerzésére.

Az erőltetett ateizmus és vallásüldözés sértette mindazok lelkiismereti szabadságát, akik lelkében másként működött az élet. Akiknek szükségük volt támaszra és életüket a vallás tette teljessé, a vallások szabadságát akarták, de ezt nem egyetlen egyház egyeduralmában és kirekesztő hatalmaskodásában képzelték. Most mégis ők ünnepelnek.

A mai ünnepen úgy látszik, hogy azok reprezentálják a forradalmat, akik kevesen voltak és inkább háttérből „irányítottak”. Azok, akik csak nyomták a tömeg élére álló színész seggét, mint hogy maguk is mellé álltak volna a távcsöves puskák célkeresztjébe. Azok, akik „alámerültek” és a forradalmat követően meghúzták magukat néhány igazgatói szék kényelmében és nem azok, akik a golyózáporban vitézkedtek és meghaltak a gondolataik, vágyaik, nemzetük szabadságáért vagy a disszidensek keserű kenyere lett az osztályrészük. Több mint jelzés, hogy eltávolították a Kossuth térről az ő áldozatukra emlékező, a forradalom lángját jelképező emlékművet.

És most mégis az előbbiek, a forradalomban is háttérbe húzódók, és mostani utódaik hintik az emberek szemébe, az egység púderét. Pedig itt szó sem volt egységről, és ma sincs egység! Félrevezetés van! Olyan félrevezetés, ami az ország legnemesebb eszméinek, és cselekedeteinek kisajátítására, és ezzel a széles néprétegek becsapására irányul. Az általuk felvázolt egység vágya valójában egy kívánság: törekvés arra, hogy a demokratikus sokszínűséget egy jól irányítható csatornába tereljék, és saját zsebeikbe torkoltassák. Olyan egység, ahol a megfélemlítés, a tekintély, a születési, vagyoni privilégiumok uralkodnak és a nép jószágait korlátok nélkül kisajátíthatják. Ez az egység, valójában egy hermetikusan zárt edény. Olyan, amelyikben zavaros leves fő, és ami alatt az agresszív láng egyre bátrabban, egyre erősebben lobog.

Forrás: hgyula.hu