CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Ma 25 éve döntötték le a berlini falat

2014. november 09. 11:04 - csú

Berlini fal-2014-25-ös évfordulóhoz_1.PNGA berlini fal ledöntésének 25. évfordulóját ünneplik ma a német fővárosban

A hivatalos program kora délelőtt kezdődik a fal történetével és emlékezetével foglalkozó emlékhelynél és dokumentációs központnál (Gedenkstätte Berliner Mauer), ahol Angela Merkel kancellár jelenlétében gyertyát gyújtanak a kommunista uralom áldozatainak nemzeti emlékművénél. Ezután istentiszteletet tartanak az egykori halálsávban – a lerombolt Megbékélés temploma helyén – felépült Megbékélés kápolnájában, és megnyitják a központ új, állandó kiállítását.

Délután a Konzerthausban tartanak megemlékezést és hangversenyt. A program összeállítására és vezénylésére a Konzerthaus és a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) zeneigazgatóját, Fischer Ivánt kérték fel.

A világhírű karmester az MTI-nek nyilatkozva rendkívüli megtiszteltetésnek nevezte a felkérést, kiemelve, hogy az ünnepélyes megemlékezésen részt vesz „az egész német vezető elit”, az élen Angela Merkellel és Joachim Gauck államfővel. A műsorról azt mondta, hogy meglepetés lesz, és ezért nem közölhet részleteket. 

Este a Brandenburgi kapunál népünnepélyt tartanak Bátorság a szabadsághoz címmel.

888888888888888888888888888888888888888888

Mihail Gorbacsov: Új hidegháború küszöbén áll a világ

Új hidegháború küszöbén áll a világ – erre figyelmeztetett Mihail Gorbacsov volt szovjet vezető a berlini fal lebontásának 25. évfordulója alkalmából a német fővárosban tartott beszédében. Az utolsó szovjet pártfőtitkár szerint az Egyesült Államok a felelős a Nyugat és Oroszország közötti feszült helyzet kialakulásáért, amit csak párbeszéddel lehetne enyhíteni.

Világító ballonok sorakoznak a német főváros utcáin. A nyolcezer lámpás a berlini fal helyét jelzi. Vasárnap ünneplik a szabad világot és az egykori szovjet térséget elválasztó fal lebontásának 25. évfordulóját. A ballonokat november 9-én a levegőbe engedik, jelképezve a főváros és a két Németország újraegyesítését.

Berlini fal Trabival.PNG1989 novemberében, néhány nappal a fal lebontása előtt a Szovjetunió utolsó pártfőtitkára, a politikai nyitás hívének számító Mihail Gorbacsov Kelet-Berlinben járt. Az NDK vezetése akkor már válságát élte, mindennaposak voltak a tüntetések, Erich Honecker októberben távozni kényszerült. Elvtársai Gorbacsov látogatása után megnyitották a határt. A 84. évében járó Gorbacsov a 25. évfordulóra a német fővárosba látogatott, ahol arról beszélt, hogy szerinte a világ az ukrán válság miatt ott tart, mint 1989-ben. A veterán szovjet politikus a kialakult helyzetért az Egyesült Államokat tette felelőssé, amely szerint megrészegült a hidegháborús győzelemtől, és kihasználta Oroszország átmeneti meggyengülését. „Az Európában és a Közel-Keleten zajló vérontás, a nagyhatalmak közötti párbeszéd megszűnése rendkívül aggasztó. A világ egy új hidegháború küszöbén áll, egyesek szerint ez már el is kezdődött” – fogalmazott a volt szovjet pártfőtitkár.

Egyes közép-kelet-európai politikusokhoz hasonlón Mihail Gorbacsov is úgy gondolja, hogy a párbeszéd újrakezdésének feltétele az Oroszország elleni nyugati szankciók visszavonása.

((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((

TOVÁBBI HÍREK, VÉLEMÉNYEK A BERLINI FAL LEDÖNTÉSÉNEK 25. ÉVFORDULÓJÁRÓL ITT OLVASHATÓK

 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr326880035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása