A korlátlan arcátlansági szabadságot védelmezi a kormány
Ősi nép vagyunk, a magyar történelem gazdag, utasítottak már ki innen amerikai nagykövetet. Selden Chapinnak hívták, hivatásos diplomata volt, és 1949 elején kellett távoznia, nem sokkal azután, hogy letartóztatták Mindszenty Józsefet. Chapin ugyanis megpróbálta védelmezni az akkori terror házában fogva tartott bíborost. Úgyhogy az amerikaiaknak már a szemük sem rebben, ha azt hallják, hogy a magyar törvényhozás nemzetbiztonsági bizottsága meg kívánja hallgatni az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének élén álló ideiglenes ügyvivőt.
Mi, magyarok azért ne fogadjuk blazírtan a hazai rezsim újabb unortodox lépését, mert nekünk Magyarország nem egy távoli, fura és kicsit egzotikus hely, hanem a hazánk, amelyet éppen most kezdenek ki választott vezetőink. Az ügyvivővel és a mögötte álló országgal való kekeckedés ugyanis nem Amerika, hanem Magyarország ellen irányul. Arra akarják felhasználni, hogy továbbra is bármit megtehessenek velünk. Például egyetlen nap alatt „kivizsgáltnak” minősíthessenek egy ezermilliárdos adócsalási vádat.
Vagy a saját klienseik zsebébe szervezhessék át a dohánykereskedelmet. Sutyiban, fű alatt állapodhassanak meg az oroszokkal arról, milyen országban éljenek az unokáink. Orbán Viktornak van képe beülni egy sárga Audi kabrióba, és utána a lebutított szakmunkásképzés hasznáról áradozni, mintha egy tizenhat évesen a munkaerőpiacra küldött műszaki analfabéta két villáskulccsal össze tudná szerelni a legújabb TT-t.
Ezt a korlátlan cselekvési és arcátlansági szabadságot védelmezi elkeseredetten a kormány.
Nem világos, mit lép erre az amerikai külügyminisztérium. Még az sem kizárt, hogy André Goodfriend besétál a parlamentbe, előhúz táskájából egy dossziét (legyen mondjuk zöld), és elkezdi sorolni az ügyeket, amelyeket az elmúlt években rendszeresen és minden eredmény nélkül hánytorgattak fel a magyar kormánynak. Nem a felekezetek bejegyzési szabályait, a sajtószabadságot, a civilek vegzálását, hanem a korrupciósakat. Nem a politikai bűnöket, hanem a köztörvényeseket. Akkor mit lépnének? Házkutatást rendelnének el a Szabadság téri nagykövetségen, mint anno Horváth Andrásnál, aki megpróbálta felhívni a figyelmet az adóhivatalban folyó visszaélésekre? Az amerikai ügyvivő tervezett meghallgatásának morbid ötlete egyébként is beleillik abba a sorozatba, amelyben soha nem az ügyeket, hanem a bejelentőket vizsgálják. André Goodfriend azonban nem magánember. Amit tesz, kormánya megbízásából teszi, és biztosra vehetjük, hogy addig folytatja, amíg ez az utasítása.
A diplomata egyelőre biztosan nem megy el, és bár a Bem téren már alig akad, aki tanult volna nemzetközi jogot, valaki talán megmondja az ifjú miniszternek, hogy nem is lehet ilyesmire kényszeríteni. Katedrán megőszült nemzetközijog-professzort kérdeztem, hallott-e a bizottsági meghallgatáshoz hasonló precedensről. Nem hallott. (Bár voltam Washingtonban olyan törvényhozási bizottsági meghallgatáson, ahol a szerb nagykövet magyarázkodott a magyar fiatalokat ért vajdasági incidensek miatt.)
Egyébként olyan amerikai nagykövet is volt Magyarországon, aki annyira megundorodott attól, ami Budapesten fogadta, hogy inkább át sem adta megbízólevelét. A neve Edward Wailes volt, és szerencsétlenségére 1956. november 2-án, két nappal a szovjet invázió előtt érkezett.
HORVÁTH GÁBOR
Népszabadság
