Lemondásra szólított fel Ábel Attila a csepel.info hírportál egyik cikkében. Na, nem azért, mert cáfolta volna azokat az állításaimat, miszerint a csepeli helyhatósági választások nem voltak tiszták, és nem voltak tisztességesek, hanem azért, mert leírtam, hogy a vezetőik nem legitimek. Ez ragadtatta tollforgatásra.

Az elhatározás onnan jött a szerző számára, hogy Németh Szilárd beszédére reflektáltam.

A hatás, ellenhatás elvének megfelelően természetesen keményen, de nem személyeskedően, ahogy ő (NSZ) alázott (üdvözlés gyanánt) bennünket, baloldali képviselőket.

Tudtam, hogy az írás vihart fog kavarni.

Várakozásom beigazolódott!

A „véknyába haraptam” azoknak, akik egyébként is nehezen viselik azt, ami ma Magyarországon történik. Attól estek pánikba, hogy legitimitásuk bizonytalanságára mutattam rá! Ez kicsapta náluk a biztosítékot.

Elkezdték összemosni, a vezetőket, meg a képviselőket, hogy bizonyítsák az egyenlőségre épített legitimitásuk jogosságát, és a jövedelmekre terelték a szót. Nem ám a magukéra, (mindennel együtt a havi egymilliót is meghaladó) hanem annak tizede körüli ellenzéki tiszteletdíjra.

„Ne vegye fel tiszteletdíját, aki bírálni merészel” – érződik ki a hisztérikus szövegből!

Tudják, persze, hogy a legitimitás arra épül, hogy egy grémium el tudja-e fogadni, a vezetőit, vagy sem. Én azt írtam, hogy nem!

Azért, mert ahhoz a népszuverenitásra épített vezetői stílus kéne. A mostani meg sehogy se mondható annak. A vezetés „mivel győztem mindent szabad” elvet alkalmazva kiszorítja a választott testületekből a többieket, ezzel magát teszi illegitimmé! Ezt bizonyítja azzal is, hogy - többek közt- „rendkívüli ülések” módszerét alkalmazza olyankor, amikor „rendes üléseket kéne”. (Uralkodásuk /4év/ alatt 51 szer ilyen trükköt alkalmaztak, ami nagyságrenddel több az előző 16 évinek).

Miért teszik? Hát azért, hogy ne keljen arra időt és lehetőséget biztosítani, hogy a testület tagjai felkészülhessenek a napirendekre. Hogy ne fedezhessék fel az umbuldáikat. Nem engednek a működéshez szükséges számban bizottságokat felállítani, hogy ezek, ne ellenőrizhessék machinációikat.

Nincs külön Pénzügyi Ellenőrző Bizottság, ami pedig a demokratikus működés törvényben előírt követelmény. Miért?

Azért, hogy lehessenek kirúgások, lenyúlások, jutalmazások, disznóvágások, fakivágások, sörsátrak, pártfeladatok, koncertek, és egyéb duhajkodások közpénzből, ellenőrizetlenül! Összegezve, hogy lehessen a zavarosban halászni!

Igazságtalanul, és jogtalanul kiszorítják az igazi ellenzéket (DK, MSZP, Együtt PM) a munkából, úgy, hogy azokat csak jóval választási eredményeik alatt engedik a vezetői funkciókba. Nincsen ezeknek a pártoknak egyetlen külsős bizottsági tagjuk, és szakterületet irányító tanácsnokuk. Míg az egy-egy főt bejuttató Jobbik, és LMP mindkettővel rendelkezhet. Hát igazságos ez? Legitim ez?

Egyértelműen és a napnál világosabban látszik, hogy NEM!

Ez persze nem csak a politikai baloldalon, hanem a jobboldalon is látszik. Nem igaz a hír, hogy minden Fideszes, (de főleg nem, hogy minden konzervatív) elégedett a mostani politikai irányvonallal. Sokan mormolják, már maguk elé a zárt szoba magányában, hogy nem ezt a lovat akartam! A gondok okozta borúk, ugyanis nem csak a baloldaliak sajátjai.

Egyre többen vannak már a jobboldaliak is ebben a slamasztikában. Érzik, hogy rossz irányba mennek a dolgok, és ez nem tetszik nekik. A közeli, és távlati jövőben várható következményektől is félnek! Bennük kettős félelem munkál.

Félnek, hogy az agyuk mélyén kikristályosodott gondolataik kiülnek az arcukra, és leolvashatóvá, válik a nagy testvér számára. Mert legjobban félni nem ám az ellenségtől, hanem a baráttól lehet! (Ezt sokan megtapasztalták már a történelem folyamán, pártoktól függetlenül is)

Figyelemelterelés végett, úgy tesznek, mintha a közös ellenségbe, az ellenfél emberébe, annak tetteibe harapnának, pedig csak életmentő, és elvárt hűségnyilatkozatot tesznek annak, aki minden mozdulatukat figyeli. A „nagyúrnak, királynak”!

A látványos rúgás megtörtént, a mór megtette dolgát… spongyát rá!

Magyarországon fortyog a politikai élet.

A tisztulás csak az erjedést követő folyamat.

Azt, hogy milyen közel vagyunk a változást hozó átalakuláshoz, mindenkinek magának kell eldöntenie. Csak az a közös a megérzésben; hogy közelít!

HORVÁTH GYULA

Forrás: a szerző weblapja