CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Baloldal? Tessék már kezdeményezni!

2014. december 06. 05:47 - csú

figyelem-x1B_10.jpgNincsenek mostanában jó napjaik, heteik a hatalmon lévőknek. Szinte megállás nélkül szembesítik őket azzal, hogy rendszerük korhad és - legalábbis hosszú távon - rájuk dőlhet. Egyelőre nem nagyon izgatják magukat miatta, bár ez látszólagos is lehet, közben pedig csak dolgoznak azon, hogyan kerülhetnének ki abból a mély gödörből, ahová oly sikeresen bekormányozták magukat.

Közben azonban teljesen igazuk van azoknak, akik azt mondják, a jelenlegi kormányzatnak nincs alternatívája. Nincs olyan erő, amely adott esetben válthatná őket. Orbánék tehát nyugodtak lehetnek. Az ellenzék - és elsősorban a szocialisták - azonban nem.

Akkor sem, ha Amerikából szokatlanul kemény figyelmeztetések érkeznek a kétharmad és személyesen a kedves vezető címére. Akkor sem, ha a jelenleg még hallgatagnak tűnő, de azért élénken figyelő Európai Unió, vagy néhány irányítója, követendőnek véli az amerikai példát. Akkor sem, ha mostanában ismétlődnek a tüntetések és sokan követelik a fideszes csapat távozását. Akkor sem, ha a legnézettebb országos tévé, az RTL Klub most már rendszeresen lerántja a leplet a hatalmon lévők üzelmeiről.

A sorozatos választási kudarcok kétségkívül - és érthetően - kedvét szegték a baloldalnak. Megnyugvással rögzíthették, hogy - legalábbis országos méretekben - ez jó ideig nem ismétlődhet meg. Mégsem nyalogathatják sokáig sebeiket. Pontosan azért, mert a hatalmon lévőknek nincsenek jó napjaik. Ha viszont ebben a helyzetben ők továbbra sem lépnek fel kezdeményezően, még azokat a támogatóikat is elveszíthetik, akik eddig bíztak bennük.

Az újpesti időközi választás megmutatta, hogy a szocialistáknak még most is lehet keresni valójuk. A februári veszprémi voksolás még ennél is fontosabb lesz. Egy olyan körzetben próbálhatják megtörni a kétharmadot, amely hagyományosan jobboldali. A széleskörű baloldali összefogás viszont legalább arra reményt nyújt, hogy a pártok átérzik, mennyire fontos megmutatniuk: igenis vannak, léteznek, vagyis lehet számítani rájuk.

Ennél többet most még abban az esetben sem érhetnek el, ha jelöltjük megszerzi a mandátumot. De már az is eredmény, ha jelzik, velük is számolni kell a nyugtalanító tényezők sorában.

Sebes György (Népszava)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr966961159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása