CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Horváth Gyula: A megalázás eszköze

2015. január 13. 05:57 - csú

horvath_gyuszi-5-156.png Jól kezdődik az idei év!

 Útdíjat kell fizetnünk, az eddig díjmentesnek fenntartott M0-on, az autópályák bevezető szakaszain, és a nagyvárosok elkerülő útjain.

 Teljesen elhibázott lépés!

 Éppen azt a célt rombolja szét, amiért évek alatt kín keservesen küzdöttünk. Budapest és a nagy városok belső útjainak forgalom gyérítését teszi semmissé! 

A korábbi szabályozás éppen forgalomszervezési tanulmányok, és környezetvédelmi mérések (elsősorban lég, zaj, por, CO2) eredményeként alakult úgy, hogy óvták a sűrűn lakott településeket. Ezért hoztak létre díjmentes szakaszokat.

Most meg a kormány „segíteni” akar rajtunk, ezért eltörli a díjmentességet. Havi két gombóc fagyi áráért vásárolhatunk megyei matricát. De mindjárt, több mint 7 gombóc árának megfelelő „eljárási díjnak” mondott sarccal (1470 Ft), meg is büntetnek.

Jogosan vetődik fel a felháborodott kérdés, hogy miért?

Csak! Olvasható ki a válasz az elmismásolt kormányzati hozzászólásokból.

Az ember azt gondolná, hogy szimpla pénzbehajtásról van szó! De ez több ennél.

Az a kevés összeg, ami ebből befolyik az államkasszába, nem indokolná a durva szabályozást. Itt azt akarja a kormányzó elit megmutatni, hogy ki az igazi úr a „csárdában”! A nép, vagy ő? Ez az illiberális rendszer alaptétele!

És ezzel a díjjal, - de főleg a büntetéssel- csak megalázni, sarok alá törni akarja az uralkodó elit a társadalmat. Az illiberális államszerkezet gyakorlati megvalósításának elemeként, előkerült az ősiségből ismert népnyúzó elem: a sarc! Ez olyan büntetés-behajtás, amit azért szabnak ki az emberre, amit el sem követet.

Mert az a napnál világosabb, hogy a demokratikus intézményeinek érdemi jogköreitől (AB, ügyészség, rendőrség, civilek stb) megfosztott rendszer nem alkalmas már arra, hogy jelezzen, kontroláljon, és főleg nem, hogy védjen! Mert nem a polgár a hibás, hanem az állam, amelyik saját mulasztásának következményeit hárítja át - eljárási díj formájában - immár minden veszélyeztetés nélkül, az állampolgárokra.

Tehát az állampolgár büntetése teljességgel ellentétes a magyar ember jogérzékével.

Az unortodox értelmezés azonban lehetővé teszi azt is, hogy a valójában eszközként szolgáló, a megelőzést és elrettentést tartalmazó büntetési szankciók előre lépjenek. Ezek alkotják ebben a kificamodott elnyomó rendszerben a célt! A pénzszerzés /eljárási díj/ lett a cél, aminek büntetés a neve! Adószerűen üzemel és a mértékének emelése az unortodox állam velejáró érdeke. Ezt látjuk az útdíjnál, de fellelhetők egyéb büntetéseknél is a BKV bérletektől a késedelmi díjakon át, a hajléktalanságig minden területen.

A szolgáltatók – az illiberális állammal az élen – nem csak abban érdekeltek, hogy a kintlévőségeiket behajthassák, hanem abban is, hogy cselekedeteikkel megakadályozzák, vagy lehetetlenné is tegyék, hogy az állampolgár rendezze tartozásait. Ha mégis rést hagynak, az csak azért van, hogy az állampolgárt egyre nagyobb büntetésre kényszerítsék. Így pár forintos elmaradásból lehet a ház és az érték elvonása, az emberi egzisztencia tönkretétele, végső esetben a börtönbezárás (de láttuk már: halál) is.

Mindenképpen olyan állapot, amiben az emberi autonómia (néha a lét is) megszűnik. Az ilyen ember, függő viszonyba kerül a hatalommal szemben. Megfordul a folyamat és valójában nem az állampolgár legitimálja (választja) a hatalmat, hanem a hatalom szelektál az állampolgárok között kénye, kedve szerint. Így fogalmazták az alaptörvényt, a választási rendszert, stb. Vannak egyenlők, meg egyenlőbbek, de vannak kitaszítottak is.

A most, politikai „slágerként” forgatott útdíj rendszer nem különlegesség, hanem az illiberális hatalomgyakorlás természetes eszköze. A Fidesz azért nem érti, a társadalmi lázadás okát, mert úgy véli, hogy a 2014-ben elért háromszori győzelme azt jelenti, hogy az emberek elfogadták az illiberális politikát. Tehát, - szerintük- csak azt kapják, amit kívántak! A Fidesz a „Folytatjuk” primitív programszlogenjébe az ő elképzelésük szerinti rendteremtést, az emberek további korlátlan megzabolázását értette. A nép pedig az öntudatos és az egyéneket megvédő állami gondoskodás vadhajtásainak lecsupaszítását követő konszolidált fejlődést akarta. Ez a különbség a meg nem értés alapja!

Ebből törvényszerűen alakult ki az – az antagonisztikus ellentét, aminek feloldását csak a politikai rendszer teljes megváltoztatása hozhatja el.

Ezért lett az aránylag kis összegként jelentkező útdíj nem egy költségvetési tétel, hanem a Fidesz rendszer összedőlésének egyik eleme!

Forrás: HORVÁTH  GYULA WEBLAPJA

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr827062379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása