Volt egyszer egy „Magyarországról jövök…” című műsor a Magyar Rádióban. Ez a műsor a vidék magazinja volt, az első rendszerváltozással született, naponta körbejártuk az országot délutánonként, és elmondtuk, hogy mi az ábra… Mi az ábra – Magyarországon. A hányavetinek tűnő ábra szót itt szándékosan használom, mindjárt eljutunk oda, hogy miért. Ezt a műsort tizenvalahány év után először megcsonkították, majd színes szőttest, zöldségeskertet csináltak a szociográfiából, végül kirúgták a műsorrendből. Aztán kirúgták a körzeti stúdiók munkatársainak nagy részét is, több mint 50, természetesen százszorta tehetségesebb szakembert azoknál, akik kirúgták őket. Emlékeznek még Szép Ernő soraira? Idézem az akkori műsorcímet adó részletet: „Magyarországból jövök, hölgyeim és uraim, ismerik ezt a messzi földet? Mondhatatlanul vonz és izgat engemet ez a sajátságos föld, de nagyon nehezen szánom el magamat, hogy Magyarországra utazzam, mert a vonat reggel hét órakor szokott indulni a nyugati pályaudvarról Magyarország felé és ez borzasztó… Milyen sokáig áll ez a vonat. Alhattam volna még vagy tíz percet. Áll, áll. Nem, elindult, már curukkol a pályaudvar, teherkocsik jönnek mozdony nélkül, meg raktárak, meg gépházak, meg palánkok, meg farakások, szemaforok, híd, házak, állatkert, vurstli, Angol-park, kaszárnya, ügető-versenypálya, nyaralófalvak Vecsésig, Vecsésen túl Magyarország...”
Nos, erről a Vecsésen túli Magyarországról fogunk a Galamuson is tudósítani, de megváltoztattuk a címet. Két okból: szó sincs nosztalgiáról, azóta csaknem 25 év telt el, és már „Semmi sincsen egészen úgy.” (Füst Milán) Másrészt minden szociológiai, szociálpszichológiai, gazdasági és minden civil metszetében is egy másik országról kell tudósítanunk.
De miután ebben a szörnyűséges és mégis szerethető országban mindenki ismer mindenkit – persze jó felületesen –, el akartam mondani egyszer a hátteret.
Az új rovatcímünket is egy magyar szellemóriás ihlette, Ottlik Géza: Másik Magyarország. Ottlik írja A másik Magyarország című esszéjében: „Mi emberek nemigen látunk bele a világ, a dolgok lényegébe. Nincs betekintésünk például a szellemi alkotások valódi szerkezetébe, abba, hogy (például) a művészetekben, zenében, irodalomban igazán miről is van szó. Mégis, ha valaki bele tudja élni magát valamelyikbe, és érzi, sejti, talán a hátgerincében, hogy mi is ez a lényeg mondjuk Vörösmarty versében… akkor el tudja képzelni, még ha botfülű is máskülönben, hogy – mondjuk – Beethoven zenéjében is erről van szó: és rögtön láthatja, hogy ezt a lényeget sem idő, sem tér, sem atomháború nem pusztíthatja el, olyasféleképpen, ahogy a derékszögű háromszögre vonatkozó tételeket vagy a hiperbola egyenleteit sem. Ez az ábra.” Majd később így folytatja: „Nemcsak lángelmék, nagy szellemek alkotnak olyasmit, ami sérthetetlen, visszacsinálhatatlan. Például minden egyszerű és igaz (lehetőleg hazugság nélküli, a gyűlölettől lehetőleg elforduló) emberi élet termel valami irreverzibilist, belead a világba valamit (például melegséget, fényt, biztonságot maga körül) –, amiről legtöbbször nem is tud. Nincs neve, nincs rá szavunk. Aztán, ha például elveszítjük, vagy például hidegség és sötét borul ránk tartósan – és elnevezzük melegségnek, meg világosságnak, meg biztonságnak, mert észrevesszük, hogy az elvesztésével most ilyesfélék hiányoznak a világból –, csak akkor kezdjük gyanítani, hogy ez a néven-nem-nevezhető, ez valóságosabb dolog volt az életünkben mindennél, ami néven nevezhető. Talán éppen erről volt szó, ilyesmi a dolgok lényege. A visszacsinálhatatlanságában, sérthetetlenségében, névtelen-láthatatlan része a másik országnak. Ez az ábra még messzebb esik a letérképezhetőségtől.”
Kevésbé emelkedetten: a Galamus most egy újabb ablakot nyit arra a Magyarországra, amelyik nem látható és nem hallható a közpénzből finanszírozott pártállami médiában, a hirdetések kiosztásával is szoros pórázon tartott regionális és helyi újságokban, rádiókban, televíziókban.
Kevesen vagyunk, most induláskor, de majd mindenki hoz magával még egy embert, egy-egy újabb szeletét bemutatandó – a valóságnak.
Forrás: GALAMUS
