CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Rogán belebukott a kifli-kamuba

2015. február 19. 04:32 - csú

rogan_duhos_kerettel-264.pngRogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a belvárosi ingatlanbotrány kirobbanása után januárban úgy döntött, hogy bedobja a megagumicsontot: azt kifogásolta, hogy miért nem csökken az üzemanyaggal együtt a kifli ára is.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) most hivatalos közleményben magyarázta el a parlament gazdasági bizottságának vezetőjeként fenntartásait hangoztató Rogánnak, mi az összefüggés a gázolaj világpiaci ára és a kifli ára között. Nem sok. Mint a tárca megállapítja: az árképzést az olajárak mellett a fuvarozás egyéb költségei, például a kötelező biztosítás, illetve más költségelemek is jelentősen befolyásolták. Az NGM ezen túlmenően úgy találta, hogy semmiféle beavatkozásra nincs szükség a piaci árképzési folyamatokba, egyben emlékeztetett arra, hogy az infláció így is mérsékelt lesz az év egészében.

 

Varga Mihály minisztériuma ezzel a maga részéről le is zárta a lassan rétestésztaként nyúló álvitát, ám hogy Rogán Antal is így tesz-e, arról egyelőre nincs információ. Mint emlékezetes, az V. kerületi ingatlanbotránnyal egykori belvárosi polgármesterként hírbe hozott Rogán nemrégiben azzal próbálta elterelni a figyelmet, hogy a Magyar Hírlapban bedobta: inkább azt kellene megvizsgálni, hogy az üzemanyagárak csökkenése idején miért nem lesz olcsóbb a kenyér és a kifli.

Korábbi írásunkban jeleztük, hogy a kérdés némileg furcsa a gazdasági bizottság elnökétől, ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal nyilvántartása szerint mindkét kategóriában esett az ár, a példaként felhozott kifli ára bőven három százalék felett csökkent az év végén. Ez azonban nem zavarta Rogánt abban, hogy magához rendelje és kérdőre vonja Magyar Pékszövetség és az élelmiszer-feldolgozók szakmai érdekképviseletének (ÉFOSZ) vezetőit. A zárt ajtók mögött folytatott megbeszélésen a nemzetgazdasági tárcától Tállai András államtitkár vett részt.

tárgyalásról annyi szivárgott ki, hogy a két kormánypárti politikusnál süket fülekre találtak a szakmai szövetség szakmai érvei. Később Rogán azt is bejelentette, hogy a sütőipari termékpálya utolsó láncszemét jelentő kiskereskedőket is berendeli magához, ám ez végül nem történt meg. Ugyanazzal a lendülettel felkérte az NGM-et, hogy indítson vizsgálatot az ügyben.

Mint az előre látható volt, az NGM csak annyit állapított meg, amit korábban a pékszövetség is számos helyen nyilatkozott, miszerint az üzemanyagár csak töredékét adja a péksütemények árának, továbbá az utóbbi években az élelmiszer-ipari vállalkozások jövedelmezősége is jelentősen csökkent, így érthető, ha a vállalkozások az üzemanyagár-csökkenés egy részét saját pénzügyi helyzetük rendezésére fogják fordítani. Az egész ügy amúgy is kezd okafogyottá válni, az üzemanyagárak a téma felvetése óta közel harminc forinttal növekedtek. 

BATKA ZOLTÁN

NÉPSZABADSÁG

Engedtek a franciák

Manuel Valls francia kormányfő a tervezett keddi nemzetgyűlési szavazás előtt bejelentette: elfogadottnak tekinti és rendeletben kihirdeti a gazdaságélénkítő reformcsomagot, amelynek legvitatottabb pontja a vasárnapi nyitva tartás bővítése. A többség nem volt garantált, ezért a kormány inkább az alkotmány egyik cikkelye alapján rendeletben hirdette ki a reformot. (MTI)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr577185541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása