Mindenki megrökönyödött úgy tíz éve, amikor egy kórház igazgatója azt mondta a beteget az intézmények fogadókészségének hiányában órákon át fuvarozó mentők ügyében: ott legalább biztonságban volt a páciens, mert a mentőben jutott rá egy orvos. A kórházban pedig ki tudja, mikor került volna a túlhajszolt doktorok elé.

A helyzet azóta sokat romlott:

A fiatal orvosok Magyar Rezidens Szövetségének felmérése szerint a létszámhiány miatt többször is veszélybe kerülnek a betegek. Tegyük hozzá: az uniós pályázatok elnyerésének feltételeként szabott sürgősségi osztályok rémségesen lassúak, jobbára az amúgy is létszámhiánnyal küzdő osztályok szakorvosai látják el ott az ügyeletet.

A jelenlegi bérek és a beavatkozások alulfinanszírozása mellett nem is lehet biztonságos az egészségügy. A lakosságot a politika folyamatosan használja – lásd szociális népszavazás –, s így azokat a periférián tengődő kis fekvőbeteg-intézményeket sem lehet bezárni, amelyek használhatatlanná válnak. A fejlesztések főként azon múlnak, melyik városnak, intézménynek van hatékonyabb politikai lobbiereje. Érdemi reformokra így, közmegegyezés nélkül nincs esély.

2004 és 2012 között az egészségügyre fordított közkiadás GDP-arányosan 4,4 százalék volt, a visegrádi országokban hat százalék fölött. Ki kell mondani: ha nem fektetnek nagyságrendekkel többet a magyar egészségügybe, vagy nem engedik be a magántőkét, abba menthetetlenül belepusztulunk. (nol.hu)