CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Új köztársaságot! Forró hangulatú ellenzéki tüntetés az Astóriánál

2015. március 15. 20:33 - csú

marcius_15-2015.PNGTizenkilenc népszavazási kérdésben kérnék ki az állampolgárok véleményét, köztük a dohánymonopólium és az útdíjak, továbbá az ügynökmúlt és a politikusok vagyonosodásának nyilvánossá tétele ügyében - jelentették be a kormányellenes tüntetés szónokai. A civil és pártdemonstrációk a fővárosban és országszerte is kevésbé szóltak a március 15-i megemlékezésről, mintsem az orbáni hatalom megdöntésének fokozódó vágyáról. 

marcius_15-2015-molino.PNGTöbb ezren tüntettek vasárnap délután a fővárosban az Orbán-kormány ellen.(KÉPGALÉRIA A NOL.HU-TÓL ITT) A Keleti pályaudvartól az Astoriáig meneteltek az Új köztársaságot! című tüntetés részvevői. A demonstrációt a korábbi, internetadó, illetve a magánnyugdíjpénztárak államosítása ellen tartott tiltakozások civil szervezői jegyezték, de egy sor ellenzéki párt, s szervezet is csatlakozott hozzájuk. Műsorvezetőként Fullajtár Andrea és Kulka János lépett színpadra elsőként, a színésznő azzal kezdett: nagyon undok lesz, és elmondja milyen miniszterelnököt nem akar. Például,

akit nem érdekel az ország sorsa, aki bolondokkal veszi körül magát, aki stadionokat épít, miközben kórházakra kell a pénz. Nem akar olyan országban élni, ahol lábszagú az egész kormány, ahol egy senki sokmilliós lakást irat a fiára, és utána elszámoltatná a civileket, vagy ahol bűn zsidónak, cigánynak, melegnek, gondolkodónak lenni. "Nem én fogok elhúzni ebből az országból" - mondta befejezésül.

A demonstráció egyik szervezője, Vajda Zoltán azzal kezdte: "ünneplünk, mert lesz mit, a kártyavár össze fog dőlni". Ezután "a veszprémi, aki kiütötte a kétharmadot" - konferálta fel Kulka János Kész Zoltánt. Az újdonsült parlamenti képviselő arról beszélt, Orbán Viktor olyasféle diktátor, amilyeneknél arany vécékefét szoktak találni, miután elzavarták őket. "Nevezzük tehát ezt a világképet az éhezők és az arany vécékefék világának" - fogalmazott, hozzátéve: a civilek tudják, mi a különbség Nyugat és Kelet között. "Az egyikben az emberek döntenek a politikusokról, a másikban a politikusok döntenek az emberek vagyonából. Veszprém megtette a kötelességét, és azt kéri mindenkitől, hogy folytassátok a harcot a nemzetet kifosztó politika ellen. Veszprém lebontotta kétharmadot, és most azt kéri tőletek, főleg Tapolcától, folytassátok az utat" - fogalmazott.

Az ezt követően az Astoriára átvonuló tömeget ott Parti Nagy Lajos köszöntötte. A költő azzal kezdte: "azért állok itt, mert ez itt az unió és benne Magyarország. Szabad állampolgárok vagyok és az is akarok maradni". Beszélt arról, hogy miközben maga három éven át szatírát írt Orbán országáról, a kormányfő mára "önnön dermesztő paródiájává vált", akinek az ország a terepasztala, a nép pedig csak bábu azon. "A rendszer négy és fél millió embert ítélt halálra, képzetlenségre, szegénységre, hogy még el menni se legyenek képesek" - fogalmazott Parti Nagy, kiemelve: bízik benne, hogy a tömegben már ott az a demokratikus mag amely leváltja Orbánt, és megteremti az új magyar köztársaságot.

Ezt követően Nagy Emília tanár is a köztársaság - a szó és az eszme - hiányáról beszélt, s szerveződésre buzdított, Pletser Ágnes, a Magyar Szegénységellenes Hálózat tagja pedig az esélyegyenlőségért emelt szót. Kulka János nem csupán a "Valahol Európában" egyik betétdalát énekelte el, hanem "rendszerdöntő népszavazást" jelentett be. A referendumot 15 témában 19 kérdéssel a demonstrációt is szervező Gulyás Balázs, Lattmann Tamás és Vajda Zoltán kezdeményezik. Lattmann, aki nemzetközi jogász ezek közül több jogi kérdést ismertetett, Vajda - további kérdéseket felolvasva - a szociális igazságosság visszaállítását tűzte ki célul, míg a netadós tüntetések szervezőjeként ismertté vált Gulyás Balázs azzal zárta a demonstrációt: "itt az ideje, hogy elbontsuk Orbán önkényuralmának építőköveit", így ez a népszavazás az első lépés lehet az új Magyar Köztársaság felé.

A tervezett referendum céljait és a kérdéseket itt olvashatja!

Forrás: Népszava

Ez történt március 15-én percről percre

 

Ők kaptak idén Kossuth-díjat, Széchenyi-díjat és különböző érdemrendeket

 

Itt az Orbán-beszéd előtti balhé!

 

Orbánista támadt orbánistára a múzeum előtt

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr307273249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása