Mi a baj azzal, ha közmunkásokat munka közben lefilmeznek, s olyan szemüveggel „figyelnek meg”, amelyikbe rejtett kamerát építettek? Az ózdi polgármester szerint semmi, s ezt az elvet sokan vallják rajta kívül. Dolgozzon a pernahajder, s akkor nem kell tartania attól, ha felvétel készül róla – mondják.

Ráadásul a helyi hivatal közhírré tette a közmunkások munkarendjét, miszerint minden óra utolsó öt percében mehetnek csak el pisilni, akkor pihenhetnek, illetve reggel nyolc órakor van egy negyedórás étkezési szünetük. Így most egy kicsit

minden ózdi a közmunkások főnökének érzi magát. Elmehet mellettük peckesen, mutogathat az órájára, mondhatja, hogy „ne támaszkodj a kapán kis haver, mert még csak tizenegy óra negyven van”. S jöhet a hivatali dolgozó, akinek a kezét sem kell használnia a filmezéshez, mert a szemüvegébe van beépítve a rejtett kamera.

Azzal rögzíti majd, hogy megfelelő ütemben dudvázott-e a három éve még rendes állásban, lakatosként dolgozó férfi , akit harmincöt év munkaviszony után tettek lapátra. Most havi ötvenegyezer forintért kapál, és kénytelen tűrni, hogy még az óvodások is beszólhatnak neki, ha véletlenül lazsálni látják. Ha ezt a nyilvánvalóan elfogadhatatlan rendeletet mégis elfogadnánk, akkor mindjárt adódik a kérdés: miért nem filmezik reggeltől estig az ózdi polgármestert is? Vagy az alpolgármestert? A jegyzőt? Csak van olyan fontos az egész város ügye, mint három muskátli megfelelő beültetése a fellazított ágyásokba!

Az ózdi „megfigyelési ügy” semmi másról nem szól, csak az erőfitogtatásról, a hatalom és az annak kiszolgáltatottak dermesztően egyenlőtlen viszonyáról. Ha valóban a közmunka, és nem a közmunkások ellenőrzése lenne a cél – miként azt a polgármester azután nyilatkozta, hogy az adatvédelmi biztos aggályosnak találta az ózdi rendeletet – ahhoz nem kellene csúcstechnológiás szemüveg, de még kézi kamera sem. A munkának ugyanis egyetlen ismérve, hogy el van végezve, vagy sem. Az én szerkesztőm sem nézi most, milyen sebességgel nyomkodom egymás után a betűket, kimentem-e két mondat között megkavarni a csirkepörköltet, vagy futottam-e pihenésképp két kört a parkban, mielőtt nekiláttam. Kész van vagy nincs. Jó vagy rossz. Ennyi a lényeg.

A „termék”, vagyis a jól kigazolt ágyás, a rendesen beültetett facsemete, a megfelelően kitisztított vízelvezető árok a közmunkások esetében is ellenőrizhető. Akár naponta kimehet a munkafelügyelő, s többször, több szakaszban rápillanthat a munka tárgyára, nézhet minőséget, szakszerűséget. Le is fotózhatja, ha úgy tartja kedve. Ám akkor azonnal kibukna a közmunkaprogram rákfenéje, vagyis hogy nem valamiért, hanem valami helyett hozták létre ezt az egész elhibázott programot. Nem a valódi munka a lényege, hanem a megrendszabályozás.

DOROS JUDIT (Népszabadság)