CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Mit tesz a gerjesztett félelem?

2015. október 11. 04:24 - csú

felelem-4.PNGA menekültekkel szemben szigorúbb bánásmódot kíván a magyarok 79 százaléka. A Medián erről szóló kutatása szeptember első felében készült, amikor még nem is csaptak össze a távolról jöttek Röszkénél a magyar rendőrökkel. És már akkor is Európa legridegebb menekültelhárító rendszerénél, legkevésbé együtt érző hatóságainál, a miénknél is keményebbet kívánt a magyarok túlnyomó többsége.

Félnek. Most nem úgy, mint a pirézektől szoktak. Most tényleg. Félelmükben sokszorosnak érzik a nálunk lévő menekültek számát, elképesztően felülértékelik a veszélyeket, fertőző beteg terroristákat látnak maguk körül. Idegesek. Felpiszkálta őket a kormánypropaganda, és

le vannak nyűgözve a jól látható idegentömegtől, ami győzelmi vágyat is gerjeszt bennük, mintha valamiféle meccsen lennénk.

Az vesse a 79 százalékra az első követ, aki idegen és dinamikusan viselkedő közegben még nem szorongott. Ilyenkor ritkán marad tiszta az ember gondolkodása. A kutatás szerint például Amerikára haragszanak a menekültek után a leginkább. Erre hogy jöttek rá? Atavisztikus emlékképek támadhatnak a múlt rendszerből. Nem tartják tiszteletben szokásainkat, gondolják olyan emberekről, akik egyáltalán nem érintkeztek az életünkkel, csak átszaladnak rajtunk, ahogy a lábuk bírja.

Megértjük, hogy az itt élők többsége kimenekülne az együttérzés e helyzetben megoldhatatlannak látszó parancsa alól, hogy nem látják a menekülő családok tízezreit, amint védik magukat és a gyerekeiket. Értjük, de bármennyire sajnáljuk, nem tarthatunk a többséggel. Most nincs igaza. (nol.hu)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr147953354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása