Tényleg örülnék neki, ha a kormánypárti képviselők szaván fognák Szél Bernadettet. Az LMP társelnökének, a Nemzeti Minimum program egyik kezdeményezőjének igaza van: teljesen mindegy, ki a beterjesztő, az ellenzéki javaslattevők megszavaznák akár a kabinet terveit is a gyermekéhezés felszámolására. A demokratikus ellenzék kommunikációs bravúrja, hogy a migránsokkal való riogatás, a közvélemény kormányoldalról történő manipulálása közben képes volt napirendre tűzni a gyermekéhezés problémáját.
Orbán pártja azonban saját csapdájában vergődött, ezért volt a látszólagos zavarodottság a Fideszen belül.
Véleményem szerint nem lehetett tudatos színjáték része, hogy Balog Zoltán "emberminiszter" megszavazta a Nemzeti Minimum program parlamenti tárgyalását, más kormánypártiak tartózkodtak, míg a többség leszavazta a javaslatot. Amint egy kérdéskörben szó szerint nemzeti egység jönne létre, amint valamiben egyetértenének a parlamenti pártok, a gyűlöletbeszéd jól bevált stratégiája csődöt mondana, horribile dictu: úgy tűnne, elkezdődött a konszolidáció régen várt időszaka hazánkban. Márpedig a kabinet a konszolidációnak még a látszatát is el kívánja kerülni, hiszen magától a miniszterelnöktől tudjuk, hogy az a gyengeség szinonimája. A kormánypárti politikusok több mint egy évtizedes retorikája egyébként is az ellenzék teljes megbélyegzésén alapul. Eddig úgyszólván minden javaslatot gondolkodás nélkül lesöpörtek az asztalról, ami a másik politikai térfélről származott. Jól tudják, hogy a Fidesz törzsszavazóira a baloldal iránti mélységes gyűlölet a jellemző. A szavazótábor egyben tartása pedig jelenleg mindenképpen prioritást élvez számukra. Ugyanakkor érzékelik a közvélemény egészének nyomását is magukon; ezért folyamodtak felháborító, esetenként nevetséges magyarázkodáshoz Hegedűs Zsuzsától Révész Máriuszig, ezért uralkodott megosztottság még a kormánypárton belül is.
Tulajdonképpen ennek kapcsán vált nyilvánvalóvá, hogy az alkotmányozó többség elvesztése nem csupán szimbolikus jelentőséggel bír. A kétharmados teljhatalom birtokában Orbán Viktor nem arra törekedett, hogy jó kormányzással biztosítsa önmaga számára több cikluson át tartó regnálását, ahogy pedig a demokrácia klasszikus játékszabályai megkövetelnék. Ellenkezőleg: közjogi eszközökkel próbálta lehetetlenné tenni az ellenzék számára a győzelmet, miközben szakpolitikusai feltűnő hozzá nem értésről tettek tanúságot, tönkretéve az oktatástól az egészségügyig szinte mindent.
A gyermekéhezés problémájának napirendre kerülése rávilágított, hogy legkésőbb a Fidesz veszprémi veresége után a szó legjobb értelmében el kellett volna kezdeni végre kormányozni. Az értelmetlen beruházásokba ölt milliárdokat, tetszik, nem tetszik, muszáj a társadalmi ellátórendszerekre fordítani, mert a mindenhatóság véget ért. A szavazópolgár kíméletlenül szankcionálni fogja a kabinet szociális érzéketlenségét 2018-ban. Ezt egyesek a jelek szerint már a kormányoldalon is felismerték. Visszatetsző, hogy a nemzetközi sajtóban tekintélyelvű megoldásait éppen az a kormányfő propagálja, akinek országában 200 ezer gyermek éhezik.
Forrás: Beck Tamás (Népszava)
