November igen sok tragikus eseményt hordozott az ötvenhatos forradalomhoz kapcsolódóan. Közel hatvan évvel az események után érdemes lenne hideg fejjel megvizsgálni a mítoszok és jelképek hatásának és társadalmi üzenetének jellegét.

Csepelen azért is különösen érdekes lehet ez a kérdés, mert vannak intézmények, melyek névadói az 56-os események hatása alatt sokkal inkább az elkövetett erőszaknak és kevésbé a szabadságnak és a fejlődésnek lettek a jelképei.

Tóth Ilona, akiről a Fidesz vezetés a csepeli szakorvosi rendelőt elnevezte - a vád szerint – 1956. november 18-án az ellenállók egy csoportja által a Domonkos utcai szükségkórházba bevitt ávós ruhába öltözött embert különös kegyetlenséggel megölte.

(„Először megkísérelte túlaltatni, majd benzint, illetve levegőinjekciót fecskendezett a nyakába, karjába, szívébe, s miután egyik gyilkossági kísérlet sem sikerült a mosdóba vonszolt férfit bicskával szíven szúrta”R 2015/10)

A húszas éveinek elején járó medikát a bíróság halálra ítélte!

Az ítéletet végrehajtották!

A rendszerváltás utáni újratárgyalás a vádlottat felmentette Tóth Ilonát rehabilitálta!

De rehabilitálta-e bírói ítélet a gondolatot, ami a forradalmi eseményekhez kapcsolódó kegyetlenségeket és embertelenségeket tartalmazta?

Nem gondolom, hogy a mostani generációknak lenne a feladata és a felelőssége a több mint fél évszázados összekuszálódott tényeknek a kibogozása. Bárgyú és felelőtlen vállalkozás volt a csepeli politika részéről 2010 után, ennek a soha teljesen be nem hegedő sebnek a feltépése. Nem csak emberi sorsokat, hanem aktualitását vesztett eszméket állítottak a politikai küzdelmek homlokterébe azért, hogy a számukra akkor kínálkozó kedvező helyzet lehetőségeit a lehető legnagyobb mértékben kiaknázhassák.

Nem kétséges, hogy azzal a szándékkal, hogy „az ellenség izzó gyűlöletét” felkeltsék, és rögzítsék híveikben.

Csak ezzel a rendszerváltás legfontosabb erényét, a békés átmenetet is kérdőjelbe tették.

Az ellenségkép megalkotásával nem csak a feszültséget, hanem a megegyezés és a kiegyezés lehetőségeit is a kizártság kategóriájába űzték. A mesterségesen kialakított újabb feszültséggócok közepette megszűnt a párbeszéd lehetősége Csepelen a politikai ellenfelek között. Ebben a helyzetben nincs meg a lehetősége a demokratikus működésnek.

Lappangó gyűlölet, visszafojtott indulatok, és ellenségesség mutatja, hogy a rendszer nagyon beteg. (Ezt nem csökkenti, inkább tetézi, az idei „kommunistázó” a kőbe vésett módon sehol meg nem jelent Szolzsenyicinnek tulajdonított idézet kőkockába vésetése a Szent Imre téri 56-os emlékmű közvetlen közelében.)

A mindenkori politikai hatalom képviselőinek minőségét és rátermettségét nem az mutatja, hogy hogyan tudja a társadalmi feszültséget szítani, hanem az, hogy hogyan tudja a békét megteremteni.

A mindig is meglévő emberi ellentéteket arra a minimális szintre csökkenteni, ahol nem a belső és külső háborúskodásnak, hanem az alkotó munkában megjelenő közös célnak elsőbbsége van a rombolással szemben. A mostaniak ebben nem jeleskednek!

A békétlenség megteremtése a céljuk, mert csak ez a közeg alkalmas arra, hogy igaztalanságaik, félrevezető megnyilvánulásaik, és átveréseik magyarázatát megtalálják!  

A mostani generációk sem megváltoztatni, sem megoldani nem tudják a történelem elmúlt tragédiáit. Csupán azért felelősek, hogy milyen példaképeket állítanak és milyen jelenségnek vagy folyamatnak adnak pozitív előjelet.

Úgy gondolom, hogy Tóth Ilonáról elnevezni egy egészségügyi intézményt, több mint kényes kérdés volt, és maradt. Névadóiról nem a bátorság, sokkal inkább a politikai vakság juthat a szemlélő eszébe.

Azt is gondolom, hogy a névadást sokkal inkább hajtotta a dac, vagy bizonyos politikai köröknek mutatott pozitív gesztus, a történelmi múlt egyes eseményeitől való elhatárolódás, mint a józan mérlegelés. Mert lehet Tóth Ilonát, mint a forradalom ifjú női mártírját megnevezni, de kétségtelen tény, hogy a névvel összekapcsolódó nemzetközi értékelések és fogalmak egészen mást mutatnak.

Tóth Ilona neve mind a megtorlást maguk számára igazolásként felmutatóknak, mint ellenfeleiknek egyaránt - igaz, hogy ellentétes előjellel de - a brutális kegyetlenséget szimbolizálja.

A névadás pedig ennek a magatartásnak a megjelenítését, sőt dicsőségét mintázza Csepelen!