CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke: veszélyes nyelvcsapások

2015. december 14. 05:59 - csú

bekepzelt_holyagkent-777.pngTegnap már jeleztük, ma megerősítjük: Németh Szilárdot a Fidesz kongresszusa vasárnap a párt alelnökévé választotta. A Csepelen jól ismert politikus  karrierjének újabb állomására érve, megválasztása utáni első, úgynevezett szűzbeszédét a XXI. kerületi önkormányzat hivatalos szócsöve, a csepel.hu tegnap délután szó szerint közölte. Azt már elhallgatta az egyébként Németh Szilárd által is kreált kerületi lakájmédia, hogy a rezsikommandós főnökön kívül kit választottak még be a Fidesz vezérkarába. 

Minket azonban ez sem riaszt vissza attól, hogy néhány veretes mondatot kiragadjunk a csúcsokra emelkedett földink szűzbeszédéből. Németh Szilárd többféle minőségében is beszélt. Egyebek között azt mondta:

A túravezető: "Tovább kell mennünk azon az úton, amelynek során minden mindenkinek éreznie kell az előrelépés lehetőségét a saját életében..."

A szerencse birkózó fia: "Én bizonyos értelemben szerencsés ember vagyok, mert a magyar birkózó családban is ezt a felfogást tanulhattam meg. A birkózás olyan, mint a tisztességes, felelősségteljes politika: megtanít becsülettel nyerni, s emelt fővel veszíteni. Ez a méltányosság a sportszerűség alapja, ez ad esélyt céljaink elérésére, ez ad erőt a felkészülésre, az izzadságos, kemény munkára. Ezért kell összekapaszkodnunk, ezért kell megküzdenünk!"

A nosztalgiázó kerítő: "Nevén nevezzük a dolgokat: A kerítés az kerítés"...."Bizony mi sem gondoltuk, amikor Rogán Tónival – egy, szó szerint és átvitt értelemben is fagyos, szeles januári napon – elindultunk a csepeli erőmű elé az első rezsicsökkentést bejelenteni, hogy mind ennek, a megspórolt forintokon túl, milyen nagyszerű nemzetösszetartó ereje is lesz."....

A mániákus fröcsögő: "A baloldal sem változott, a széles nyelvcsapás is megmaradt, csak az iránya változott, Moszkvából Brüsszelbe helyeződött át. A balliberálisok ezzel nemcsak hátba támadják, de komoly veszélybe, akár a terroristák karjába is sodorják Magyarországot, s velünk együtt egész Európát."

Hát nem szép?! Szerintünk a legszebb, sőt gyönyörű, mert a szűzbeszéd most utolsóként idézett részletéből megtudhattuk, hogy a nyelvcsapások az áthelyeződés után hátbatámadásra és arra is alkalmasak, hogy a terroristák karjába sodorják Magyarországot.

Ez felülmúlhatatlan! Ezért kell vigyáznia Németh Szilárdnak a nyelvcsapásokkal! 

Nem fokozzuk, nem folytatjuk.Ez már a csúcs. Németh Szilárd csúcsa. Na, itt kéne abbahagyni...

anzágo

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr578170108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CsepeliBlogos 2015.12.14. 10:51:51

Tisztelt An-Zá-Go!
Vannak különböző megközelítések, de egy szerintem nagyon fontos:
Németh Szilárd országos alelnöke lett egy olyan pártnak-amely most is megnyerné a választásokat.
Szenteczki János fővárosi alelnöke egy olyan pártnak amely 10% alatt áll( és szj. sok munkát ad a Bíróságoknak)
Borka Szász Tamás alelnöke egy olyan pártnak amelyet alig lehet mérni.(és nem is csepeli)
Savanyú a szőlő,pedig a termés az idei évben nagyon rendben van.

László Fogarasi 2015.12.15. 08:16:26

Hát, nagy időket élünk, szentigaz. Persze most is akadnak undorkodók, akik nem tudnak örülni, hogy egy erős csepeli bástyával erősödik a pártvezetés. Szerintük Szilárd csak golyófogónak kell most, hogy legdrágább miniszterelnökünk élete veszélyben forog. Meg a Vádiratot emlegetik, amelyben majd Bástya elvtársat második helyen akarják megölni.
De én ezeknek sorosbérenc brüsszelitáknak csak azt vetem oda, hogy coki! Meg hogy : Eb ura fakó!
Szerintem hajrá Szilárd, gyerünk tovább! nekünk az lenne a legjobb, ha te lennék a Párt elnöke!
süti beállítások módosítása