Sokak szerint a szakszervezet halott. Legalábbis nálunk. Meg Közép- és Kelet-Európában mindenfelé.

Lehet, hogy sok jel mutat erre, de ha nem vagyunk politikailag beágyazott nemzeti oligarchák, multinacionális cégek menedzserei, vagy személyes különalkura képes, százmilliót kereső herevasalt celebek, akkor nem érdemes ennek olyan nagyon örülni. Ha erősebb volna a munkavállalói érdekvédelem, előbbre tartanánk a nyugat-európai bérekhez való felzárkózásban. Jobban és nagyobb biztonságban élnénk. Az ugyanis biztosan nem igaz, hogy ha a magyar melós elmegy Németországba, akkor

annyival jobban dolgozik, mint amennyivel több fizetést kap.

Azt is szokták mondani, hogy a tőke globális, a munkaerő pedig lokális. Azért szervezik ki a fejlett országok a termelést a kevésbé fejlettekbe, mert ott nemcsak olcsóbb a munkaerő, hanem kevésbé vagy egyáltalán nem szervezett. Ezért is annyira olcsó. Így aztán hiába maradnak erősek a szakszervezetek a fejlett országokban, fújhatják a jogaikat, mert kiszolgáltatott kartársaik másutt a nyugati bérek töredékéért hajlandók elvégezni ugyanazt a munkát.

Igaz ugyan, hogy mindenfelé gyengültek a szakszervezetek – de azért Észak- és Nyugat-Európában mégsem annyira, mint a posztkommunista térségben. Egyrészt, mert ott valódi szolidaritás tartotta össze őket – ezért képesek voltak szükség esetén mozgósítani, hatalmas demonstrációkat tartani. Másrészt az állam sem min­denütt igyekezett megtörni, felmorzsolni őket. Ha másért nem, a társadalmi béke érdekében, vagy azért, mert a fizetéssel és a jogokkal együtt a vásárlóerő is el szokott tűnni, akkor pedig hiába gyártják akármilyen olcsón és termelékenyen a sok árut.

Nálunk az úgynevezett baloldal a nemzetközi nagytőkének szolgáltatta ki a munkavállalókat, a jobboldal pedig a telhetetlen hazai oligarcháknak. Egy ideig úgy tűnhetett, a fejlett pénzügyi technikákkal hazaáramoltatott profitból annál könnyebb jó fizetést vagy kielégítő szociális ellátást adni a centrumban a dolgozó vagy munkát kereső munkavállalóknak, minél jobban kizsákmányolják a periférián a munkaerőt. Csakhogy – itt Európában már elég jól látszik – a kiszolgáltatottság is visszacsurog, szép lassan alámossa a bérszínvonalat és a biztonságot egyaránt. A munkás egész évben élni akar – a tőkés csak azokra a jól megszámolt percekre hajlandó fizetni, amíg dolgozik. Ennek érdekében a jogfosztásnak széles eszköztára jött létre, és terjed a fejlett világ felé – említsük most csak a munkaerő-kölcsönzés intézményét.

Ezt ismerték fel az IG Metall, a legnagyobb német szakszervezeti szövetség vezetői, amikor a magyar Vasas Szakszervezeti Szövetséggel tanácsadással és képzéssel foglalkozó közös nemzetközi partnerségi irodát nyitottak Győrben. Ha az érdekvédelem is nem lesz nemzetközivé, akkor a periféria kiszolgáltatottsága eléri és lassan megfojtja a centrum biztonságát.

TANÁCS iSTVÁN

Forrás: Népszabadság