Megint esős március 15-ike volt. Az illiberális Orbán a liberális márciusi ifjakról beszélt, de a bértámogatók hangos éljenzésétől nem hallotta meg mit követel a „nép”, a rendőrsorfallal néhány utcával odébb szorított tömeg. Az oktatás szabadságának visszaadását, a tankötelezettség meghosszabbítását, az érdekegyeztetés visszaállítását, a tankönyv-monopólium megszüntetését. Az egészségügy rendbetételét, az évek során elvett demokratikus jogok visszakövetelését. Az Európához tartozást.

Most megint valaki megpróbálta kisajátítani, államosítani a márciusi gondolatot. Valaki olyan állt ki a múzeum elé, aki elfelejtette, honnan jött. Aki összetéveszti

Bécset Brüsszellel. Akinek politikai tisztánlátását elhomályosítja a hatalom mámora. A hat éve tartó sikersorozat, a földre kényszerített ellenzék, a megnyert külső-belső „háborúk”, amelyek diadalmenetét csak időnként szakította meg egy-egy kisebb kudarc.

Az állami ünnepség szónoka nem szereti Budapestet. Nem tanult korábbi századok márciusainak történetéből. A lebontott diktatúra köveiből építi a magáét. Nem fogja fel, hogy egyetlen diktatúra sem örök. A királyokat is megfosztják trónjuktól. Az egykori kollégiumi szobatársak között is lehetnek Brútuszok…

Forrás: Somfai Péter (Népszava)