CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Kényszerállamosítanák az alapítványi szakiskolákat

2016. április 13. 04:32 - csú

fogja_a_fejet-javitott_1.PNGA korábban az önkormányzatok által működtetett szakképző iskolák 2013-ban a Klik alá kerültek, majd 2015-ben átvette őket a Nemzetgazdasági Minisztérium és létrehozta számukra a Klikhez hasonló úgynevezett „szakképzési centrumokat", megyénként egyet vagy kettőt és a fővárosban ötöt. A rendszerbe azonban nem kerültek be az alapítványok által fenntartott szakiskolák. Ezek többnyire olyan szakmákat tanítanak, amelyek az állami rendszerben nem elérhetők. Viszont az állam ezeket is szeretné bekebelezni, arra kényszeríteni, hogy működjenek együtt a szakképzési centrumokkal.

Erre egyebek mellett a fejkvóta korlátozásával próbálják rákényszeríteni az alapítványi szakiskolákat.

Az állam évenként megadja, mely szakmák képzését támogatja a fejkvótával korlátlanul, korlátozottan és egyáltalán nem. Az alapítványi iskolák által oktatott szakmák a korlátozottan támogatott kategóriába esnek általában, ám itt a minisztérium darabra megadja, hogy az egyes iskolafenntartók hány támogatott helyet kapnak. Az alapítványiak nem sokat. A támogatott helyek túlnyomó részét ugyanis a szakképzési centrumoknak átadott iskolák kapják.

Idén januárban újabb rendelet, újabb kényszerítő eszköz jött ki. Eszerint a magánfenntartású szakiskoláknak a helyi szakképzési centrum tagintézményévé, vagy pedig egy már tagintézmény iskola telephelyévé kell válniuk - emlékeztett a 444.hu. Ezzel az alapítványok, amelyek kifejezetten egy-egy ilyen iskola működtetésére alakultak, elveszítenék működésük célját és így lényegében meg is kellene szűnniük. Az iskolák átadása pedig úgy történne, hogy eszközeiket, vagyonukat ingyenes használatra kapná meg az állami szakképzési centrum. Ezt nevezi a 444.hu cikkírója az iskolák téeszesítésének. Aki ezt nem fogadja el, az a 2016 őszén induló iskolaévben már nem indíthat új évfolyamot.

Az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete (AME) tárgyalásokat kezdeményezett egyebek mellett a jelenlegi rendelet eltörlésére, magán szakképzési centrumok létrehozására és a az állami szakképzési centrumokhoz társulási formában való kapcsolódásra, de a minisztérium egyelőre nem enged.

A „téeszesítés" a 444.hu szerint mintegy kétszázhúsz magániskolát érint országosan.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr898580340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása