Tudták önök, hogy a csepeli lomtalanításnak van margója? Hogy eddig csak a koszt látták és a bűzt érezték a lomtalanítás miatt? Nagy hiba! A fideszes városvezetők egyik szócsöve, az Ábel Attila alpolgármester és a Vida István felelős kiadó vezető nevéhez fűződő csepel.hu megmutatta a csepelieknek, hogy a lomtalanításnak bizony-bizony margója is van. Ott már előre mentegetik a politikusi és hatósági mundér becsületét. A baj csak az, hogy a csepeli utcák, terek látványa szöges ellentétben áll az Ábel-Vida páros kísérletével. Ennek ellenére közöljük a szócső cikkét, mert figyelemre méltó (használt) elemek vannak benne a rengetek lom és kosz mellett:
"A csepeli lomtalanítás margójára
Csepelen június 29-től július 11-ig tart a lomtalanítás, amely most sem múlik el szabálysértések nélkül, noha a szabályok szigorítása eredményeként javult a helyzet a korábbi évekhez képest. A legnagyobb gondot az úgynevezett „lomisok” jelentik, akik rendre megjelennek azokon a helyeken, ahol felgyülemlik az elszállításra váró kacat. Nem kevésbé bosszantó, hogy a lakók veszélyes hulladékokat is az utcákra hordanak a lomtalanítás során.
Július 5-én a Királyerdőben tartottak lomtalanítást. Egy-egy helyen hatalmas kupacokban tornyosultak a különféle limlomok, bútordarabok, elhasznált tárgyak, miegyebek. Körülöttük pedig a már említett „lomisok” tanyáztak, akik turkáltak a lomok között értékesebb darabok után kutatva. Talán a legnagyobb lomhalom a Királyerdei Művelődési Ház melletti szabad parkolóban gyűlt össze. Jól látható volt, hogy a veszélyes hulladéknak számító festékeket, gyógyszereket, gumiabroncsokat is kitettek az emberek. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. munkatársai egyre-másra szállították el a hulladékot, de csak több forduló után csökkent a temérdek szemét.
Veszelka László, a csepeli közterület-felügyelet megbízott igazgatóhelyettese ezt mondta:
- Noha a szigorúbb szabályok eredményeként már kisebb a felfordulás a lomtalanítás idején, mint korábban, idén is a tavalyihoz hasonló gondokkal nézünk szembe. A „lomisok” előre tudják, hol tartanak lomtalanítást az országban vagy Budapesten, aztán ellepik a környéket. Többségük nem csepeli, hanem az ország vagy a főváros különféle részeiről gyűlnek össze. Csapatokban járnak, még külföldre is elutaznak a lomizás hírére. Az általuk értékesebbnek vélt tárgyak után kutatnak, amelyeket aztán bolhapiacokon eladnak. Közben folyton szemetelnek, zavarják a környék nyugalmát.
- Mit tehetnek ellenük?
- Tudni kell, hogy a jogszabályok értelmében a lomtalanítás idején az utcára kihordott kacatok tulajdonosa a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. A rendőrség eljárást indíthat azok ellen, akik a lomot megdézsmálják, ez ugyanis tulajdon elleni szabálysértésnek minősül. Szoros együttműködésben dolgozunk a rendőrséggel, ha ilyen esetet észlelünk, azonnal értesítjük őket és kiérkezésükig visszatartjuk az elkövetőket A közterület-felügyelet helyszíni szabálysértési bírságot szabhat ki, ha a „lomizóknak” nincs területfoglalási engedélyük vagy vétenek a köztisztasági szabályok ellen. Az sem megengedett, hogy más helyekről Csepelre hordják a szemetet. Ha ezt észleljük, a szállítótól elkérjük a lakcímkártyáját. A bírság összege 5-50 ezer forint között lehet. Nem egy esetben szabtunk ki bírságot, de a tettenérés nem könnyű.
- Mit tehetnek a lakók?
- Azt kérjük tőlük, hogy azonnal jelentsék a szabálysértés esetét a csepeli közterület-felügyelet éjjel-nappal hívható telefonszámán: 278-0150. A közterület-felügyelők csak tettenérés esetén intézkedhetnek, ezért fontos, hogy időben tájékoztassanak minket. Segítenek azzal is, ha felírják a gyanús gépjármű rendszámát vagy más módon adnak pontos tájékoztatást a közrendet zavaró esetekről. A térfigyelő kamerákon keresztül is figyeljük a „lomisok” tevékenységét.
- Milyen visszajelzések érkeznek a lakóktól?
- Főleg arra panaszkodnak, hogy a „lomisok” zajonganak, szemetelnek. Szólnak nekünk, mi pedig intézkedünk, noha nem tudunk jelen lenni mindenhol. Köszönő leveleket is kaptunk, ezeket a közösségi oldalakon is meg szokták osztani.
A Királyerdei Művelődési Ház parkolójában, a szeméthegyek között „lomisokat” is megkérdeztünk, de csak név nélkül mondták a magukét.
- Semmit nem gyűjtünk, mert nincsen mit -- tárta szét a karját egy középkorú férfi néhány társa kíséretében. – Csupa szemét minden, nincsen egy értékesebb darab.
- Akkor miért strázsálnak itt?
- Hátha mégis találunk valamit… Tizenhat éve lomizok, eddig szerencsém volt.
- Mi lesz, ha megbüntetik?
- Már megbüntettek. Tízezer forint bírságot szabtak ki rám.
- Hogy tudja majd befizetni?
- Hogy?! Sehogy! Majd közmunkán ledolgozom.
Péterfalvi Tamás lakó így vélekedett:
- Mérhetetlenül megalázó, európaiatlan, ami a lomtalanítás idején történik. Felháborító, ami itt folyik, és ez az egész rendszerre érvényes. Egy hete folyamatosan pakolják ki a kacatokat, holott csak egy nappal korábban szabadna az utcákra kitenni a lomokat. Általában este 11 óra körül fekszem le, de a „lomisok” még akkor is nagy ricsajjal verik szét a cuccokat gátlástalanul. De ez talán nem is az ő hibájuk, hanem a rendszeré, amely ezt eltűri. A lomtalanítást egy zárt helyen kéne végezni, ahová beléptető kapukon keresztül lehetne behordani a kacatokat. Ez volna egy európai megoldás.
Gáli Endréné lakó véleménye:
- Itt lakom a környéken. Én magam ritkán teszek ki bármit is az utcára lomtalanítás idején. A „lomisok” annyira nem zavarnak; kiválogatják, amire szükségük van, aztán továbbállnak. Szerintem most kisebb a felfordulás, mint régebben. A kukások gyorsan elhordják a lomokat, és helyreáll a rend
Cs. A."
Az idézett cikk és a fotók forrása: csepel.hu