Van pénz az alapjövedelem bevezetésére, és attól sem feltétlenül kell tartani, hogy egy rendszeres alapjuttatás a munkaerőpiacról való tömeges kivonuláshoz vezetne – nyilatkozta a 168 Órának Misetics Bálint szociálpolitikus. A téma szakértője szerint Magyarországon az emberek többsége nincs tisztában az alapjövedelem lényegével, így egyelőre érdemben nem is tudnának állást foglalni a kérdésben. Pedig fontos lenne eldönteni, járhat-e „a semmiért valami”, s hogy vajon tényleg a semmiért járna-e.

– Az elmúlt napokban több pártvezető, köztük Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc is élesen bírálta a feltétel nélküli alapjövedelemnek pusztán a felvetését is. Politikusok akkor szoktak ilyen sarkosan fogalmazni, ha érzik maguk mögött a társadalmi támogatottságot. Ebben az esetben az alapjövedelem általános elutasítását.

– Részben megalapozottan gondolhatják ezek a politikusok, hogy a magyar társadalom jelenleg nem támogatná egy feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését. A kormányfő nyilván emiatt beszélt ennyire elutasítóan – és vérlázító módon Magyarország „etnikai viszonyaira” utalva – az alapjövedelemről. Ez azért is sokatmondó, mert

rámutat a jóléti ellátásokkal kapcsolatos társadalmi attitűdök és az etnikai előítéletek összefonódására. Másrészt viszont az, hogy Orbán Viktor egyáltalán állást foglalt a kérdésben, jelzi, az alapjövedelem egyre fontosabb társadalompolitikai reformgondolatnak számít.

– Akkor tisztázzuk: mi az a feltétel nélküli alapjövedelem?

– A többé-kevésbé konszenzusos definíció szerint az alapjövedelem egy olyan rendszeres pénzbeli juttatás, amelyet egy politikai közösség (vagyis az azt megjelenítő állam) minden tagja számára egyéni alapon biztosít, anyagi helyzettől függetlenül és munkakötelezettség nélkül.

– A közvélemény is ismeri ezt a definíciót?

– A közélet iránt fogékony réteg egyre inkább, ám az tény, hogy a társadalom nagyobb részének még nem volt alkalma érdemben megismerkedni az alapjövedelem gondolatával. Ez jól látható abból, hogy az embereknek az alapjövedelemről alkotott véleménye alapvetően befolyásolható a kérdés megfogalmazásával. Két közvélemény-kutatás volt a témában. A Századvég nagyjából úgy tette föl a kérdést: támogatná-e az alapjövedelem bevezetését, ha egyúttal kivezetésre kerülnének a jóléti ellátások ismert formái? A nagy többség persze elutasította az ötletet. A Párbeszédhez kötődő Megújuló Magyarországért Alapítvány által megrendelt kutatásban viszont azt kérdezték: támogatná-e az alapjövedelem bevezetését, ha így az alacsony és közepes bérek is emelkednének? Ebben az esetben viszont a támogatók aránya volt kiugróan magas. Vagyis egyelőre nem tudjuk pontosan, mit gondol az alapjövedelemről a magyar társadalom.

– A definíció nem szól az alapjövedelem mértékéről. Pedig nyilván kulcskérdés.

– Természetesen, hiszen például egy alacsony összegű alapjövedelem viszonylag gyorsan bevezethető lenne, ám egy olyan összeg, ami fedezi a létminimumot, már nagyságrendekkel nagyobb állami kiadást – és újraelosztást – jelentene.

– Ön elkötelezett az alapjövedelem mellett?

– Igen. Hosszú távon kívánatos és megvalósítható társadalmi reformnak tartom.

– Mivel szokott érvelni mellette?

– Az egyik legfontosabb érv az, hogy kiemelkedően hatásos eszköz volna a szegénység és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére.

– Miért?

– Például azért, mert egy univerzális ellátással sokkal hatékonyabban érhetők el a szegénységben élők, mint a rászorultsági elv alapján célzott támogatásokkal. Egy régebbi hazai kutatás szerint például a jogosultak közel fele nem vette vagy nem tudta igénybe venni a rendszeres szociális segélyt. A rászorultságelvű juttatások – főleg az információhiány, a bonyolult adminisztráció, illetve a stigmatizációtól való félelem miatt – a jogosultaknak mindig csak egy részét érik el. Az alapjövedelemből viszont senki nem maradna ki, létrejönne egy egységes „jövedelempadló”, erre rakódna rá minden más bér és juttatás. Azt is fontosnak tartom, hogy az alapjövedelem annak az alapelvnek az elismerését és intézményesítését jelentené, hogy van a megélhetésnek egy olyan szintje, amelyhez – ahogy Hilscher Rezső, a 20. század kiemelkedő szociálpolitikai gondolkodója fogalmazott – „minden embernek, társadalmi tagságánál fogva, joga van”. Az univerzális ellátások ráadásul nemcsak kifejezik a szolidaritást, hanem erősíthetik is, mivel nem állítják szembe egymással „a rászorulókat” a náluk csak valamivel jobb helyzetben lévőkkel.

– Milyen érve van még?

– Paradox módon egy ellenérv cáfolata, hiszen az elutasítás leggyakoribb oka az a félelem, hogy alapjövedelem mellett az emberek nem akarnak majd dolgozni. Ez azonban ebben a formában nem állja meg a helyét. Egyrészt a szegénység nemcsak következménye, hanem oka is a munkanélküliségnek. Másrészt a negatív jövedelemadóval végzett nagyszabású észak-amerikai kísérletek azt mutatták, hogy egy alapjövedelem jellegű támogatás nem vezet a munkaerőpiacról való tömeges kivonuláshoz. Végül az alapjövedelem bizonyos szempontból kisebb ellenösztönzőt jelentene a munkavállalásra, mint azok a jelenleg alkalmazott jóléti juttatások, amelyek egy bizonyos minimumszintig egészítik ki a rászorultak jövedelmét, vagyis minden plusz jövedelem mérsékli a támogatás összegét. Könnyen belátható, hogy alapjövedelem mellett viszont minden megkeresett plusz forinttal növekedne a háztartás jövedelme, vagyis jobban megéri munkát vállalni.

– Említett egy ellenérvet. Akad még?

– Van egy fontos etikai kifogás az alapjövedelemmel szemben, mivel tagadja azt az alapelvet, hogy „aki nem dolgozik, ne is egyék”.

– Ez egy közmondás. Nem lenne igaz?

– Eltekintve attól, hogy a közmondás eredeti forrásában – Pál apostol egyik levelében – nem pont erről volt szó, a társadalmak ma sem így működnek. Kevesen vonnák kétségbe például, hogy a munkaképtelenek, az idősek, a gyerekek vagy a diákok akkor is jogosultak a megélhetésre, ha nem végeznek bérmunkát. De ezt a bölcsességet azokon sem szokás számon kérni, akik pél­­dául akkora vagyont örökölnek, amiből munka nélkül is vígan meg tudnak élni.

– Akkor nézzük a munkaképes korú, de nem dolgozó felnőtteket!

– Nem állítom, hogy ne kellene komolyan venni ezt az erkölcsi kifogást. Az alapjövedelem híveinek sem lehet az a célja, hogy a társadalom egy része továbbra is az elsődleges munkaerőpiacról való kirekesztettségre legyen kárhoztatva. Ennek a helyzetnek a megoldását pedig nyilvánvaló naivitás volna önmagában egy alapjövedelem bevezetésétől várni.

– Milyen ellenérv van még?

– Gyakori kifogás, hogy erre az egészre nincs pénz.

– Tényleg, miből finanszírozható az alapjövedelem?

– Az európai jóléti államokban alapvetően az újraelosztás rendszerét kellene hozzá átalakítani, hiszen nem adhatnak több pénzt a társadalom egy részének, anélkül hogy azt máshonnan ne vennék el.

– Rendben, de konkrétan mibe kerül?

– Ez az alapjövedelem szintjétől függ. Magyarországon két kidolgozott javaslat áll rendelkezésre, a LÉT munkacsoporté és a Párbeszédé: ezek egyaránt 25-50 ezer forintos alapjövedelemmel számolnak a gyermekek és a felnőttek esetében, és részletesen írnak az alapjövedelem által kiváltott juttatásokról és a finanszírozás módjáról is. A labda szerintem emiatt inkább az alapjövedelem ellenzőinek a térfelén pattog: mutassák meg, hol voltak pontatlanok vagy indokolatlanul optimisták ezek a javaslatok.

– Nem veszélyes bevezetni egy ekkora újítást?

– Minden jelentős társadalmi reformnak vannak veszélyei. Az alapjövedelem „lépcsőzetes” bevezetésének Magyarországon is adódik két kézenfekvő terepe. Az egyik a már jelenleg is létező, gyermekek után járó „alapjövedelem”, vagyis az univerzális családi pótlék radikális emelése. A másik egy állampolgári alapnyugdíj bevezetése volna, ami feltétel nélkül járna minden nyugdíjas korúnak. A szegénység és a társadalmi egyenlőtlenség enyhítése biztosan nem várhat addig, ameddig a társadalom magáévá teszi a feltétel nélküli alapjövedelem eszméjét. Először arra van szükség, hogy a társadalommal elfogadtassuk azt az alapelvet: a közösség egyetlen tagját sem hagyjuk nyomorban élni, nem hagyunk senkit fázni, nem engedjük, hogy bármelyikünket utcára tegyék és így tovább.

– És mikor érkezhetünk el az alapjövedelem bevezetéséhez?

– Tény, hogy jelenleg egyetlen európai államban sincs napirenden egy feltétel nélküli alapjövedelem azonnali bevezetése, és én is úgy gondolom, hogy a szegénység és a szélsőséges társadalmi egyenlőtlenségek elleni küzdelemben ma valószínűleg nem ez a legsürgősebb feladat. Időszerűbb lenne egy kiterjedt szociális bérlakásprogram, illetve egy érdemi lakásfenntartási támogatási rendszer kialakítása – ezekben a kérdésekben legalább kevesebben feszegetnék a „semmiért jár valami” típusú dilemmát. Az elvben alanyi jogon járó szolgáltatások minőségének a javítása és az ezekhez való hozzáférés kirívó egyenlőtlenségeinek a csökkentése is sürgetőbb feladat az alapjövedelemhez képest. A szegénység elleni küzdelemben az egyik leghatékonyabb fegyver a mindenki által hozzáférhető, ingyenes, minőségi közoktatás és egészségügyi ellátás, ám az állam jelenleg ezt is képtelen biztosítani – az oktatás esetében pedig kifejezetten ez ellen dolgozik.

Cseri Péter

Forrás: 168 óra