Legutóbb a KSH kongatott vészharangot (pedig tőlük ez meglehetősen szokatlan), azt állítván, hogy ha nem történik valami érdemi változás, néhány éven belül újabb 370 ezer ember – hozzávetőleg annyian, mint ahányan Szegeden, Debrecenben élnek -, hagyhatja el az országot, Nyugaton keresve a boldogulását.
Ez nem valami liberális „siránkozás”, mert mielőtt leírták a következtetésüket, mintegy 1500 embert kérdeztek meg, és ennek az adatait értékelték. Akik bevallották, mire készülnek, többségükben jól képzett fiatalok, legfeljebb középkorúak. És ha ehhez hozzászámítjuk azt a másik csaknem fél milliót, akik már eddig is a távozást választották, akkor nem is a két vidéki nagyváros népességével fogyunk, hanem lassan Budapest lakosságszáma lesz a mérce.
És ha innen nézzük, ez már egyenesen ijesztő tendencia. Lassan már nem lesz kedvünk mosolyogni az olcsó viccen: figyeljünk majd oda, hogy az utolsó leoltsa a villanyt... Ugyan Németh Szilárd éjt nappallá téve
serénykedik a rezsink csökkentésén, Orbán Viktor meg azon, hogy Paks annyi áramot adjon, amivel fél Európát el lehet majd látni olcsó magyar villamosárammal (persze egyáltalán ha kell nekik), de azért akkor sem árt majd a takarékosság.
Ha most megszállott Fidesz-hívő volnék, olyan, akiből jelenleg úgy másfél millió Bözsi néni él ebben az országban, akkor legyintenék, hogy ez az egész csak lárifári (copyright Gy. F.), mert Tállai András megmondta: semmi baj. Többen készülnek hazajönni és itthon sínre tenni az életüket, mint ahányan kimennek külföldre. Olyannyira igaz ez (az államtitkár szerint), hogy ő már tudja: 370 ezren el is határozták a hazatelepülést. Ugyan nem vagyok egy Einstein, de ha 370 ezren készülnek elmenni és ugyan ennyien visszajönni, akkor tényleg semmi baj, maradunk idehaza, amennyien most is vagyunk. Sőt, az államtitkár cáfolva az ellenzék által kilátástalannak nevezett helyzetet, tényekkel érvelt: itthon négy százalék feletti a gazdasági növekedés, az első negyedévben 11 százalékkal nőttek a reáljövedelmek, 2010 óta közel 700 ezer munkahely jött létre, s új életpályák indulnak… Végül is Európa zászlós hajója vagyunk, vagy mi a fene.
És mi is ezt tapasztaljuk. Nap, mint nap. Bemegyünk a boltba, és a fizetésünkért jóval többet tudunk vásárolni, mint egy éve; a nyugdíjasoknak már nem kell azon gondolkodniuk, hogy gyógyszert vegyenek-e vagy húst. Futja bőven mindkettőre. Sőt, vitamin tabletta helyett kilószám lapátolhatják a szatyrukba az 1700 forintos epret is.
Ezzel az egésszel csak az a baj, hogy a gyerekeim szerint valaki nem mond igazat. Mert ahogy ők sem, a kortársaik sem látnak maguknak idehaza jövőt, és tényleg szervezik a külföldi útjukat (ha még nem mentek el). Esetleg a kormányzat embereinek szemét homályosítja el a szürkehályog. Mert azt fel sem merem tételezni a NAV fölkészült főemberéről, hogy szándékosan ferdíti el a valóságot. Amiben persze nem volna semmi meglepő, megszokhattunk az ilyesmit az utóbbi hét évben.
Somfai Péter
