CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Elhunyt Jókai Anna

2017. június 05. 20:23 - csú

jokai_anna_elhunyt_-2017-06-05.PNGÉletének 85. évében elhunyt Jókai Anna Kossuth Nagydíjas és Kossuth-díjas író, a nemzet művésze.

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar író- és költő 1932-ben született Budapesten. 2015-ben a Forbes őt választotta a 8. legbefolyásosabb magyar nőnek a kultúrában.

1966-ban jelent meg első novellája, a  Családi kör  című a Kortársban, 1968-ban pedig első regénye, a  4447 . Az irodalmi életbe szinte berobbant, noha semmilyen irodalmi csoportosuláshoz (még generációjához) sem tartozott. A kortárs kritika realizmusként, illetve naturalizmusként értékelte az írásaiban kíméletlen nyíltsággal megjelenített világot  - olvasható a Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján.

1989-től az

Írók Szakszervezetének tagja, 1997-től elnöke. 1992-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja, 2000-tól a Magyar Művészeti Akadémia tagja is. 1998-ben jelent meg az azóta huszonkét kiadást megért Ne féljetek című regénye (amelyet pszichológusok, terapeuták is felhasználnak munkájukhoz).

2000-től 2006-ig a Nemzeti Kegyeleti Bizottság elnöke. Bár a Ne féljetek megjelenése után nem egyszer úgy nyilatkozott, hogy több regényt már nem ír, 2007-ben a Samuel Beckett és Madách Imre emberiségdrámáira rájátszó, a misztériumdráma műfaját is megidéző Godot megjött című művével jelentkezett, 2012-ben pedig egy új regénnyel, az Éhes élet cíművel. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr212565795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása