CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Csúcson a magyar óriásnyúl csepeli tenyésztője

2017. október 28. 05:07 - csú

oriasnyultenyeszto.PNGOktóber 23. alkalmából miniszteri elismerő oklevéllel tüntették ki a csepeli magyar óriásnyúl tenyésztőt, Csicskár Jánost. János bácsi már kora gyerekkorában vonzódott a földhöz, a mezőgazdasághoz, de az 1950-es évek légkörében esztergályosnak kellett tanulnia.

Amikor 1961-’63-ban saját kezűleg felépítette csepeli családi házukat, mindjárt nyúlházat is emelt, s azóta is folyamatosan foglalkozik nyúltenyésztéssel.
A ’70-es években már nemcsak a család húsellátása céljából, hanem leadásra, ill. kísérleti célokra is tenyésztett nyulakat, tagja volt hosszú évtizedeken keresztül a helyi kisállattenyésztő szakcsoportnak. Sok kiállításon vett részt, 1978-ban Csehszlovákiában – Brnoban – nyulai aranyérmet nyertek.
Több nagyhírű hazai kiállításon is rendszeresen népszerűsítette a magyar óriás fajtát. 86 évesen is jó egészségnek, testi és szellemi frissességnek örvend, amit többek közt a kiskerttel, a jószágokkal való mindennapi munkának köszönhet.

Csicskár János már mintegy fél évszázada tenyészti a magyar óriásnyulat, egyetlen őshonos nemzeti nyúlfajtánkat, melynek ellenálló képessége, szaporasága kimagasló sok más fajtához képest. De hosszú évek óta nemcsak tenyészti, hanem népszerűsíti is a fajtát. Még akkor is kitartott mellette, amikor többet fizettek a felvásárlók a fehér nyúlért, mint a színesért. János bácsi szívesen osztja meg tenyésztői mesterfogásait, a maga által példamutatóan kialakított nyúlházában az érdeklődők több követni való jó ötletet, műszaki megoldást is láthatnak.

magyar_oriasnyul.PNGAmikor az ezredfordulót követően a magyar óriásnyúl-állomány a kihalás szélére sodródott, Csicskár Jánosnak nagy szerepe volt abban, hogy a fajta mégis fennmaradhatott. A tőle származó nyulak határainkon túlra is, többek közt Németországba és Spanyolországba is eljutottak, nagy megbecsülésnek örvendenek, öregbítve ezzel őshonos állatfajtáink, így Magyarország jó hírnevét is a nagyvilágban.

Forrás: 
Kistermelők Lapja
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr3013095328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása